Lábbeli,

Full text search

Lábbeli, a láb védelmére szolgáló ruházat. Az idők folyamán a különböző népeknél a L. éppen ugy alá volt vetve a divatnak, mint a többi ruházat. A legkülönbözőbb anyagból: kelméből, nemezből, nyers és cserzett bőrből, fából, növények leveleiből, sőt fémből is készült: szine és formája is változatos. Aszerint, hogy mennyire födi a lábat és milyen a formája, a neve is változik: saru, papucs, bocskor, cipő, csizma. Ezek mindegyike ismét igen sokféle formáju. A L. legrégibb formája a saru, fából v. bőrből kimetszett talp, melyet szíj vagy zsineg erősít a lábfejhez vagy a lábikrához. A görögök eleinte csakis szíjjal vagy zsinórral a lábhoz erősített egyszerü talpat viseltek, azonban műveltségük fejlődésével művészi gondot fordítottak a L.-re, azzal nagy fényt űztek. A különben egyszerü életmódu lakoniabeliek voltak legkiválóbb mesterei a L.-nek. Az athéniek legtöbbre becsülték a lakoniai L.-t. A Kr. e. II. sz.-ban nem kevesebb mint harmincféle L. divott a görögöknél. A szandál bokáig érő és szíjjal összekötött félcipő volt; a krepidisz szögezett talpu cipő, melyet leginkább a katonák hordtak; az endromidisz hosszu szíjjal a lábfejhez és a lábikrához kötött L. volt; az embatesz magas száru, fűzött csizma volt; az alsó néposztály harisnyához hasonló L.-t hordott; a divathölgyek festményekkel és fémből trébelt apró alakokkal díszített cipőkat hordtak. Különösen kedvelték a tirrhéni, a lidiai, a fehér szinü persa és a baukidesz nevü L.-ket. A koturnusznak több réteg fából álló magas talpa volt, a tragikai szinészek hordták a szinpadon, hogy magasabbaknak látszassanak. A komikus szinészek ambaté nevü L.-t viseltek. Az etruszk férfiaknak és nőknek egyforma L.-jük volt, náluk egyaránt dívott a saru, a cipő és a magasszáru csizma; a férfiak azonkivül lábszárukat a bokától a térd felső részéig gyapjuszalaggal kötözték körül. Az etruszkok egyébként nagy becsben tartották a díszes L.-t. A rómaiak elfogadták az etruszkok L.-jét. Legáltalánosabb volt a szíjjal a lábhoz erősített saru (soleae) és a harisnyaalaku fűzöt cipő (calvei). Az előbbit otthon, az utóbbit a házon kivül hordták. Az alsó néposztály fatalpu L.-t viselt. A falusi népnek gyapjuból v. kecskeszőrből készült L.-je (udones) volt. A katonák vastag talpat viseltek, melyet szíjakkal fűztek a lábhoz, ugy hogy e szíj fonadéka egészen elfödte a lábfejet és a boka fölé ért (caligae). A császárok idejében a nők nagy fényt űztek, s himzéssel, aranynyal, gyöngygyel ékesített piros, fehér, sárga, stb. szinü L.-t hordtak. A bizanciak magasabb v. alacsonyabb fűzött szines cipőt viseltek. A nők L.-je szines és himzett papucs volt.

