Démosthenés
Démosthenés, 1. az ó-kor legkiválóbb szónoka, a régi görög nép történelmének és irodalmának egyaránt nagy alakja, szül. Athénben Kr. e. 383., megh. Kalaureia szigetén, Troizén mellett 322. Ugyanily nevü apja, egy jómódu ké- és butorgyáros, a fiunak nyolcadik éve korában halt el s reá
és két évvel ifjabb hugára mintegy 14 talentumnyi (66010 korona) vagyont hagyott, melynek kezelését a végrendelkező apa testvérfiaira, Aphobosra és Démophónra és barátjára, Therippidésre bizta. A gyámok azonban oly rosszul gazdálkodtak a rájuk bizott vagyonnal, hogy mikor D. nagykoruvá lett, az apai örökség már vagy 70 minára (5500 koronára) olvadt le. Elhatározván emiatt Aphobost pörbe fogni, Isaios, a korabeli legkiválóbb ügyvéd által a peres ügyvitelben oktattatá magát. 364. 2 beszédben (Kata Aphobu) megtámadta a törvényszék előtt gyámját, kit erre 10 talentumnyi összeg fizetésében marasztaltak el. Ügyvédi gyakorlatlansága arra késztette, hogy logográfusnak álljon, vagyis, hogy mások számára magánkereseteikben vádbeszédekben készítsen. Ezekből a neve alatt 28 maradt ránk s a 359-345-ig terjedő évekből valók. Fellépett nyilvános ügyekben is mint mások szinégorosza (szószóló ügyésze) s a nyilvános szereplés ez iskolájában nőtte ki magát nagy politikai vezéregyéniséggé. Enemü első beszéde volt az, melyet Androtión ellen már személyesen vitte a vádló Ktésippos ügyét. Mondják, hogy kezdetben nevetség tárgya volt s hogy csak mások buzdítására nem csüggedt el egyszer eltökélt szándékában. Iparkodott kiejtésének szemére vetett hibáit azzal orvosolni, hogy nyelve alá kavicsot téve soáig és fenhangon beszélt s tüdejét hegymászással is edzé és a tenger partjain fel-alá sétálgatva, a sziklákon meg-megtöredező hullámok moraját tulkiáltani igyekezett; egy Satyros v. Andronikus nevü szinésztől pedig leckét vett a taglejtésben.
A kor és a szintér, melyen föllépett, habár a politikai sülyedés korszaka és szintere volt, még sem volt egészen a fásultság és elposványosodott politikai közszellem ideje és helye. Fülöp makedon király folytonos figyelemmel kisérte a görög államoknak a hegemoniáért való versenygését, egyenetlenkedésöket. A jóindulat örve alatt hitegetve az athénieket, váratlanul elfoglalta Amfipolisz, Pidua, Potidéa és Methoné városát és 352. Közép-Görögországba bevonul vala, ha a Thermopilák közelében egy athéni hajóhad előrenyomulásának utját nem állja. Fülöp erre visszafordult és Olintus és Chalkidiké meghódítására tett előkészületeket. D. ekkor tartotta első filippikáját, melyben védelmi célokra két hadsereg fölállítását sürgeti. De ez indítványát Eubulos békepártja meghiusította. Rá Fülöp előbb Eubeát Athéntől való elpártolásra birta, majd Olintus ellen vonult, mely Athénben segedelemért küldöttséget menesztett. D. ekkor 349. és 348. mondott 3 olintusi beszédében erősen sürgette a segélyadást. Athén el is határozta magát arra, de mielőtt még a felmentő csapatok Chalkidikére érkeztek volna, Olintus árulás következtében elesett és vele együtt szövetséges 32 városa is Fülöptől földig leromboltatott. A görögök ekkor tudatára jöttek az őket fenyegető nagy veszélynek és készülődni kezdtek Fülöp ellen. A háboru küszöbön állott, ha D. honfitársainak a békéről (peri cirénész) cimzett beszédében (346) a dolgokba való belenyugvást nem ajánlja vala. De nemsokára teljes erővel és egész pazar tehetségével fellépett Fülöp ellen. 344. mondotta 2. filippikáját, melyben azt fejtegette, hogy a makedon király minden görög embernek, de nevezetesen az athénieknek esküdt ellensége s hogy Athén nem türheti idegen országoknak a görög ügyekbe való beavatkozását.
342. az athéniek a Kerzonézus biztosítására Diopeithés élén telepítvényeseket küldöttek. Ez alkalommal Diopeithés meggondolatlanul makedon területre ütött be. Ezzel a béke meg volt szegve, jóllehet D. (peri tón en Chersonésu) a Cherzonézusban történtekről c. 341. mondott beszédével a békebontás vádját Fülöpre hárítá, kinek ennélfogva abbeli követelését, hogy Diopeithés hivassék vissza és büntettessék meg, az athéniek nem teljesítették. E beszédének erős hatása alatt és a kedvező hangulat felhasználásával mondotta néhány héttel rá, 341. május havában 3. filippikáját, melyben kifejtette, hogy Fülöp eddigi politikájával az egész görögséget veri arcul s hogy Görögország veszve van, ha a hadjáratot Fülöp ellen meg nem indítja. A beszéd minden szavát a hazafias meggyőződés hangján mondja, a haza veszélyét oly élénken rajzolja elé, annyi fájdalmas hurt pendít meg, hogy röpiratként elterjesztetvén, az előbbi viszonyokhoz képest csodálatos eredményeket szült. Szövetségre léptek 340 márciusában Athénnel Eubéa, Megara, Akarnánia, Korintus, Achaia, Leukasz és Kerkíra. Fülöp is előkészületeket tett a kitörni készülő háborura s midőn az athéniek több tesszáliai tengerparti várost meghódítottak, Fülöp a Bizánccal szövetséges Periutust vette ostrom alá s midőn ezzel célt nem ért, magát Bizáncot, mely szövetségese lévén Athénnek, ez a háborut 340 őszén Fülöpnek kereken megizente. A görögök szövetséges csapatai és hajóhada Fülöpöt Bizánc alól elvonulni kényszerítették, mire Fülöp, látván, hogy Görögország határain kivül a harctér számára kedvezőtlen, a szittyák ellen vezetett hadat s csak visszatértekor, 339. Aichinésnek az amfiktionoktól magukévá tett felszólítására, hogy Lokrisz ellen szent háborut viseljen, mivel ez az utolsó szent hadjáratban átok alá vetett Kirrha területét a maga önző céljaira használta ki, - hatott át a Termopilákon és megszállotta Elateiát, Beócia végvárát. Az óriási veszély elhárítására D. emberfeletti erőfeszítéseket tett; haladéktalanul reformokat léptetett életbe; kieszközölte a hajóhadra kivetett adóknak egyenletesebb elosztását, rendezte a pénzügyi viszonyokat s azoknak élére a reformok fontosságától vele egyforma nagy mértékben áthatott Lykurgost tette s kivitte, hogy a látványossági ünnepekre (Theórika) költeni szokott összegek a hadi pénztárba folyjanak. Megnyerte Athénnek Tébát fegyveres szövetségesül s az Öta hegyéről délre lakó görög államokat semleges magatartásra birta. De az athén-tébai sereg a katonailag jobban kiképzett és jobban vezetett makedonoknak helytállni nem tudván, Cheronéánál, hol maga D. is küzdött, 338. teljes vereséget szenvedett.
Fülöp Athénnel ugyan békét kötött, de azért Athén hatalma mindekorra megtörött. D.-t erre a makedón párt a vereségért felelőssé iparkodván tenni, szüntelenül üldözte, de az athéniek továbbra is bizalmukkal tüntették ki s megőrizték neki kegyeletüket és szeretetüket. Igy őt bizták meg 337. a Cheronéánál elesettek fölött mondandó gyászbeszéd tartásával, s ráhagyták indítványát, hogy a falakat kellő védelmi állapotba helyezzék. Midőn e célra a sajátjából is jelentékeny áldozatokat hozott, Ktésiphón 336. nyilvános megkoszoruztatását ajánlotta. Ennek ugyan ellene szegült Aischinés, mondván, hogy addig, mig valamely tisztviselő számadását nem adta, törvény szerint meg nem koszoruzható, azaz, hogy Ktésiphón javaslatával a törvényt sértette meg. E pörnek elintézése csak 330. kerülvén a birák elé, D. Aischinéssel szemben A koszoruról (peri tu sztefanu) cimzett beszédében védekezett, melyben egész politikai magatartásáról számot adván, vele Aischinés számkivettetését eredményezte. A közbeneső időben a még mindig szabadságot remélő athénieket - fölismervén Nagy Sándor hatalmát - nyugalomra és kitartásra intette. De az athéniek e magatartásával Hypereidés szónokk és pártja nem volt megelégedve s igy a Harpalos ügyében bekövetkezett D.-ellenes hangulatot csak szította. Harpalos ugyanis N. Sándornak Ekbatanai kincseivel megszökött s midőn Athénbe jött, D. elfogatta s a kincseket az Akropoliszon letéteményezte. Midőn azonban - nem tudni, hogyan - Harpalosnak sikerült Athénből elszöknie és a letéteményezett kincsek egy részének hiányát is megállapították, többekkel együtt D.-t is pörbefogták, hogy Harpalostól magát megvesztegetteté. D. bevallotta, hogy Harpalostól elfogadott pénzt, de azt is bebizonyította, hogy ezt az összeget közhasznu célokra fordította. Mindazonáltal 50 talentum fizetésére (235750 koronára) itélték el, mit D. nem tudván megfizetni, számkivetésbe ment, előbb Éginába, majd Troizénba. Midőn N. Sándor halála után (323) Athén kitüzte a lázadás zászlaját, D.-t visszahivták. Mikor azonban Athén a Krannón mellett vivott csatájával kudarcot vallott (322) s Antipater győzött, ez Athéntól a makedónellenes párt főembereinek kiszolgáltatását kivánta. D. ekkor az üldözés elől először Eginára az aikaidák templomába, majd Kalaureia szigetének Poseidón-szentélyébe menekült, melyből mikor ki akarták hurcolni, állítólag méreggel vetett végett életének. Emlékének az athéniek 280-ban szobrot állítottak. (Mellékelt ábránk
Démosthenés
fotográfia után készült s egy Rómában, a Vatikánban őrzött mellszobrát mutatja. Egy másik D.-t álló helyzetben ábrázoló szobor a Vatikán Braccio nuovo c. gyüjteményéből 62. sz. a. ismeretes.)
Hogy D. a világ legnagyobb szónokai közé tartozik, kétségtelen, - hogy a legnagyobb volt-e, mint ahogy Blasz, D. és korának eme beható ismerője v. Albert állítják, meddő kérdés. Mint szónoknak és államférfiunak sok ellensége volt neki is és Démétrios Phalereus kaján irigységgel mondta róla, hogy szemkápráztató, áradozó szavu szinész, nem egyszerü előadásu, de nem is előkelő, hanem érzelgősségig és csekélységekig vetemedő egyéniség volt. Viszont még személyes ellenfelét, Aischinést is bámulatra ragadták beszédei. Ami megkülönböztette a többi görög szónoktól, az a régiek szerint δενοτης-e volt, a hallgatóságot megigéző szónoki lendülete, a hallgatóságban szent borzadályt keltő pátosza. Mennydörgő tud lenni és viszont csendesen érvelő, higgadt, méltóságos. Körmondatai csiszoltak, fölösleges, henye igék nem csökkentik jól mérlegelt szavainak sulyát. A régiek érte egyszerüen rétór-nak hivták, amint Homérost a költő-nek nevezték röviden. A hiatustól gondosan óvakodott és a mondatok zenei ritmusára, jólhangzásukra rendkivüli gondot fordított. Hatása az utókorra nagy volt. Életrajzát sokszorosan megirták; ránk a róla tartózkodó modorban, szintelenül iró Plutarchosé maradt. Művei mintegy 170 kéziratban jutottak reánk, melyek közül azonban aránylag csak kevés van alaposan átvizsgálva. Elsőrendü kézirata a párisi nemzeti könyvtárban van (Σ jegyü), a X. századból; száma 2934 gr. A beszédeihez való szkoliomok későkoriak és aszkalóni Zósimos grammatikusra mennek vissza. E szkolionokkal (és egyéb magyarázatos iratokkal) kiadta D. beszédeit Dindorf Vilmos 9 köt.-ben (Oxford 1846-1851), legujabban Blasz Dindorf után 3 köt.-ben (4. kiad. 1887).
2. D., a hadvezér. Alkisthenés fia; mint az athéniek vezére a pelopponézusi háboruban tünt ki. Kr. e. 426 nyarán a nyugati szövetségesek védelmére 30 hajóval körülhajózta a Peloponnézust, Leukas vidékének elpusztítása után Etolia, Donisz és Fokisz ellen indult, de terve nem sikerült, a mire maga félelemből Naupaktosban maradva, hajóhadát visszaküldte Athénbe. Naupaktosban kiváló szolgálatot tett Athénnek azzal, hogy a város ellen küldött spártai Eurylochost legyőzte s az Ambrakia-beliek hadát is megverte. Majd visszatért Athénbe (425) és ujra lekötelezte magának honfitársait a messéniai Pylos bevételével és a Sphakteria szigeten kikötött spártai őrség körülzárásával, illetve meghódoltatásával, bár ezt az érdemet Kleon démagóg tulajdonította magának. Megara elleni vállalata (424.) ugyan nem sikerült, de meg tudta tartani Nisaia kikötővárost. Midőn a Szirakuza előtt horgonyzó Nikiast a spártai Gylippos szorongatni kezdte, D. küldetett segítségül. Ez visszavonulást javasolt, amibe azonban Nikias nem egyezett bele, sőt a tengeri ütközetre is elmulasztotta a kellő alkalmat. A szárazon történt visszavonulás alkalmával D. vezette az utósereget. Ez alkalommal heves ellenállás után körülzáratott, fogságba került és Nikiassal együtt a szirakuzaiaktól kivégeztetett. D.-t vállalkozó szellem és körültekintő okosság tünteti ki; hadi terveit stratégiailag kitünően alapította meg és vitte keresztül a kellő alkalom megragadásáról. Egyaránt értett a nehéz fegyverzetü és könnyü csapatokkal való harcoláshoz, eleme volt az ellen meglepése. Személyes jelleme feddhetetlen. Nem volt államférfiu s ezért nem sikerült a hadviselésnek egységes következetességet adnia, mivel a népgyüléseken semmit sem birt keresztülvinni. Az Aristophanes «Lovag»-jaiban D.-re vonatkozó utalások helyes felfogás mellett nem mondanak ellen a jellemzésnek.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
