Bölcs 14

Full text search

Bölcs 14
Bölcs 14.1
Egy másik meg, aki tengeri útra indul és szilaj hullámokat készül átszelni, fadarabhoz esedezik, amely törékenyebb, mint a hajó, amely viszi.
Bölcs 14.2
Mert ezt keresetvágy eszelte ki, és hozzáértő ember bölcsessége építette,
Bölcs 14.3
és a te gondviselésed kormányozza, Atyánk, hisz a tengeren is adtál utat és biztos ösvényt a hullámok között.
Bölcs 14.4
Megmutattad ezáltal, hogy minden helyzetből ki tudsz szabadítani, s így hajóra szállhat az is, akinek (a hajózásban) nincsen jártassága.
Bölcs 14.5
Ilyen módon azt akarod, hogy bölcsességed művei ne heverjenek parlagon. Ezért az emberek parányi fára is rábízzák életüket, és épségben maradnak, amikor tutajon szelik át a habokat.
Bölcs 14.6
Így keresett már az ősrégi időben, amikor a gőgös óriások vesztüket lelték, tutajon menedéket a világ reménysége, és új nemzedék magvát hagyta a világra, mivel a te kezed kormányozta.
Bölcs 14.7
Mert áldott a fa, amely igaz célokat szolgál.
Bölcs 14.8
Az emberi kéz csinálta bálvány azonban átkozott, meg az is, aki csinálta. Ez azért, mert azt csinálta, az meg azért, mert mulandó dolog létére istennek nevezték.
Bölcs 14.9
Mert egyaránt utálatos Isten előtt az istentelen és istentelen alkotása.
Bölcs 14.10
És készítőjével együtt a mű is bűnhődik.
Bölcs 14.11
Ezért ítélet alá esnek a pogányok bálványai is, mert utálat tárgyává lettek az Isten teremtette világon, botrány forrása az emberek lelkének és kelepce a balgák lábának.
Bölcs 14.12
Mert a kicsapongás kezdete a bálványok kigondolása; kitalálásuk meg az élet pusztulása.
Bölcs 14.13
Hisz sem kezdettől fogva nem léteztek, sem örökké nem maradnak meg.
Bölcs 14.14
Csak az emberek esztelen balgasága révén jöttek a világra; ezért gyors elmúlás vár rájuk.
Bölcs 14.15
Egy apa, akit nagyon korai gyász emésztett, elkészítette hirtelen elragadott gyermekének képmását, az immár halott embert istenként tisztelte, és alattvalóit titkos szertartásokra és áldozatokra kötelezte.
Bölcs 14.16
Idővel az istentelen szokás megszilárdult és törvényként megtartották.
Bölcs 14.17
A hatalmasok parancsára istenként tisztelték a faragott képet. Akiket az emberek nem tudtak szemtől szemben tisztelni, mivel távol laktak tőlük, azoknak alakját a távolból elképzelték, a királyról, akit tiszteltek, hű képet készítettek maguknak, hogy a távol levő előtt oly buzgalommal hódolhassanak, mintha jelen volna.
Bölcs 14.18
Tiszteletük fokozására a művész becsvágya olyanokat is ösztönzött, akik (a királyt) nem is ismerték.
Bölcs 14.19
Mert ez (a művész), hogy az uralkodó kedvében járjon, egész művészetét latba vetette, hogy minél szebben megmintázza.
Bölcs 14.20
Az alkotás szépségétől elragadott tömeg pedig most már az imádás tárgyának tekintette, akit kevéssel azelőtt még csak emberként tiszteltek.
Bölcs 14.21
Az élet romlására vezetett, hogy az emberek valami szerencsétlenség vagy az uralkodó hatalmának áldozataként a közölhetetlen nevet kőre és fára ruházták.
Bölcs 14.22
De nem érték be azzal, hogy megtévedtek Isten ismeretében, hanem akik a tudatlanság nagy háborúságában élnek, az ilyen bajokat még békének nevezik.
Bölcs 14.23
Amikor gyermekgyilkos áldozatokat, titkos szertartásokat, vagy vad tivornyákat tartanak furcsa szokásokkal,
Bölcs 14.24
nem ügyelnek sem az életre, sem a házasság tisztaságára, hanem az egyik orvul megöli a másikat, vagy házasságtöréssel keseríti.
Bölcs 14.25
Különbség nélkül mindenütt uralkodik a vér és a gyilkosság, a lopás és csalás, a meggyalázás és a hűtlenség, a lázadás és az esküszegés,
Bölcs 14.26
a jók zaklatása, a jótétemények elfeledése, a lelkek fertőzése, a nemek fölcserélése, a házasságok szétzüllesztése, a házasságtörés és a kicsapongás.
Bölcs 14.27
A névtelen bálványok imádása minden baj kezdete, oka és vége.
Bölcs 14.28
Mert vagy őrjöngenek mulatozásaik alkalmával, vagy hazugságokat jövendölnek, vagy istentelenül élnek, vagy könnyelműen hamis esküt tesznek.
Bölcs 14.29
Bízva bálványaik élettelenségében, arra számítanak, hogy nem éri baj őket, ha hamisan esküsznek.
Bölcs 14.30
De mind a kettőért utoléri őket az igazságos büntetés, (azért is), hogy az istenekre hagyatkozva hamisan vélekedtek Istenről, és (azért is), hogy - a jámborságot megvetve - csalárdságból hamisan esküdtek.
Bölcs 14.31
Mert nem azok hatalma, akikre esküsznek, hanem a bűnösöknek járó büntetés követi mindig a gonoszok botlásait.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me