FEL (1)
FEL (1), v. FĚL v. FÖL, igekötő és határzó, igen sok igével, és ezekből származó nevekkel kapcsoltatik öszve. A fe, fě, fö gyökben a magasság fogalma rejlik, s egy a fő, fej nevekkel, mint némely régi nyelvmaradványok tanusitják, pl. fedelm, fedelmkedik. (Münch. cod.), fejedelm, fejedelmkedik helyett. Sőt Dunán túl, különösen Vas vármegyében ma is hallani: föment a hegyre, föszántotta az ugart. Az l iránymutató, vagy elszármazást, eltávozást mutató képző. Egyébiránt minthogy az f betű már magában magasságot jelent, így is elemezhető: f-el, azaz, magasra vagy magasan el. (V. ö. FŐ és EL). A fel szó rokon betűkben megvan a hellen υπερ, angolszász over, ofer, angol upper, over, dán, holland over, német ober, űber, latin super, supra stb. szókban, (t. i. l és r is rokon betűk). A finn päällä (fölött), päällen (fölé) névviszonyitók a pää (= fej) szóból származnak; a finn yli (fönnlevő) szóban pedig hiányzik az f s általán az ajakhang; az arab ‘áli am. magas. Ellentéte le v. alá. Jelent 1) önh. és középigékkel magasra emelkedést, magasabb irány felé mozgást, indulást stb. Felszáll a füst; leszáll a köd. Felmegy a lajtorján; lejön a lépcsőkön. Fel és alá röpködtek a madarak. Feltornyosodnak a jégdarabok. Felfakad a víz. Felmenet, felfutás, felindulás. Felfutó, felálló, felnyomuló. 2) áth. igékkel valaminek magasabbra helyezését, emelését. Fölvenni vállra a terhet. Föltenni fejre a kalapot. Feltölteni az utczát, udvart, kertet. Feltolni dombra a taligát. Felnyomás, felütés, felvarrás. Fölterjesztő levél; fölemelő rúd. 3) valaminek nyugalmas vagy ép állapotából ellenkezőbe áttételét vagy átmenetelét, mi némileg magasabb irányban történik, pl. Felás, felkapál, felszánt, felvág, feltör, feldarabol, felhasogat, felkever, felzavar, felforr, feldagad, felpuffad, felágaskodik, feltámaszkodik, felkerekedik. Különösen az érzések, indulatok mozgalmait jelentő igékkel párosúl, pl. Felindúl, fölgerjed, fellázad, felboszonkodik, fölhevít, fölmérgesít, felboszont, felösztönöz, felbátorít, felbiztat stb. 4) teljességet, végrehajtást, mely esetben gyakran a latin per, a német ver, a szláv pre szókkal rokon, pl. Fölemésztette, fölette, felitta minden javát. 5) járul igékhez, melyek valamely hivatalra, szolgálatra, szerződésre viszonyló képességet, kötelességet jelentenek, pl. Fölesketni az új tiszteket. Felavatni valakit papnak. Fölszentelni a püspököt. Felfogadni a cselédeket. Felhíni, felszólítani segélyre a szomszédokat. 6) Átv. ért. valaminek napfényre deritését, kitüntetését, eléadását jelenti. Új gépet feltalálni. A keresett tárgyat föllelni. Saját érdemeit felhordani. A tolvajokat felkutatni. A leczkét felmondani. 7) az önh. igéknek gyakran áth. értelmet ad, pl. Feldőzsölte vagyonát. Feldörömbölték őt álmából. Ez mindent felmúl. 8) Mint törzsökszó eléfordúl több származékokban: fělěz (fölöz), fělěs (fölös), fělség, fělséges, fělěsleg, fělětt, fělětte stb. A különbséget fel és fenn között lásd: FENN szónál.
A helyesirást tekintve, önmagában akár e- (vagy ě-), akár ö-vel írathatik ugyan, (a régi nyelvemlékekben is az iró tájbeszéde szerént mind három alakban találjnk); de öszvetételekben és származékokban ügyelni kell 1) a megkülönböztetésekre, így különbözők: felé, fölé; felez, fölöz; feles, fölös; az elsőbbek fél (valaminek fele) szótul származván; 2) a változatosságra, és szebb hangzásra; így ha a szó másik részében e vagyon, föl helyesebben fog állani, pl. fölmegy, fölereszt, fölkeres, fölperes, föltekint, föleszmél stb.; egyebütt, kivált pedig ha a másik részben is ö vagyon, szebb a nyilt e, pl. feltakar, fellázít, felvállal, felold, felső, felölt, felkötöz, felönt stb.; ezek szerént: felfödöz v. fölfedez, de soha sem fölfödöz, így fölperes v. felpörös; éles hangzók ú. m. é, i, í mellett mindkétképen állhat, pl. feltétel v. föltétel, felség v. fölség, felébred v. fölébred, felkészűl v. fölkészűl; felír v. fölír, felsiet v. fölsiet stb.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
