apokaliptika

Full text search

apokaliptika (a gör. ’leleplez, kinyílvánít’ szóból): a kinyilatkoztatással kapcsolatos tant jelenti. A Szentírásban mint ige főként az isteni megnyilatkozás módjának és folyamatának leírására szolgál (Iz 52,10; Ám 3,7; Lk 2,32; Róm 16,25), de ez a – profán gör.-ben nem szokásos – szóhasználat nem határozható meg egyértelműen, csak körülírni lehet, s a körülírás is inkább a jellegzetes formát ragadja meg, mint a tartalmat. Az ~ tehát egy sajátos irodalmi műfaj, amely főként a Kr. e. 2. sz.-tól az 1. sz. végéig dívott. IV. Antiokhosz Epiphanész (ur. Kr. e. 175–164) idején az üldözések miatt igen erős volt a vágy Isten ígéreteinek teljesülése után. Nem voltak próf.-k, így a választott nép megkísérelte, hogy – az ÓSz tanítását fölelevenítve – a maga korát a dicsőséges jövő bevezető szakaszaként értelmezze; e törekvés az ÓSz kanonikus kv.-eiben is helyet kapott (Iz 24,27; Ez 38,39; Zak 9,14; Jo bizonyos részei). De ezek is hatottak az irodalmi műfajra, amely nem egy esetben bizarr képeket használt (állatok embereket és népeket szimbolizálnak; a pogány országokat rendszerint vadállatok jelképezik; az angyalok emberekként szerepelnek; a bukott angyalok csillagokként jelennek meg), s gyakori a számokra épülő leírás is. A képek elsősorban a jövő bemutatására szolgálnak, egy meghatározott (majdnem mechanikus) forma szerint (determinizmus), amelyben a tört. kiteljesedését, s azon belül Izr. szerepét hangsúlyozzák (vö. ApCsel 1,6). – A szerző víziókra vezeti vissza ismereteit, amelyeknek nem lehet akárki részese. Gyakran ® angyal szolgál felvilágosítással (Ez 40,3 kk.). Egy másik sajátossága e műfajnak, hogy a szerző egy múltbeli személy (pl. Ádám, Hénoch, Ábrahám) neve alatt írta művét (névtelenül v. álnéven), és tudatosan azt a benyomást akarta kelteni, mintha a mű a régi időkből maradt volna fenn a beavatottak szűk körében, és csak épp a szerző korában vált volna – Isten akaratából – szélesebb körben ismertté. Az ~ lecsapódása az ® apokrif iratok közül pl. Hénoch könyve, Mózes mennybemenetele, Ezdrás 4. könyve. Azt, hogy az ~ milyen körből (esszénusok, farizeusok, hasszideusok) származik, ma nem lehet megállapítani. Ugyanígy azt sem, hogy a környezet (babilóniai csillagászat, gör. mitológia stb.) milyen hatással volt az ~ra. – Mivel összekötő kapocs az ÓSz és az ÚSz között, az ~t a szövetségek közti időszak jellegzetességének is szokás tekinteni (® Jelenések könyve).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages