Önfertőzés

Full text search

Önfertőzés (onania, masturbatio), a nemi kéjérzés természetellenes kiváltása a legkülönfélébb fogások által. Előfordul mind a két nemnél egyaránt és pedig különösen a nemi inger ébredésének idejében, a fanosodás korában. Ritkább esetekben gyermekek is űzik az Ö.-t, rendesen azonban vagy felnőttek által kezdeményezve, vagy pedig más gyermekek példája után indulva. Az Ö. az inger és kéjérzés majdnem szakadatlan táplálkozása és ébren tartása, valamint az ennek folytán gyakori magömlések következtében a szervezetet gyöngíti és az idegrendszert nagy izgatottságban tartja. Az Ö. kihatását az egész szervezetre azonban még ma is igen tulzott módon és az okozatos kapcsolat helytelen alkalmazásával szokták tárgyalni. A fanosodás korában oly gyakori ideg- és elmebajokat leggyakrabban az Ö. rovására irják, pedig éppen megfordítva áll a dolog, t. i. a fanosodási ideg- és elmebajok egyik tünette az Ö., nem pedig azoknak oka. Mindamellett a serdülőket meg kell óvni az Ö.-től, mint olyan szenvedélytől, mely a szervezetet kétségtelenül gyöngíti, az állandó inger által a rendes munkától elvonja, szórakozottakká teszi a fiatalokat és magatartásukat, hangulatukat káros módon befolyásolja. Különös figyelmet kiván az, hogy a gyermek illetőleg serdülő rossz példa által (cselédek kezdeményezése!) ne vitessék az Ö.-re. Minden orvosi és lokális kezelés több kárt okozhat, mint hasznot, mert az önfertőző figyelmét a legnagyobb mértékben éppen oda irányítja, ahonnan azt elterelni volna feladata. Az Ö. megszüntetésére csak egy alkalmas mód van és ez a legmesszebb menő felügyelet. Amennyiben pedig az Ö. valamely fejlődő elme- vagy idegbajnak egyik tünete, az alapbaj helyes kezelése foganatosítandó.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages