szabódik

Full text search

szabódik tárgyatlan ige -tam, -ott, -jék (-jon)
1. (népies) Vminek, főleg megtiszteltetésnek ajándéknak, ételnek, italnak az elfogadásától húzódik, vonakodik; illemből, szokásból tiltakozik ellene, kéreti magát; szabadkozik.  Az asztalfőre ülteti vendégét. Hasztalan szabódik, nem hágy neki békét. (Arany János) Kínálja a jó borral. – Köszönöm szíves jóságodat, de nem fogadhatom – szabódik amaz kenetes hangon. (Tömörkény István) || a. (ritka, régies) Vmi ellen tiltakozik, kifogásokat hoz fel ellene, vonakodik vmit megtenni; szabadkozik.  Oh, nagy pháraó, Tudom, parancsod a pór végzete, Nem is szabódom, csak kevés időt Engedj magamnak, azután parancsolj. (Madách Imre) Szabódtak, okoskodtak őkelmeik, hogy így, úgy, nagy kitérő… (Mikszáth Kálmán) || b. (ritka) Szabódik vmitől: <elvi szempontok, meggyőződés alapján> nem akar megtenni vmit. Szabódik a szerep eljátszásától, az egyházi esküvőtől.
2. (ritka, népies) Mentegetőzik (2).  Elkezdett szabódni, hogy azért nem jöhetett hamarabb, mert a pincéből kellett előkászálódnia. (Jókai Mór)
3. (tájszó) Kér, könyörög, esedezik.  Majd a kulcslyukon, majd a hasadékon kukucskál be s szabódik erősen, hogy nyissák ki neki. (Jókai Mór)
szabódás; szabódó.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me