Tesszalonikaiaknak írt első és második levél
Tesszalonikaiaknak írt első és második levél, 1Tesz, 2Tesz: protokanonikus úsz-i iratok, Pál ap. levelei a ® Tesszalonikában élő híveknek. – I. Keletkezésük. Az 1Tesz Pál ap. első fennmaradt levele. Pál 2. missz. útján, amelyen Szilás és Timóteus voltak a kísérői, Makedóniában, Tesszalonikában is alapított egy egyh.-at (Kr. u. 50 v. 51). Ez főleg egykori pogányokból állt, akik mint ® istenfélők már azelőtt is eljártak a zsinagógába (vö. ApCsel 17,1–4; 1Tesz 1,6 kk.; 2,14). Az ApCsel 17,5–10 szerint azonban a zsidóknak sikerült a népet felizgatniuk, úgyhogy Pál kísérőivel együtt kénytelen volt éjjel elhagyni a várost. Többször is megpróbálta, hogy visszatérjen, de eredménytelenül (1Tesz 2,18; 3,6). Athénból, ahova Bereából menekült (ApCsel 17,10–15), elküldte Timóteust, hogy látogassa meg a tesszalonikai egyh.-at (1Tesz 3,1–6). Timóteus – a levélből kikövetkeztethetően – jó hírekkel tért vissza Pálhoz (3,6). Mivel talán néhány kérdést is föltettek neki (vö. 4,13), Pál indíttatva érezte magát, hogy levelet írjon a tesszalonikaiaknak. Az 1Tesz tehát 50/51-ben, Korintusban készült. – A 2Tesz ugyanott, néhány hónappal később íródott. – II. Tartalmuk. 1. Az 1Tesz megírását elsősorban lelkipásztori gondok indokolták. Pál nehéz helyzetükben erőt akart önteni a tesszalonikai keresztényekbe, hogy felbátorodva és megvigasztalódva folytassák a megkezdett utat. Ezért először is arra emlékezteti őket, hogy amikor a Lélek erejével hirdette körükben az ev.-ot, megtapasztalta kiválasztottságukat; épp az Istentől kiválasztottság az üldöztetés legmélyebb alapja. Isten meghívta őket dicsőséges országába (2,12), és ezért az Atyaistenben és az Úrban, Jézus Krisztusban (1,1) azok közül kiválasztva, akik még a bálványoknak szolgálnak (1,3.9), a tesszalonikai keresztények a szenvedő Egyh.-zal együtt (2,14 kk.) idegen, sőt ellenséges világban élnek, s a jövőben is abban kell majd élniük (vö. 2,18; 3,5). Kiválasztottságukat, amely a szorongattatások közepette nem tekinthető magától értetődőnek (vö. 3,2 kk. 9–13), nemcsak hitük, szeretetük és reményük élő volta tanúsítja (1,2 kk.), hanem az a mód is, ahogy az Isten szavát fogadták: nemcsak ők maguk lettek keresztények, hanem tőlük kiindulva terjedt el az Úr szava Makedóniában és Achájában (1,5–10). Az, ahogy Pál az elszenvedett bántalmak ellenére is hirdette nekik az ev.-ot: a lélek szabadságával, minden hamis szándéktól, álnokságtól mentesen, szintén mutatja, mennyire kedvét leli bennük Isten, saját örök életét akarva velük megosztani (vö. 2,8–12). Ezért viseli szívén az ap. Isten iránti hűségüket (3,1 kk.) s ezért örül élő hitüket, szeretetüket látva (1,2 kk.; 2,19 kk.; 3,6–10). Pál nem fárad bele, hogy rámutasson a tesszalonikai keresztények kiválasztottságára, hogy innen kiindulva megmagyarázhassa nekik helyzetüket. – 4,1–5,28: Pál az elmondottakból levonja a következtetéseket, hogy a tesszalonikai keresztények egyre inkább tetszésére lehessenek Istennek, aki bíróként jön el (4,1.3.6; vö. 3,13): a keresztények magától Istentől tanulták, hogy szeressék egymást (4,9), a szeretetnek kell áthatnia minden tettüket (4,7 kk.) magánéletükben éppúgy (4,3–5), mint a közösségi életben (4,6.10–12). – 4,13–18: Pál – apokaliptikus fogalmakkal (® apokaliptika) élve – válaszol a tesszalonikaiaknak a Krisztus újraeljövetele előtt elköltözött hívők sorsát illető kérdésére, amelyet nyilvánvalóan Timóteus közvetített: ha Krisztus újra eljön, ők is örökre egyesülnek vele. Addig éberségre int az ap. (vö. 5,1–11): a keresztények éljenek a hitből, reményből és a szeretetből, hogy az üdvösséget, aminek elnyerésére Isten szánta őket (5,9; vö. 1,4; 2,12), hálásan fogadhassák. Ezért levele végén Pál újra és nyomatékosan kéri testvéreit, úgy éljenek, ahogy Isten kívánja tőlük (5,12–28). – 2. A 2Tesz-ben Pál először is a parúzia kérdésére tér vissza. 1. levele félreértést okozott. Némelyek úgy vélekedtek az Egyh.-on belül, hogy az Úr napja közel van, már a küszöbön áll (2,2). Ezért már nem is dolgoztak (3,6–15; vö. 1Tesz 4,6–11), hanem koldultak és így rossz hírbe hozták az Egyh.-at, sőt, mintha attól sem riadtak volna vissza, hogy hamis levelet terjesszenek a maguk igazolására (vö. 2,2). Pál félt attól, hogy nevével visszaélnek: külön kiemelte, hogy saját kezűleg írta alá levelét (3,17). Hogy az egyh.-i közösséget megnyugtassa, említett néhány előjelet, amelynek be kell teljesednie, mielőtt a vég elérkezik (2,1–12). Ez a fejezet meglehetősen homályos, mert Pál itt egy szóban elhangzott beszédére hivatkozik, amelyet nem ismerünk (2,5), és mert gondolatait csupán a kortársak számára világos, de a mi számunkra már csak nehezen érthető szimbólumokba öltöztette. Mégis, hozzávetőleg azt akarta közölni, hogy a gonoszság hatalma már a jelenben is érvényesül (2,7), de van, ami gátolja, hogy teljesen úrrá ne váljon (2,6). Az idők végén a rossz (talán az ® Antikrisztus alakjában) egyfajta parúziát fog átélni és rövid időre diadalmaskodik (2,9 kk.); aztán döntő ütközetre kerül sor, amely Jézus Krisztus győzelmével fog végződni (2,8). Hogy mi lesz a gátló erő, azt legföljebb sejteni lehet. A párhuzamos helyek (Jel 11,9–12; Mt 24,14) alapján föltehető, hogy az ev. hirdetésére kell gondolni. Aligha vitatható, hogy Pál ebben az időben Krisztusnak még egy közeli újraeljövetelével számolt (1Tesz 1,10; 3,13; vö. 1Kor 16,22); ezt missz. munkája is igazolni látszik: alig volt ideje keresztelni (1,14.16). A későbbi levelek viszont arról tanúskodnak, hogy Pál meglehetősen tartózkodó magatartást tanúsított ebben a kérdésben (vö. Fil 1,22 kk.; 2,16 kk.). – III. Hitelességük és egységük. Az 1Tesz hitelességét és egységét napjainkban alig vitatják, a 2Tesz-ét annál inkább. A nyelv és a stílus ugyan tisztán páli, és a hagyomány is egyértelműen hitelessége mellett szól, hiszen már Polikárp is idézi. Ha csak a 2Tesz maradt volna ránk, nem volnának kétségeink, mert a hitelességét (és ezzel egységét is) a két levél egyezéseire hivatkozva vitatják: a 2. levél több párhuzamos helyet tartalmaz az 1Tesz-hez képest, mint az összes többi levél együtt, s ezeknek egyharmada szó szerinti egyezés (pl. 2Tesz 1,3 és 1Tesz 1,2 kk.; 2Tesz 1,5 és 1Tesz 2,12; 2Tesz 1,7 és 1Tesz 3,13). A két levél fölépítése is hasonló. Új gondolatot csak a 2Tesz 2,1–12 tartalmaz. Ezért a régebbi kritika későbbi hamisítást látott benne: Pálnak az a jövendölése, hogy hamarosan elérkezik a világ vége, nem teljesedett be; ezért egy későbbi szerző „helyesbítette” Pál felfogását (2,1–12), és ezt a f.-et beágyazta olyan részletekbe, amelyek az 1. levélből valók. Ez az érvelés nem túlságosan meggyőző, mert a 2,3–12 is apokaliptikus hagyományt ölel fel, amelyet Pál éppúgy ismerhetett, mint egy későbbi keresztény, hiszen Dán-re nyúlik vissza (vö. 11,31). Minthogy a 2. sz.-tól mindkét levelet egyaránt Páltól eredőnek tartották, a 2Tesz 2,4 a jeruzsálemi templom létét föltételezi és a nyelv és stílus jellegzetesen páli, valószínűbb, hogy a 2Tesz-nek is Pál ap. a szerzője. Ilyen értelemben nyilatkozik a legtöbb modern szerző is (E. von Dobschütz, E. Schweizer, M. Dibelius, A. Wikenhauser, K. H. Schelkle, W. G. Kümmel stb.). Teljesen megnyugtatóan azonban még nem sikerült a kérdést megoldani. A. von Harnack úgy véli, hogy a 2. levél a tesszalonikai egyh.-on belül egy zsidó csoportnak íródott, az 1. levéllel egyidőben. Dibelius nézete szerint a 2. levél az egész közösségnek szólt, az 1. azonban csak az elöljáróknak. Ám ezeket és a hozzájuk hasonló föltevéseket a szöveg nem erősíti meg. Még leginkább az látszik valószínűnek, hogy a 2. levelet nem sokkal az 1. után írta Pál ap. anélkül, hogy lett volna róla másolata. A 2,1–12 eltérő nyelve azzal magyarázható, hogy új témába kezdett, ugyanakkor régi hagyományt dolgozott fel, amelyet meghagyott eredeti formájában. A 2,5: az egyes számra áttérés jellegzetesen páli sajátosság (vö. 1Tesz 2,18).
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
