Ottó,

Full text search

Ottó, 1. bajor herceg, a szász eredetü Nordheim-családból, szül. 1030 körül, megh. 1083 jan. 11. 1063. Henriket hazánkba kisérte és jelen volt, midőn a 10 éves német császár rokonát, Salamon királyt Székesfehérvárt trónjára visszaültette. 1066. Adalbert brémai püspököt, a király kegyeltjét buktatta meg és egyáltalában IV. Henrik szívós ellenfelének mutatkozott. V. ö. Mehmel, O. von Nordheim (1870); Vogler, O. von Nordheim (1880). L. a IV. Hernrikről idézett irodalmat.
2. O. (I.), az első bajor herceg a Wittelsbachok családjából, O. bajor pfalz gróf fia, szül. 1120., megh. 1183 jul. 13. Annyira kitüntette magát Rőtszakállu Frigyes alatt 1154-55. Felső-Olaszországban, különösen Veronánál, később pedig Oroszlán Henrik ellen, hogy a császár a regensburgi birodalmi gyülésen 1180 jun. 4. a bajor hercegséget (mely előbb Henriké volt) O.-ra ruházta. A pfalzgrófság ekkor hasonló nevü öcscsére szállott, akinek fia, Wittelsbachi O. (l. alább) Fülöp ellenkirály gyilkosa lőn. Ekkor a grófi ág birtokai visszaszállottak a hercegi ágra, illetve I. O. fiára, I. Lajos hercegre.
3. O. (II.),bajor herceg, másként a Fenkölt (Erlauchte), I. Lajos fia, szül. 1206., megh. Trausnitz várában 1253 nov. 29. 1211. nejével, Ágnes hercegnő kezével a Pfalzot, 1231. pedig Bajorországot örökölte. A pápák és II. Frigyes császár között dúló harcokban hol az egyik, hol a másik félt segítette; 1246. azonban végképen a császárhoz szegődött, kinek fia, Konrád, Erzsébet nevü leányát nőül vette. Ezért a pápák ki is átkozták. Midőn Konrád (IV.) 1251. Olaszországba távozott, O.-t nevezte ki német helytartójává.
4. O., wittelsbachi gróf, bajor pfalzgróf, magánbosszúból ölte meg 1208 jun. 21. Fülöp ellenkirályt, amiért őt azután annak utóda, IV. O., átokkal sujtotta és egy Kalindin Henrik nevü lovag Regensburg közelében 1209. megölte.
5. O. (I.), bajor király, II. Miksa és nejének, Máriának másodszülött fia, szül. Münchenben 1848 ápr. 27. A katonai pályára lépett és részt vett az 1870-71-iki francia háboruban. De azután az elmebetegség jelei mutatkoztak rajta és a királyi család kénytelen volt őt Fürstenfeldburck kastélyban a világtól elzárni. Szerencsétlen, szintén elmebeteggé lett bátyja, II. Lajos király halála után (1888 jun. 13.) Bajorország királyává proklamálták, de kormányra való képtelensége folytán továbbra is őrizet alá helyezték. Helyette nagybátyja, Luitpold herceg vette át régens címen a hatalmat.
6. O. (I.), Brandenburg őrgrófja, 1170-84-ig, Medve Albrecht fia. Ő szerezte meg Mecklenburg és Pomeránia felett a fenhatóságot.
7. O. (II.), Brandenburgi őrgróf, 1184-1205-ig, az előbbinek fia. Hogy a magdeburgi érsektől, aki őt kiátkozta, szabaduljon, kénytelen volt Altmarkban fekvő családi birtokait az érsektől hűbérül venni.
8. O. (III.), brandenburgi őrgróf , 1220-66-ig, Joakim testvérével közösen kormányzott és sokat tett Berlin és Köln városok lendülete érdekében.
9. O. (IV.), a Nyilas, brandenburgi őrgróf, 1266-1309-ig, I. János fia. 1287. a magdeburgiak egy csatában elfogták és egy ideig kalitkában fogva tartották, mignem hű szolgája, Buch János 4000 font ezüstön kiváltotta. 1208. a stassfurti ütközetben nyilat lőttek fejébe, melyet csak ey év mulva sikerült az orvosoknak onnan eltávolítani. Megszerezte Landsberget és Alsó-Luzsicát, a szász Pfalzot és mint Minne-dalnok is vívott ki magának nevet.
10. O., a Renyhe, brandenburgi őrgróf, Bajor Lajos császár fia, ki 1365. kapta atyjától Brandenburgot. Lusta és amellett tékozló volt. Ő adta el az őrgrófságot 1373-ban 500,000 arany forintért IV. Károly császárnak. Megh. 1379.
11. O., braunschwig-lüneburgi herceg, a Gyermek melléknévvel, Vilmos gróf és Ilona dán hercegnő fia, szül. 1204., megh. 1252 jun. 9. Előbb nagybátyja, IV. Ottó császár után, Lüneburgot örökölte (1218); azután Waldemar nagybátyja, a dán király oldalán harcolt az északi német fejedelmek ellen, akik azonban az 1226 jul. 22. vívott bornhövedi csatában elfogták és csak négy év multán bocsátották szabadon. Ekkor már Braunschweig és Lüneburg hercegévé tette. O. a hercegi család és egyáltalában a Welf-család mostanáig fenmaradt összes ágainak törzsatyja. V. ö. Heinemann, Gesch. von Braunschwig u. Hannover (I. 1884).
12. O. (I.) Frigyes Lajos, görög király, I. Lajos bajor király második fia, szül. Salzburgban 1815 jun. 1., megh. Bambergben 1867 jul. 26. Öttel paptanár felügyelete alatt nevelkedett Münchenben; Schelling, Thiersch s másoktól tanult s nagy képzettségre tett szert; azután tanulmányi utat tett Németországban és Itáliában. 1832 máj. 7-én a londoni konferencia Görögország királyává választotta őt s midőn aug. 8. a görög nemzeti gyülekezet is urának elismerte, okt. 5. fölvette a királyi címet és 1833 febr. 3. elfoglalta a görög trónt. De mert csak 17 éves volt, három régenst állítottak melléje, mig végre 1835 jun. 1. maga vette át a kormányzást. Mint király nem felelt meg a beléje helyezett reménynek. Hijával volt az államférfiui tehetségnek, nem tudott kellőképpen az idegen (orosz és angol) befolyással dacolni, s a legjobb akarat mellett sem tudta a nemzet bizalmát megnyerni, noha a közművelődést iskolák és egyetemek alapítása által emelte és igazságosan uralkodott. Nejétől, Amális Oldenburgi hercegnőtől, nem születtek gyermekei. 1862 okt. felkelés tört ki O. ellen, akinek hazájába kellett visszatérnie, a nélkül, hogy a wittelsbachi húznak a görög trónra biztosított igényeiről lemondott volna.
13. O., a Gazdag, meisseni őrgróf, Wettini Konrád fia, szül. 1125., megh. 1190 febr. 18. 1156. Meissent örökölte atyja után. Az ő idején fedezték fel a freibergi ezüstbányát, melynek kincseivel. O birtokait tetemesen szaporítá. Ő alapította Freibeg és Eisenberg városát és ő adományozta Lipcsének a városi jogot. 1166 óta a Wettin-család többi tagjaival versenyt Oroszlán Henrik ellen hadakozott. Később családjában érték kellemetlenségek. Midőn nejére hallgatva, idősebb fia, Albrecht mellőztével ifjabb fiát, Detrét tette meg a meisseni őrgrófságban utódává, Albrecht 1189. pártot ütött ellene, elfogta és Döben várába csukatta. A császár parancsa folytán O. ugyan nemsokára kiszabadult a fogságból, de fiát haláláig nem birta kiengesztelni.
14. O. (I.), a Nagy, német király és római császár, I. Henrik király és második nejének, Matildnak fia, szül. 912. nov. 23., megh. Memlebenben 973 máj. 7., a leghatalmasabb középkori fejedelmek egyike. 936 aug. 8. Aachenben a német hercegek által megválasztott és a mainzi érsek által megkoronáztatott. 36 évi uralkodásának belső villongások és fényes külső háboruk töltik be. Először Eberhard frank herceg és a vele szövetkezett Thankmar fogtak kardot, saját vesztükre: Thankmar Eresburg várában haálát is lelte (938). Azután O. öcscse, a nagyravágyó Henrik herceg szőtt összeesküvést, melynek tagjai Eberhard, Giselbert (lotaringiai herceg) és Frigyes mainzi érsek voltak, akiket IV. Lajos francia király kéz alatt támogatott. O. váratlanul a Rajnánál termett és Xanten meg Andernach mellett csupán megjelenése által olyan zavarba ejté az összeesküvőket, hogy vad futásnak eredtek. A két herceg a Rajnába fult, Henrik pedig bocsánatért könyörgött. O. megbocsátott neki, sőt midőn Henrik 941. merényletet követett el ellene, O. még egyszer nagylelküen bánt vele. Ezóta Henrik hűségében többé meg nem tántorodott. Lotaringiát O. Konrád frank főnöknek (vejének) adományozta, a sváb hercegséget fiának Ludolfnak, Bajorországot pedig Henrik öcscsének. Saját örökös hercegségét, Szászországot (961) hű vazallusára, Billung Hermanra ruházta; a frank hercegséget ellenben megtartotta és kölni érsekké megbizható öcscsét, Brunt tette. A hercegségeket és a legfőbb méltóságokat szóval saját családjának tagjaival töltötte be. A keleti (szláv ajku) határvidéken mindenütt a keresztény hitet terjesztette és több püspökséget és kolostort alapított. A keresztény világ már ekkor is leghatalmasabb fejedelmének tekinette, de ő ezzel be nem érte. Merész röptü vágyai Olaszország és a császári korona elnyerésére irányultak, s az olaszországi állapotok malmára hajtják a vizet. II. Berengár, Friaul őrgrófja és olasz trónkövetelő, fogva tartotta Adelhaidot, Lothár olasz király özvegyét, aki hozzá nőül menni vonakodott. Adelhaidnak sikerült azonban fogságából menekülni és O.-t segélyül hivni (951), aki azonnal Felső-Itáliába sietett és Berengárt legyőzte. Egyúttal azonban (első neje, Editha 946. elhalt) megkérte a szép Adelhaid kezét és e kéz biztosítá számára Felső-Olaszország birtokát. Ezóta Olasz Királynak címezte magát. Ez a házasság azonban nem volt Ludolf fia ínyére, aki sógorával, Konráddal és más főurakkal szövetkezvén, atyja ellen fellázadt. Még szerencse, hogy a felkelők által segélyül hivott magyarok csak akkor érkeztek Bajorországba, midőn O. a felkelést már elnyomta. Igy azután módjában volt a magyarokkal is leszámolni, akik fölött az összes német törzsek részéről kiállított birodalmi hadsereg élén 955. aug. 10. az Augsburg mellett elterülő Lech-mezőn döntő diadalt aratott. Ez a csata tekintendő az O. által egyesített német birodalom tűzőpróbájának; hatása abban is nyilvánult, hogy a magyarok Németországot többé nem bántották. 961. O. újra Itáliába indult, ahol a hatalmat bitorló Berengárt lealázta és fogságra vetette, azután pedig XII. János pápa segélyhivására Rómába sietett. Miután itt a közrendet helyreállította és János felett itéletet tartott: 962 febr. 2. a pápától római császárrá koronáztatott. Olaszországból való hazatérése után a császár Quedlinburgban fényes birodalmi gyülést tartott, melyen közeli és távoli országokból érkezett követségek fejezték ki előtte hódolatukat. Magdeburgban lovagszobrot állítottak emlékének.
15. O. (II.), német király és római császár, I. Ottó és Adelhaid fia, szül. 955., megh. Rómában 983 dec. 7-én. Mihelyt O. atyját a trónon követte (973), Civakodó Henrik bajor herceg több püspökkel és herceggel ellene összeesküdött és Harald dán király is betört az Északi-Markba. A szerencse azonban O.-nak kedvezett és az elfogott Henriknek el kellett tűrnie, hogy a Keleti-Mark (Ostmark, Ausztria csirája) 976. a Babenbergi-család birtokába került. Szövetségesei: a dán király és a cseh herceg hasonlóan vereséget szenvedtek. E belső zavargásokat felhasználván, Lothár francia király Lotaringiába tört és 987. Aachenben magát a császárt igyekezett meglepni. Erre azonban a boszus O. nagy hadsereget gyüjtött, melynek élén egészen Párisig nyomult s a Montmartre magaslatán ütött táborából a párisiakat rettegésben tartotta. Elvégre Lothár királynak Lotaringiára emelt igényeiről le kellett mondania (980). E háboru befejeztével O. Olaszországba indult, ahová őt a Milano és Rómában előfordult zavargások szólították; Milanóban azonnal helyreállítá tekintélyét, Rómában pedig fegyverrel verte le a dölyfös Crescentiusok hatalmát. Ezután nejének, Theofanónak hozományát, Alsó-Itáliát igyekezett megszerezni. Győztesen hatolt át a nápolyi határon és Nápolyt magát, Barit, Tarentet, sőt egész Apuliát hatalmába kerítette; de midőn Calabriába nyomult, a tengerparton, Cotrone táján, 982 jul. 13. az arabok lesbe csalták, melyből csak élete veszélyeztetésével tudott menekülni. E nagy vereség hire a cseheket, szlávokat (vendek) és dánokat is mozgásba hozta. A Péter-templom előcsarnokában van eltemetve.
16. O. (III.), német király és római császár, II. Ottó és Theofano fia, szül. 980., megh. Paternóban 1002 jan. 23. Még csak 3 éves volt, midőn atyja őt utódának koronáztatta. A kormányzással kiskorusága idején nagyanyja, anyja, Matilda nagynénje (a quedlinburgi apátnő) és a derék Willigis mainzi érsek bajlódtak. Mihelyt (996) nagykorunak nyilvánították, Rómába sietett, ábrándjainak honába, ahol Crescentius mint patricius bitorolta a hatalmat. Ezt legyőzte, de különben nem bántotta, Bruno rokonát pedig V. Gergely néven pápává tette, aki őt azután máj. 21. császárrá koronázta. Azonban alig hogy O. Itálitá elhagyta és a vendek ellen vonult, Crescentius és a nemzeti olasz párt újra felkelt és az elűzött német pápa helyébe más pápát, XVI. Jánost ültetett a trónra. E hirre O. 998. másodszor sietett az örök városba, hol nagy szigorral fenyítette meg a felkelőket és az Angyalvárban megadásra került Crescentiust 12 hivével együtt lefejeztette; az ellenpárját megcsonkíttatta és fogságra vetette. Most már fantasztikus terveiről is lehullott a lepel. Vissza akarta állítani a dicső római világbirodalmat, mely fölött majd a 999. trónra emelt új pápa, II. Sylvester (Gerbert, egykori tanára) segélyével fog kormányozni és Rómát szemelte ki új székvárosának. A kormánynyal és különösen a németországi ügyekkel keveset törődött és nem tett semmi kisérletet, hogy a Szt. István által szervezkedő, önálló magyar királyságot és a Sylvester pápa helybenhagyása mellett alapított magyar egyházat a maga fenhatóságának alávesse. E helyet misztikus és fantasztikus ábrándoktól áthatva, a római népnek hizelgett, mely belőle azonban csúfot űzött, sőt 1002. kastélyában háladatlanul ostrom alá fogta. O. ekkor Ravennába menekült, ahonnan Paterno várába ment (Viterbo közelében). Itt megbetegedett és sivár, elégületlen lélekkel elhalt. Benne kihalt a Billungok (szász) dinasztiájának férfisarja.
17. O. (IV.), német király és római császár, Oroszlán Henrik szász és bajor hercegnek és Matildnak (II. Henrik angol király leányának) fia, szül. 1182., megh. 1218 máj. 19. Midőn a welf-párt VI. Henrik császár halála után a stauf-pártjelöltjével, Fülöp sváb herceggel szemben ellenkirályt keresett, O.-t szemelte ki 1198 jun. 9. Kölnben erre a szerepre. E kettős királyválasztásnak 10 éves polgárháboru lett a következménye, melyben a welfek, a papság, az angol és a dán király Ol-t támogatták, mig a stauf-párt, különösen a polgárság Fülöp király körül sorakoztak. Minden attól függött, hogy kinek fog a pápa, III. Ince, segíteni. Hosszas alkudozások után, melyekben O. jobban alázza meg magát Fülöpnél, Ince az ő pártjára kelt és Fülöpöt kiátkozta. Ámde a hadi szerencse Fülöpnek kedvezett, aki O.-nak fő bástyáját, Köln városát is hatalmába kerítette. E váratlan fordulatra a pápa titokban Fülöppel újra alkudozásokba bocsátkozott, melyeknek azonban Fülöp megöletése (1208) véget vetett. Most O. volt a helyzet ura. Hogy trónját megszilárdítsa és a stauf-pártot megbékítse, nőül vette ellenfelének leányát, Beatrixot (aki azonban nemsokára elhalt) és Frankfurtban még egyszer megválasztatta magát királynak. 1209. pedig Rómába indult, hogy Ince pápától a császári koronát elnyerje. Alig hogy a koronázás (okt. 4.) végbe ment, O. levette álcáját és welf létére stauf politikát követett. Visszavonta a pápának tett engedményeit és ígéreteit, sőt Olaszország földjén is igénybe vette a császári felségjogokat. E miatt Ince pápa (1210 nov.) egyházi átokkal sujtotta és zavarában nem találván más alkalmas ellenkirályt, VI. Henrik fiára, Frigyesre,a törvényes, de jogaiból kiforgatott trónörökösre vetette szemeit, aki azután 1212. a pápa áldásával és pénzével Sziciliáról Németországba sietett, hol nevének varázsával új életet lehelt a stauf-pártba, melynek segélyével azután O.-t könnyü szerrel megfutamította. O. erre nagybátyjával, János angol királylyal szövetkezett, mig Frigyes II. Fülöp Ágost francia királylyal lépett szövetségre. 1214 jul. 27. ment végbe Bouvines mellett az a nagy fontosságu csata, melyben O. és az angolok döntő vereséget szenvedtek. Frigyes erre Aachenben (1215) királylyá koronáztatta meg magát, O. ellenben családi birtokára, Braunschweigba vonult vissza. Négy évvel később Harzburg várában elhalt.
18. O.Henrik (Orrheinrich), pfalzi választó-fejedelem , Ruprecht pfalzgróf fia, szül. 1502., megh. 1559 febr. 12. Miután a neuburgi Pfalzot örökölte, protestáns hitre tért át és részt vett a schmalkaldeni háboruban, melynek folyamában V. Károly császár őt országától megfosztotta. 1552-ben azonban visszakapta Neuburgot és nagybátyja, Frigyes választó-fejedelem halálával (1556) a Pfalzot is örökölte. A heidelbergai egyetemi könyvtár és az ottani várkastély kiépítése körül érdemeket szerzett. A kastély egyik szárnya (l. Építészet XXIII. melléklet) maig nevét viseli. V. ö. Salzer, Beiträge zu einer Biographie Ottheinrichs (Heidelberga 1886).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages