Ébál

Full text search

Ébál 1. 938 m magas hegy a Jordántól NY-ra, Sikemtől É-ra, a Garizim-heggyel átellenben. A két hegy között fekszik a termékeny sikemi völgy. A két hegy a tengerparti síkság felé vezető út kapuja, ezért hadászatilag is fontos hely volt. A Jordánon való átkelés, valamint Jerikó és Aj elfoglalása után Józsué, Mózes utasításának megfelelően (5Móz 11,29; 27,1kk) faragatlan kövekből oltárt épített az Úrnak az Ébál-hegyen. Az oltáron égőáldozatokat és békeáldozatokat mutattak be. Nagy köveket állítottak fel, bemeszelték őket, és felírták rájuk a mózesi törvény mását (5Móz 27,4kk; Józs 8,30kk). Ezután került sor a 12 átok, valamint az áldások elmondására. Az átkok és az áldások elmondása az 5Móz 27,11kk szerint úgy történt, hogy a nép egyik fele az Ébál-hegyen, a másik fele a Garizim-hegyen állt, az áldásokat és az átkokat a léviták olvasták fel, s az egész nép áment mondott rájuk. A Józs 8,33kk leírása szerint az egész nép a völgyben állt fel, fele az Ébál-hegy irányában, fele pedig a Garizim-hegy irányában; a törvény igéjét, az áldást és az átkot pedig Józsué olvasta fel. A hagyomány ez utóbbit erősíti meg. Kérdés, hogy miért lett Ébál az átok-hegy, Garizim pedig az áldás-hegy. Az elsődleges ok valószínűleg a két hegy természeti adottságából következik. Az Ébál csupasz, kopár, terméketlen, a Garizim-hegyet pedig zöld növényzet borította. Ennek megfelelően álltak úgy fel, hogy a Garizim jobb kéz, az Ébál pedig bal kéz felől esett. A Samaritánus Pent szerint Józsué a Garizim-hegyen építette az oltárt. Ezért vallották a samaritánusok, hogy Istent a Garizim-hegyen kell imádni (Jn 4, 19kk).
2. Az Ézsau nemzetségéből való Sóbál fia (1Móz 36,23; 1Krón 1,40).
3. A Sém nemzetségéből való Joktán fia (1Krón 1,20k), az 1Móz 10,28 Óbálnak nevezi.
NA

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages