kánon

Full text search

kánon: a szentírási könyvek hivatalos jegyzéke. – I. Fogalma. 1. Amikor a Biblia kv.-einek leírása, megszerkesztése befejeződött, a Szentírás még csak anyaga szempontjából vált teljessé. Formai szempontból, mint a szt. iratok gyűjteménye (korpusza) még nem számított késznek, a több kv.-ből összetevődő, de mégis egy Szentírás létrejöttének folyamata még nem zárult le. Mivel a Biblia lényege szerint Isten hitet kívánó szava, föltételezi Isten népét, amely elismeri magára nézve kötelezőnek és engedelmesen meghajlik az általa támasztott követelmények előtt. A Szentírás formai oldala szempontjából csak a ~ megállapításával lett készen. Amint irodalmi műként a Bibliának, a ~nak is van tört.-ileg kialakult nagysága, és a terjedelmét, amelyet az egyes felekezetek megítéltek neki, a tört.-e határozta meg. Jóllehet az ÓSz és az Úsz ~ja elvileg összetartozik, egységet alkot, mégis megvan mind az ÓSz, mind az ÚSz ~jának a saját tört.-e; az ÓSz ~jának tört.-e a zsidóság és a kereszténység körén belül zajlott, az ÚSz ~jáé viszont csak az Egyh.-on belül játszódott le. – 2. A gör. Kanón szónak ua. az alapjelentése, mint a héb. kaneh ’nádszál’ szóé. Az átvitt ’mérték, norma’ jelentés, amelyben a szó az ÚSz-ben szerepel (2Kor 10,13–16; Gal 6,16), a konkrét ’mérce’ jelentésen át alakult ki. Minthogy a Szentírás kv.-ei a hit és élet normáiul szolgálnak az Egyh. számára, a 4. sz. közepétől ~nak nevezik a szentírási kv.-ek gyűjteményét. Ilyen értelemben a ~ szónak 2 aspektusa van. Egy aktív: az e gyűjtemény fölölelte iratok meghatározzák az Egyh. hitét és életét, és egy passzív: ezeket az iratokat az Egyh. úgy ismeri, mint sugalmazottakat és elismeri. A ~iság tehát föltételezi a sugalmazottságot. Katolikus álláspont szerint a ~i és a sugalmazott iratok fedik egymást minden ~i kv. sugalmazott és minden sugalmazott kv. ~i (legalábbis ma). Ennek ellenére a sugalmazottság és a ~iság fogalma nem esik egybe: egy irat akkor sugalmazott, ha isteni eredetű, és akkor ~i, ha az Egyh. isteni eredetűnek ismeri és hivatalosan elismeri. – 3. A katolikus szóhasználat megkülönböztet protokanonikus és deuterokanonikus kv.-eket. Protokanonikusnak azok a kv.-ek számítanak, amelyeknek a Szentírás korpuszához tartozását az Egyh.-ban soha nem vonták kétségbe; deuterokanonikusnak azokat a kv.-eket szokás nevezni, amelyek sugalmazott voltát valahol v. valamikor tagadták v. nem tartották bizonyosnak. Ez a megkülönböztetés elsősorban az ÓSz-et érinti, mert – hosszú ideig tartó bizonytalankodás után – a zsidók a Kr. u. 1. sz. végén 7 kv.-et nem vettek föl ~jukba (Tób, Jud, Bár, Bölcs, Sir, 1–2Mak), az Egyh. viszont – az ellenérvek ellenére is – elismerte őket ~inak. E téren a kereszténység komoly formában csak a 16. sz.-ban oszlott meg. Míg a katolikusok a szóban forgó 7 kv.-et, amelyet az egyh.-i ~ a zsidó ~on kívül tartalmaz, deuterokanonikusnak nevezik, addig a protestánsok apokrifnak mondják; ezzel szemben azokat a kv.-eket, amelyek a katolikus szóhasználat szerint apokrifok, a nem katolikusok pszeudoepigrafáknak hívják. Azóta, hogy a deuterokanonikus kv.-eket a hivatalos zsidóság elvetette, a zsidók többé nem törekedtek alapszövegük megőrzésére; így ha héb. nyelven írták őket, akkor csak gör. fordításban (® Hetvenes-fordítás) maradtak fönn. – II. Az ÓSz zsidó ~ja. Bibliájuk jelölésére a zsidók egy mesterségesen alkotott szót használnak: tenak, amely a torah, nebiim és ketubim (törvény, próféták és egyéb írások) szavak kezdőbetűiből áll. A zsidó ~nak ez a 3 részre tagolása nagyon régi időre nyúlik vissza, és a katolikus szóhasználatban protokanonikusnak nevezett kv.-eket öleli föl – ez a héb. Biblia. Élén a Tóra, a ® Pentateuchus áll, amely mint az isteni ® kinyilatkoztatás és tanítás foglalata egyébként is az 1. helyet foglalja el a szt. iratok sorában (® sugalmazás). – A zsidó hagyomány különbséget tesz a korábbi és a későbbi próf.-k között. A későbbi próf.-k közé tartozik a zsidók szerint Iz, Jer, Ez és az egyetlen műnek tekintett 12 kis próféta. Tehát Dán kivételével ua.-ok a kv.-ek, amelyeket a keresztények is a próf.-k írásaiként tartanak számon; Dán a keresztény Bibliában a nagy próféták egyike, a zsidó ~ szerint pedig az (egyéb) írások közé tartozik. Meglepő ugyanakkor a Ny-i keresztények számára, hogy a Józs, Bír, Sám és Kir alkotta tömb, amely irodalmi szempontból egységet alkot, a zsidó ~ban a korábbi próféták írásaiként szerepel, s így próf.-i műnek számít. Erre az sem jelent elegendő magyarázatot, hogy ezeket a kv.-eket a zsidó hagyomány szerint próf.-k írták, v. hogy sok próf.-ra (pl. Sámuel, Nátán, Illés, Elizeus, Izajás) vonatkozó részletet tartalmaznak. A tört.-i kv.-ek próféták könyveinek nevezése inkább akkor válik érthetővé, ha abból indulunk ki, hogy a zsidó gondolkodás mit tekintett próf.-i feladatnak, és hogyan értelmezte a bibliai ® történetírást. A prófétáknak nem a jövendölés volt a feladatuk, hanem az, hogy koruk eseményeit a Jahvétól kapott kinyilatkoztatás fényében értelmezzék. Az ósz-i próf.-i üzenetnek ez a tétel a kezdete és a vége: Izr. jólétének a Jahvéhoz való hűség a záloga, a tőle való elpártolás balsorsot idéz elő. De Józs és a Kir is épp ezt tanítja: a próf.-k tanításához tört.-i példákat tárnak elénk és ezzel támogatják a próf.-kat tanításukban, sőt maguk is mintegy próf.-i tanítássá válnak. Csakis ebből a szempontból lehet a bibliai tört.-írást megérteni, hiszen az nem egyszerűen a múltban lezajlott események és történések számbavételére törekszik, hanem a múlt vallási szempontból való értelmezésére és a tanulságok levonására a jelen számára. A zsidó ~ 3. csoportja egyszerűen az Írások nevet viseli; ez már előre jelzi, hogy különböző kv.-eket ölel föl: a Bibliának azok a kv.-ei kerültek bele, amelyek azután keletkeztek, hogy a 2 első csoportot már lezárt egységnek tekintették. Hogy ezt a 3. csoportot mily kevéssé lehet egységesnek tekinteni, azt az is mutatja, hogy sokáig a bele tartozó írások sorrendje sem alakult ki, ill. nem állandósult. Végül a következő 3 alcsoportba tagolás vált általánossá: – a) Az elején, ha változó sorrendben is, a 3 nagy ketubim, a Zsolt, Jób és a Péld. – b) Ehhez csatlakozik az 5 ® Megillot, mégpedig a 12. sz.-tól az év azon ünnepeinek sorrendjében, amelyeken ünnepi olvasmányul szolgáltak: Én, Rut, Siral, Préd, Eszt. – c) Végül Dán és a® Krónikás nagy tört.-i műve zárta a sort. A magától értetődő sorrend (Krón, Ezd, Neh) helyett a zsidó ~ban sajátos módon a fordított sorrendet találjuk: Ezd, Neh, Krón. Erre az a magyarázat, hogy Ezd és Neh, amely a fogság utáni helyreállításról szól, előbb belekerült a ~ba, mint a Krón, amelynek tartalma lényegében megegyezik az első 2 csoportba tartozó kv.-ekével. A 3 alcsoport fő vonásaiban a zsidó ~ kialakulásának tört.-ét is tükrözi. A 3-as fölosztás első irodalmi nyomát Sir gör. fordításának előszavában találjuk (kb. Kr. e. 130). Itt azok a kv.-ek, amelyek a zsidó nép nagyságát és gazdagságát mutatják be, a törvény, a próféták és az (atyáktól fönnmaradt) egyéb iratok címen vannak fölsorolva. A 3-as fölosztás az ÚSz-ben is tükröződik, de itt a törvény gyakran az egész ÓSz-re utal, pars pro totoként (pl. Jn 12,34); ugyanígy gyakori a törvény és a próféták (Mt 5,17; 7,12; 11,13; 22,40; Lk 16,16) v. a Mózes és a próféták (16,29; 24,27; Jn 1,45) megjelölés is; mind a 3 csoportot Lk 24,44 tartalmazza: Mózes, a próféták és a zsoltárok. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy Sir előszavában a 3-as fölosztást már mint ismertet kell föltételezni és B. J. Roberts hangsúlyozza is, hogy már a fogság utáni idő elején kialakult a szt. kv.-ek jegyzékéről (korpusz) egyfajta elképzelés. Ez elsősorban a Tórára vonatkozik. Ha Ezdrás ünnepélyesen fölolvastatta és megmagyaráztatta a törv.-t (Neh 8), akkor ezt a szöveget „~inak” kellett, hogy tekintsék. Erre enged a Zsolt 1; 19; 119 is következtetni: nyilvánvaló, hogy a zsoltárosnak a Tóra dicsérete közben, már egy bizonyos leírt szöveg lebegett a szeme előtt. Az 1,2 (vö. 119,15.148) a parancsok mormolását (= halkan olvasását, fontolgatását) említi, a 19,8 pedig tökéletesnek, teljesnek mondja a Tórát, amihez helytelen volna valamit hozzátenni v. belőle elvenni (vö. MTörv 4,2). Ugyanígy kell Harmadik Izajásnál Jahve szavával kapcsolatban a remegést (Iz 66,2.5; vö. Ezd 9,4; 10,3) értelmezni. Tehát a Kr. e. 4. sz.-tól már számolhatunk a Pentateuchus ~i voltával. Ugyanezt tételezhetjük föl a prófétákról is, hiszen a zsidó ~ a próf.-kat Mal-ig számítja (Kr. e. 450 k.), a ~ba később fölvett Dán nem tartozik a próféták közé. A Sir előszavából az is kiviláglik, hogy Sirák fia Jézus a ~t még nem tekintette lezártnak, mert a 3. csoportot egyszerűen ’többi írás’-nak nevezte, és nyilvánvalóan hajlott arra, hogy nagyapja művét az írások saját korában ismert gyűjteményébe beiktassa. – A ~ vonatkozásában azt a rugalmasságot, amelyet Sir előszava az egyiptomi hellén zsidóságról tanúsít, a LXX Alexandriában dolgozó fordítói és szerkesztői is megerősítik: a gyűjteménybe olyan kv.-eket is beiktattak, amelyek a későbbi zsidó ~ba nem kerültek bele, sőt olyanokat is belefoglaltak, amelyeket a hivatalos egyh.-i ~ jegyzékek sem ismertek el. Egyébként a zsidó LXX terjedelmének kérdésében igen nagy óvatosságra van szükség, mert számunkra már nem elérhető. A LXX legrégibb kéziratai keresztények, a 4. sz.-ból, tehát a keresztény LXX-t képviselik. A zsidó LXX-ból csak töredékek maradtak fönn, amelyekből eddig csak egy deuterokanonikus írás (Jeremiás levele) igazolható. Másfelől biztos, hogy azokat a kv.-eket, amelyeket a keresztény LXX magában foglal, zsidók fordították (ha az eredeti szöveg nem gör. nyelvű) v. írták. – A ~ terjedelmét illetően a zsidó gondolkodás a Kr. u. 1. sz.-ban még mindig ugyanolyan rugalmasságról tett tanúságot, mint a Kr. e. 3–1. sz.-ban. Az ÚSz-ben az ÓSz-re hivatkozáskor használt Írás v. Írások kifejezések bizonyosan az ÓSz egészére utalnak (® sugalmazás). De ha az ÚSz 270–350-szer hivatkozik idézetek v. utalások formájában az ÓSz-re, akkor sem nyújt világos képet arról, hogy az ÚSz szerzői mely kv.-eket tartottak az ÓSz-be tartozónak. A legtöbb idézet a törvényből, a prófétákból (szűkebb értelemben véve) és a zsoltárokból való, és nem is lehet kérdéses, hogy az ÚSz szerzői az 1. és a 2. csoportba sorolt kv.-eket in globo a ~ba tartozónak tekintették. Ugyanakkor a héb. Biblia 3. részéből 4 kv.-et sem közvetlenül, sem közvetve nem említ az ÚSz (Préd, Én, Eszt, Ezd/Neh), viszont találunk utalásokat a deuterokanonikus kv.-ekre, sőt legalább 1-szer egy apokrif kv.-et is idéz az ÚSz jövendölésként (Júd 14: etióp Hénoch). – Az is kérdés, hogy vajon Josephus Flaviusnak a ~ra vonatkozó ismert megnyilatkozása a zsidóság egészének v. csak a farizeusok irányzatának fölfogását tükrözi-e. Josephus Flaviusnak Apion ellen írt munkájában azt olvassuk, hogy a zsidóknak nincs több miriádnyi kv.-ük, amelyek szemben állnak egymással, hanem csak 22, de ezeknek jogosan hihetnek; ezek: Mózes 5 kv.-e, a Mózes után következő próf.-k 13 kv.-e és 4 más kv., amely Istent dicsőítő himnuszokat és különféle útbaigazításokat tartalmaz arra vonatkozóan, hogy az ember hogyan éljen. Ha föltesszük, hogy Josephus Flavius fölsorolásában Rut-ot hozzávette a Bír-hoz, a Siral-mat Jer-hoz, akkor az ÓSz összes protokanonikus kv.-ét együtt találjuk nála. – A kumráni lelet sem segít abban a kérdésben előbbre jutni, hogy a zsidó ~ Kr. u. 70 előtt mit foglalt magában. Mivel ® Kumránból Eszt-t eddig nem sikerült kimutatni, számolni kell vele, hogy a kumráni közösség nem tekintette a ~ba tartozónak. Másfelől viszont Kumránban deuterokanonikus kv.-eket is olvastak, sőt úgy látszik, hogy a közösség a hivatalos zsidóság szt. kv.-eihez a maga saját írásait is hozzácsatolta. Tehát nemcsak a bibliai szövegek alakja kérdésében figyelhető meg a zsidóság körében egészen Kr. u. 70-ig bizonytalanság, hanem a ~ terjedelmét illetően is. Amikor a zsidóság vallása a jeruzsálemi templom pusztulása után kv.-höz kötődött, megváltozott a helyzet; a zsidóknak egységes szövegre és egyértelműen meghatározott ~ra volt szükségük. Így a ® Jabnéban tartott szinódus (Kr. u. 90–95 k.) 24 kv.-ben állapította meg a ~ terjedelmét (Ter, Kiv, Lev, Szám, MTörv, Józs, Bír, Sám, Kir, Iz, Jer, Ez, 12 próf, Zsolt, Jób, Péld, Rut, Én, Préd, Siral, Eszt, Dán, Ezd/Neh, Krón). Ha némileg más sorrendben is, de ugyanígy 24 kv. szerepel a babilóniai talmudbeli zsidó ~ban is (Baba Bathra). Úgy látszik azonban, hogy a Josephus Flaviusnál fönnmaradt fölosztást, amely szerint Rut a Bír-hoz és a Siral Jer-hoz tartozik és így a ~ 22 kv.-et ölel föl, zsidó körökben egészen a Kr. u. 4. sz.-ig gyakran használták. – III. Az ÓSz keresztény ~ja. 1. A LXX mint az ÓSz keresztény ~ja. Az ÓSz keresztény ~ja tört.-ét leegyszerűsített formában így lehet fölvázolni: az Egyh. az ÓSz-et a zsidóságtól a LXX formájában vette át, amely a deuterokanonikus kv.-eket is magában foglalta. Ezeket a deuterokanonikus kv.-eket tehát mondhatni magától értetődően elfogadta az Egyh., és az 1–2. sz. keresztény szerzői egyértelműen a deuterokanonikus kv.-eket is magában foglaló LXX-t tekintették az ÓSz ~jának. Csak a 3–5. sz.-ban, a zsidókkal folytatott viták következtében gondolt némelyik egyh.-atya arra, hogy a rövidebb zsidó ~hoz igazodjék. Az Egyh. egészén belül nem sikerült fölfogásuknak érvényt szerezniük, és az Egyh. a szinódusi határozatokban egészen a Trienti Zsinat állásfoglalásáig a LXX tartalmazta kv.-eket fogadta el ~inak. Elvileg helyénvaló, hogy az egyh.-atyák a LXX-t tekintették ÓSz-nek, Szentírásnak, de azért nem szabad elfelejtenünk, hogy a zsidó LXX-t nem ismerjük; a keresztény LXX bizonyosan eltért a zsidó LXX-tól. Az egyh.-atyák nem azt tekintették ~inak, amit a LXX-ban együtt találtak, hanem amit ~inak tartottak, az került bele a LXX kézirataiba. „Hogy az egyházatyák használták a LXX-t, az természetes, hiszen a görög kultúra körén belül éltek és írtak… De hogy vele egy bizonyos kánont is átvettek volna, az azért nem lehetséges, mert abban az időben minden bizonnyal egyes könyveket tartalmazott a LXX szövege, nem az egész ÓSz-et” (J. Goettsberger). Ugyanakkor a LXX ránk hagyományozása terén is találkozunk egyenetlenségekkel. A Codex Sinaiticusban a Bölcs, Sir, Jud, Tób 1 és 4Mak maradt fönn; azt, hogy Bár és Jeremiás levele is megvolt-e benne, nem tudjuk, de vsz. Ezzel szemben a Codex Vaticanusban Mak soha nem volt, de a Bölcs, Sir, Jud, Tób, Bár és Jeremiás levele megvolt benne. A Codex Alexandrinus a katolikus ~ minden ósz-i kv.-ét felöleli, ezenkívül megtalálható benne 3–4Mak és a Manassze imája is, és eredetileg a Salamon zsoltárai c. apokrif iratnak is meg kellett benne lennie. A Codex Vaticanus és a Codex Alexandrinus 3Ezd-t is tartalmazta, amelyet – ahogy Th. Denter kimutatta – mind a görög, mind a régi lat. hagyomány ~inak tekintett; és a Codex Sinaiticus-ban is benne volt. Tehát a LXX kéziratainak mai (H. B. Swete- és A. Rahlfs-féle) kiadásaiban nem csak a föntebb említett deuterokanonikus kv.-ek találhatók meg, Dán-lel és Eszt-rel kiegészítve, hanem 3Ezd, 3–4Mak, továbbá Salamon Zsoltárai és a Manassze imája is, amelyek a hivatalos egyh.-i ~ba nem kerültek bele. Mindebből nyilvánvaló, hogy amit az első egyh.-atyák ~nak tekintettek, arról milyen óvatosan kell beszélnünk. – 2. Az egyh.-atyák közül a nevesebbeknél mégis azt a rövidebb ~t találjuk, amely a Kr. u. 1. sz. végétől a hivatalos zsidóság körében érvényben volt. De azért esetenként külön vizsgálat tárgyává kell tenni, hogy ez v. az az egyh.-atya vajon saját meggyőződését juttatja-e kifejezésre, v. pedig taktikai szempontoktól (teol.-i viták a zsidókkal) vezetve csak a zsidó ~ra hivatkozik. Ezért Jusztinosz pl. csak olyan szerzőkre hivatkozott, akiket a zsidók elismertek. Az első egyh.-atya, Szardeszi Meliton († 190 k.), akitől fönnmaradt egy ~ jegyzék, azt állítja, hogy K-re utazott és pontos értesüléseket szerzett az ÓSz kv.-eit illetően. Ezután közli a jegyzéket, ahogy Palesztinában minden kétséget kizáróan a zsidóktól megismerte. Ez a jegyzék csak a protokanonikus kv.-eket öleli föl, de ezek sorából is hiányzik Eszt (vö. Euszebiosz). Origenész állásfoglalása nem látszik következetesnek. Mint tanítója, Alexandriai Kelemen, ő is állást foglalt a deuterokanonikus kv.-ek mellett, de csak a protokanonikus kv.-ekhez írt magyarázatot. Az ÓSz ~i kv.-einek jegyzékében, amelyet Euszebiosz nyomán a Zsolt 1 magyarázatához csatolt, nyilvánvalóan csupán tájékoztatásul és tartózkodva a személyes állásfoglalástól a zsidók rövidebb ~jába fölvett kv.-eket sorolta föl. Atanáz is különbséget tett a 22 kv. között, amelyek a tanítás alapjául szolgálnak, vagyis a protokanonikus kv.-ek és a kv.-ek egy további csoportja között, amelyeket „olvasókönyvek”-nek nevezett. Egyébként egyes egyh.-atyák elméleti álláspontja és a gyakorlata a ~ kérdésében nem vág egybe: szóban a zsidó ~ mellett foglaltak állást, de a gyakorlatban a deuterokanonikus kv.-eket éppúgy fölhasználták. Ez egyaránt áll Atanázra, Jeruzsálemi Cirillre, Epiphanioszra és Nizianzi Gergelyre. A lat. egyh.-atyáknál a 4. sz. előtt legföljebb azt illetően találunk állásfoglalást, hogy a különféle kv.-ek ~iak-e v. apokrifok, de arról, hogy a zsidó ~ mely kv.-eket foglalta magában, nem nyilatkoztak. Így csak közvetve, az általuk idézett részletekből lehet kikövetkeztetni, hogy az ÓSz mely kv.-eit ismerték, ill. ismerték el. Ennek során nem szabad szem elől téveszteni, hogy a ® Vetus Latina kv.-eit nem egy helyen és nem is egyazon időben fordították, és hogy egyetlen kódex soha nem tartalmazta a Vetus Latina ósz-i részét. Tertullianus pl. soha nem használta föl 1–2Mak-t, jóllehet kitűnő anyagot szolgáltattak volna érveléseihez; nyilván azért, mert az ő LXX-példánya, amely egész biztosan több kódexet tett ki, 1–2Mak-t nem tartalmazta; ugyanakkor ismerte, ill. elismerte Dán deuterokanonikus részeit. A K-i atyák hatására a rövidebb ~t némely Ny-i egyh.-atya is átvette, így ezt találjuk Poitiers-i Hilariusnál, Rufinusnál. A Ny-i atyák közül Szt. Jeromos volt a legtekintélyesebb, aki a rövidebb ~ mellett foglalt állást; ez érthető is, hiszen élete 2. felét Palesztinában töltötte, és ott eleven kapcsolatot tartott fönn a zsidókkal. Mégis, mind a gör., mind a lat. egyh.-atyák zöme elfogadta a deuterokanonikus kv.-eket is. A lat. atyák közül Szt. Ágoston volt legkiemelkedőbb tanúja az egyh.-i hagyománynak a bővebb ~ elfogadása formájában. Jóllehet Szt. Jeromos kortársa volt, és állandóan vitában álltak egymással, ő hagyta ránk azt a ~t, amelyet később a Trienti Zsinat szentesített. – 3. Egyh.-i döntések. Szt. Ágoston hatására a 4. sz.-ban hozták az első zsinati határozatokat a ~i kv.-ek kérdésében. 393: a Hippói Zsinat, valamint 397: és 419: a 3. és a 4. Karthagói Zsinat kimondta: „ut praeter Scripturas canonicas nihil in Ecclesia legatur sub nomine divi narum scripturarum” (= „a kánoni könyveken kívül semmit nem szabad az Egyházban Istentől kinyilatkoztatott írásként olvasni”), majd fölsorolták a Biblia azon kv.-eit, amelyek jegyzékét később a Trienti Zsinat alapul vette. 1441: a Firenzei Zsinat is ezt a jegyzéket tette magáévá. A Trienti Zsinat első teendőjének tekintette a szentírási kv.-ek ~jának megállapítását. Ehhez közvetlen indítékul azok a támadások szolgáltak, amelyek a reformátorok részéről érték a hagyományos egyh.-i ~t. A Szt. Jeromos szellemében a rövidebb ~ mellett Erasmus és Kajetán bíboros tört lándzsát. – A reformátorok közül 1520: A. von Karlstadt nyitott vitát a ~ról, De canonis Scripturis c. művével. Tisztán tört.-i szempontok vezették, és Szt. Jeromos hatása alatt a rövidebb palesztinai ~ mellett szállt síkra. Luther, aki az ósz-i kv.-eknek a keresztény tanításhoz való közelségét tekintette a kánoniság föltételének, nemcsak a deuterokanonikus kv.-eket nem ismerte el, hanem több protokanonikus kv.-et is kizárt a ~ból: Eszt, Krón, Préd. Idővel visszatért Karlstadt fölfogásához. Teljes bibliakiadásában (1534) elkülönítve a függelékben a protokanonikus kv.-ek is benne vannak Apokryphen címen. Kálvin sokkal radikálisabb volt: ő egyértelműen kiiktatta a Bibliából a deuterokanonikus kv.-eket. – Hosszas tárgyalások után a Trienti Zsinat 4. ülésszakán a ~ról kiadott Dekrétum ilyen megfogalmazást kapott: (Ecclesia) „omnes libros tam Veteris quam Novi Testamenti… pari pietatis affectu ac reverenda suscipit et veneratur” ([Az Egyház] „mind az Ó-, mind az Újszövetség összes könyvét… egyforma kegyelettel és hódolattal fogadja el és tiszteli”). Ezzel elhárult minden megkülönböztetés a proto- és deuterokanonikus kv.-ek között. Ami pedig a ~ terjedelmét illeti, a zsinat az egyh.-i hagyományt vette alapul: azokat a kv.-eket kell ~inak tekinteni, „prout in Ecclesia catholica legi consueverunt et in veteri vulgata editione habentur” („amelyeknek olvasása a katolikus egyházban szokásban volt és a régi Vulgata kiadásokban megtalálhatók”), mégpedig „cum omnibus suis partibus” („teljes egészükben” – célzás Eszt és Dán deuterokanonikus részeire). A kv.-ek jegyzéke azonos a Firenzei Zsinaton elfogadottal. – Az ortodox egyh. ~ja megegyezik a katolikussal, de a LXX-hagyomány értelmében még 3Ezd és 3Mak is megtalálható benne. – IV. Az ÚSz ~ja. Az Egyh.-nak kezdettől fogva birtokában volt az ósz-i szt. kv.-eknek egy igen nagy tiszteletben tartott gyűjteménye, jóllehet az 1. sz.-i kereszténység a pontosan körülhatárolt ~ fogalmát még nem ismerte, mégpedig azért, mert az ósz-i kv.-ek gyűjteménye Palesztinában és a hellén szórványban (LXX) terjedelmi szempontból lényegesen eltért egymástól, és a szentírási kv.-ek különféle csoportjainak tekintélye még az anyaországban is eltérő volt. Az írásoknak v. egyszerűen az írásnak a magától értetődő birtoklása minden bizonnyal nagy szerepet játszott a további fejlődésben, ti. egy úsz-i, pontosabban egy 2 részes ~ kialakulásában. Az 1. sz. második felében, tehát abban az időszakban, amikor az ÚSz kv.-eit írták, az ősegyh. az ÓSz-ben nemcsak a Jézus Krisztusban teljessé vált ® kinyilatkoztatás tanúbizonyságát látta, hanem minél jobban kijátszotta a zsidóság az ÓSz-et a Krisztusban hívők ellen, annál inkább – azt kívánta, hogy az ÓSz a kereszténység saját Szentírása legyen, amelynek Krisztus tört.-ére előre utaló, valódi és teljes értelmét először csak Istennek a végső időben az Úr, az apostolok és a Lélek tekintélyére támaszkodó kinyilatkoztatása tudta föltárni (vö. 2Kor 3,6 kk.; 1Kor 10,11; ApCsel 17,2 kk.; 2Tim 3,14 kk.; Jn 5,39 kk. stb.). Ettől függetlenül kialakultak a legrégibb keresztény írások gyűjteménybe foglalásának külső és a belső feltételei. A keresztény írások egy része először csak egy-egy közösségnek (pl. Gal, Ef, Kol, Jak, Júd, 1–2Pét, Jel), ill. (mint az ev.-ok) valamely nagyobb terület egyh.-ainak szólt, de egy alkalommal Pál ap. már számított arra, hogy 2 szomszédos egyh.-ban kölcsönösen fölolvassák egymás leveleit (Kol 4,16), és a Pál alapította közösségekben törekedtek is rá, hogy szellemi atyjuk más közösségekhez intézett írásait is megszerezzék és lemásolják. Ezek a legrégibb keresztény írások hamarosan olvasmányul szolgáltak az istentiszteleteken. Az a tekintély, amely Jézus, az ap.-ok és az ő tanítványaik szavát megillette, átterjedt az ő szavukat és tetteiket közvetítő és tanúsító iratokra is (ez a folyamat a legrégibb 3 ev. vonatkozásában az ap.-i atyáknál figyelhető meg). Mindez oda vezetett, hogy a kereszténységnek ezeket a legrégibb írásait egyre inkább az Egyh. szt. kv.-einek tekintették. – Egyébként a ~ kialakulásának az 1. sz.-ban elkezdődött és a 4. sz. második feléig tartó bonyolult folyamatában különbséget kell tennünk a különféle kv.-ek egybefoglalása és ~i szintre emelése között, azaz a külső forma és az értékelés között. Míg a 4 ev. már a 2. sz. közepe táján (Jusztinosz vértanú) mintegy ~i rangra emelkedett, addig Pál ap. leveleit csak kb. 180-tól idézik szentírási kv.-ként, jóllehet már 100 k. együtt volt a Pál-levelek gyűjteménye a mai terjedelmében (vö. 2Pét 3,15 kk.; apostoli atyák). A legrégibb rész ~nak, a 4 ev. ~jának nagy ~ná fejlődését a 2. sz. derekán 2 ellentétes törekvés mozdította elő. Az eretnek Markion az ÓSz általánosan elismert szt. kv.-eit elvetette és egy csak keresztény írásokat (egy töredékes Lk-ot és 10 Pál-levelet) tartalmazó, pontosan körülhatárolt új gyűjteménnyel akarta helyettesíteni, tehát a keresztény írásoknak egy több részes ~ját alkotta meg, mégpedig önkényes válogatás alapján, úgyhogy a markioniták nem annyira a kinyilatkoztatás dokumentumainak, inkább az általános hitbeli meggyőződésnek alapján álltak. Ezzel szemben egyre szaporodtak az ev.-ok, az ApCsel, a levelek és a Jel irodalmi formáit utánzó írások, amelyek eretnek, főleg gnosztikus áramlatokat szolgáltak, és szerzőik szándéka szerint arra voltak hivatva, hogy a szt. iratokat háttérbe szorítsák. E 2 irányzattal szemben meg kellett védeni az ap.-i tanítást, és ez arra ösztönzött, hogy a rendelkezésre álló írások közül kiválogassák a legrégebbieket és legmegbízhatóbbakat, azokat, amelyek mértékül szolgálhattak az Egyh. Által megőrzendő eredeti ® hagyomány megállapításához. – Ha 200 k. az ÚSz már hozzávetőleg ~i rangra emelkedett is (mintegy 20 kv.: a 4 ev., Pál 13 levele, az ApCsel, 1Pét, 1Jn és Ny-on a Jel), ahogy azt térben egymástól messze eső tanúk (a Muratori-töredék, Ireneusz, Tertullianus, Szardeszi Meliton) bizonyítják, még egy hosszadalmas válogatási és kiegészítési folyamatra volt szükség, míg végre az egyh.-i hatóságok véget vethettek a 4. sz. második feléig tartó bizonytalanságnak. Az ÚSz-nek az a 27 kv.-ből álló gyűjteménye, amelyet első ízben Szt. Atanáz sorolt föl, ill. hirdetett ki (367: 39. húsvéti körlevél), Ny-on csakhamar elfogadottá vált (382: Római Zsinat, 393, 397 és 419: Afrikai Zsinatok; 405: I. Ince pápa Exuperius püspökének írt levele), sőt fokozatosan K-en is (kivéve a szír nemzeti egyh.-at). 1546. IV. 8-án a trienti ~ dekrétum véglegesen meghatározta az úsz-i kv.-ek számát és terjedelmét.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages