Zachár

Full text search

Zachár Gyula, közgazdasági szakiró, szül. Edelényben (Borsod) 1853 máj. 21. Tanulnmányait a pesti kereskedelmi akadémián fejezte be, 1871. adótiszt, majd 1873. takarékpénztári könyvvezető volt Kalocsán. 1877. első könyvét a Kettős könyvvitel alkalmazása hitelintézeteinkben címen irta. A turfa-ipar keletkezése és fejlődésének története címü munkájával 1879-ben a pesti Lloyd-társaságnál 30 aranyas pályadíjat nyert, amire 1880. Széll Kálmán a magyar ált. takarékpénztárhoz irodafőnökül hozta fel. 1883., amidőn a Magyar pénzintézetek orsz. nyugdíjegyesületét létesítette s melynek igazgatójává is lett, teljesen a szakirodalom művelésére adta magát, mit a Pesti Hirlap közgazdasági rovatának a vezetésével kezdett meg. Ezen működése közben hivatott meg 1884. a székes főváros által létesített közép kereskedelmi iskolákhoz a könyvvitle, kereskedelmi isme és levelezés tanárává. 1886. alapította a Gyakorlati Kereskedelmi Tudományok címü havi folyóiratot, melynek 10 éven át volt a szerkesztője. 1888. a vasúti tisztképző tanfolyamhoz, majd pedig a budapesti állami polgári iskolai tanító-képezdéhez hivatott meg tanárnak. Az igazságügyi miniszter a kereskedelmi ügyekre állandó törvényszéki szakértőül nevezte ki. Irta: Általános üzleti könyvvitel; Váltóisme, jog és szokások; Pénzintézeti üzletvitel; Keresk. isme, jog és szokások; Mezőgazdasági könyvvitel; Vasúti számtan és könyvvitel, mely utolsónak megirásával a kereskedelmi miniszter részéről bizatott meg. Tevékenysége a közpályán se maradt meddő s több részvénytársulat vette igénybe szakmunkásságát. Alapította az önsegélyező takarékpénztár központi szövetkezetet is, melynek igazgatója. Az ezredéves kiállításban mint az V. (kereskedelmi) csoport jegyzője működött közre. 1897. a budapesti országos tanárvizsgáló bizottság tagjává neveztetett ki.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me