A XIV. században dívott hosszu orru lábbelik.
A szlávok lábszárukat a térdig vastag kelmével, lábfejüket pedig bőrbocskorral pólyázták. Európa északi népei, a dánok, norvégek, irek cserzett bőrből a láb formája szeirnt kimetszett és az egész lábfejet betakaró L.-t viseltek. Közép- és Dél-Európában a régi L. több századon át divott. A IX. sz.-ban viselt cipőt nem a láb nyergén, hanem a boka körül felálló kantárokon átfűzött szíjjal a láb nyerge fölött kötötték össze. Drágakövekkel kirakott, aranyos himzésü ilyen cipőt priznek a bécsi cs. és kir. kincstárban. Ez időben a láb nyergén kimetszett, vagy pedig magasabb és részben a boka fölé érő cipők is dívtak. Mintegy a X. sz. elején kezdődött a hosszu és fölfelé hajló orru L. divatja (l. az ábrákat), mely több száz évig tartott, s a XIV. sz.-ban Európa majdnem minden országában elterjedt. E században oly szertelenül hosszu orru cipőket és csizmákat viseltek, hogy Franciaországban IV. Fülöp szükségesnek látta a L. orrának hosszát szabályozni: a nemesek két láb, a polgárok egy láb, az alsóbb osztálybeliek hat hüvely hosszu orral biró L.-t viselhettek. A nők a XII. sz.-ig a lábhoz mért selyem- v. aranyszövetü papucsot vagy pedig bokáig érő cipőt hordtak, azontul szintén a hosszu orru L.-t kapták föl. Az Angersben 1365. tartott zsinat eltiltotta az e fajta L.-t; V. Károly francia király 1386. 5 forint birsággal sujtotta a hosszu orru cipőt. Az eredmény az volt, hogy e divat alább hagyott, de rövid idő mulva még jobban lábra kapott. A férfiak és a nők is, hogy L.-jök hosszu orrát kiméljék, magas fatalpat viseltek, vagy pedig a cipő orrát zsinórral a láb nyergéhez kötötték. A XV. sz. végén járta le magát e divat és éppen az ellenkezőjét, a kacsaszáju L.-t kapták föl. Ugyan ekkor vált szokássá a mozgatható vaslemezekkel és pikkelyekkel borított L. Az egyháziak ez időben tarka sávos selyem harisnya fölött himzett szalaggal a láb nyerge fölött megkötött papucsot hordtak. A XVI. sz.-ban ismét divattá lett a hegyes orru csizma, de csakhamar fölváltotta a könnyü kelméből való cipő, mely csak bokáig ért, s mely a lábfej hosszában több helyen föl volt metszve, s a metszéseket kidudorodó szines szalagok díszítették. Ugyanekkor divatos volt a mélyen kimetszett cipő, mely csupán a láb hegyét födte és kantárral volt a láb nyerge fölött megkötve. A XVII. sz.-ban a magasszáru csizma divatja uralkodott; a szár térdig vagy azonfölül ért vagy pedig letolták a lábikra közepéig. E század közepén a csizma magas szárát fölül kifordították, ugy hogy a kifordított rész mintegy hajtókát képezett a lábikra körül e hajtókat részben födte a térdig érő nadrág szegélyéül szolgáló széles csipke és a sok szalag. A század vége felé divatossá vált a magas sark és a bőrből való lábvédők, melyek majdnem az egész lábfejet elfödték. Az ilyen csizmák tompaorruak és a lábnál jóval hosszabbak, rendszerint sárga szinüek voltak, s kimélet céljából magas fatalpat viseltek hozzá. Ugyanekkor az udvaroknál finom kelméből készült cipőket viseltek. A nők divatja magas, néha vörössarku és szalagokkal díszített selyemcipő volt. A század legvégén ismét változott a divat; a férfiak lemondtak a szalagokról és oly nagy csizmát viseltek, mint soha az előtt; a csizma orra kis zacskót képezett, amelyben apróbb tárgyak, iratok jól elfértek; az akkor viselt cipők is szertelenül nagyok voltak és nagy csatton átfűzött kantár erősítette a lábhoz. A XVIII. sz. elején a fehér harisnya és a csattos cipő volt divatos; a nők magas sarkot viseltek. Ekkor vált divattá, hogy a nők felső ruhájukat fölemelték, ami elősegítette a L.-vel való fényűzést. A század folyamán a nagy csattos cipő, a csizma, majd ismét a félcipő divatja gyorsan változott. A XIX. sz. elejétől fogva a L. egyszerüsége és célszerüsége irányadó, azért divatja sem oly változékony, mint a korábbi századokban volt.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages