Ária

Full text search

Ária (ol. aria, fr. és ang. air), tulajdonkép minden énekelhető dallam, melynek befejezett formája van. A francia air-t egyformán használják az ének- és hangszer-zenedarabok elnevezésére, de csak abban az esetben, ha a főtartalmat szép dallam képezi. Igy használták az A. szót a XVII. és XVIII. században mindenütt és egyaránt beszélnek játék-áriákról és ének-áriákról. Ma azonban az Á. elnevezés alatt kidolgozottabb, zenekisérettel ellátott magán-énekdarabokat értünk, tekintet nélkül arra, hogy dalművek, cantatek vagy oratóriumok részleteit képezik, vagy külön, hangversenyekben való előadás céljából készülnek (l. hangverseny-áriák). A balladá-tól (l. o.), mely , szinte zenekar kisérettel van ellátva, az Á. annyiban különbözik, hogy az utóbbi érzelmeket tolmácsol míg az előbbi elbeszél; a daltól melyhez egyébként az Á. abban az esetben, ha zenekar helyett zongora kíséri, nagy mértékben hasonlít (különösen mikor rövid), annyiban különbözik, hogy a dal csak általános érzelmet fejez ki, míg ellenben az Á. bizonyos személy kedélyállapotát ecseteli, mely valamely eseménynek következménye. A hangversenyáriának különleges voltánál fogva ezen események csak feltételeztetnek. A kifejezés magasabb drámai lendületet nyerhet, ha a beszéd egyszerü elbeszélésből és reflexióból megszólításba megy át. Vannak tehát áriák, melyek nem egyebek, mint megzenésített magánbeszédek (monolog) míg mások egy nagyobb együttes jelenetnek részeit képezik. Az A.-knak külön csoportját képezik az egyházi áriák (aria di chiesa), melyek vagy imák vagy áhitatos elmélkedések; ezek különböző hangulatokat fejezhetnek ki (megtört kedély, félelem, hála, öröm sat.).Nagy jelentőségü műformává fejlődött ki az A. az ugynevezett nagy vagy da capo áriában, melyet legelőször Scarlatti A. használt (1693-ban a «Teodora» dalműben). A nagy Á. két főrészből áll, melyek a hangulat, időmérték és művészi kezelés tekintetében egymás ellentétét képezik: az első rész bő alkalmat nyujt az énekesnek gégeügyessége kifejtésére, bővelkedik szövegismétlésekben; s ebben a zenei alapgondolat (téma) alaposan ki van dolgozva; a második részben ellenkezőleg az énekrész nyugodtabb jellegü, de a kiséret ellenpontozat tekintetében gazdagabb. A második rész után következik még a da capo, t. i. az első résznek az énekes által ékesítésekkel bővebben ellátott-ismétlése. A mint az énekesek virtuozitása az olasz opera főtényezőjévé vált, a zeneszerzőknek első sorban arra kellett tekinteni, hogy az énekesek számára báladatos és fényes részleteket irjanak; ennek következtében a nagy Á.-hól a koloratur- vagy bravourária fejlődött ki. A da capo Á. körülbelül a XVIII. század végeig virágzott; most azonban már nincs divatban, és az A. szabadabb s változatosabb alakú kezelésének engedett helyet. A da capo-nak változatlan ismétlése drámaellenes voltánál fogva elmaradt. Az Á. tématikus tagolása a szövegtől függ, ugy hogy többször rondo-formát képez vagy az Allegro-tétel két lassú tétel közepét képezi sat. Az g.-k különleges fajai gyanánt felemlítendők még: a versenyző Á., mely ben az énekhang mellett mintegy azzal versenyezve egy vagy több hangszer lép föl kötelezőleg (Bach Mozart, Meyerbeer-nél sat.); az ellenpontozatos Á., melyben az énekhang a zene ellenpontozatos szerkezetében részt vesz (Bach, Händel); az ugynevezett parlando-Á., péld. Rossini és mások víg operáiban melyekben a szótagos éneklés szerepel. Kisebb terjedelmü Á.-kat, melyek a dalhoz igen közel állanak, s melyeknél a zenekarkiséretet zongorakiséret pótolja (mint ez a szalonban való előadásnál szokott történni), melyek forma tekintetében a daltól egyáltalán nem különböznek: Cavatinák-nak, Arietták-nak, vagy éppen dalok-nak (Couplet, Canzona) neveznek.
Esztétikai jelentőségét illetőleg az A. a zenedrámában (operában) a cselekvény nyugvását jelenti, és pedig valamely lirai momentum szélesebb kifejtésének érdekében; Wagner R. és hivei ezt jogosulatlannak és stilellenesnek tartják, míg egy másik erős párt az Á.-t a drámai zene legkiválóbb gyöngyének tartja. Ezek ellentétes elvi kérdések, melyekben nincs megegyezés, és csakis egyik vagy másik álláspontot lehet elfoglalni. Annyit azonban állíthatni, hogy a kizárólag énekvirtuozitásra készült bravour-ána esztétikailag jogosulatlan; ám itt is vannak kivételek, péld. Fidelio nagy áriája (Beethoven hason cimü dalművében) oly alkotás, mely lehetővé teszi azt, hogy a bravour-ária kárhoztatói egyuttal a Fidelio-ária tisztelői legyenek.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages