Efezus
Efezus 1. A város az akkor ismert világ öt legnagyobb városa közé tartozott a maga 200 000 lakosával. Ázsiának, ennek a római provinciának legvirágzóbb városa volt (Kis-Ázsiának ismerjük ma azt a területet; akkor Ásiának nevezték, de nem volt köze ennek a területnek és elnevezésnek a ma így ismert világrészhez). Bár a főváros Pergamon volt, Efezus kedvező földrajzi helyzete miatt népszerűségben és gazdagságban túlszárnyalta azt. A város a Kaüsztrosz-völgynek a tenger felé ereszkedő dombjain, a Kaüsztrosz folyó partján épült, nem messze a tengertől. Gyönyörű fekvése, mindig kellemes éghajlata és rendkívül termékeny földje azzá tette, amit a neve is jelent: kívánatos. Ehhez járult mesterségesen kiépített, a szemnek is gyönyörű kikötője, ahová a legnagyobb tengeri hajók is kiköthettek (a Jel 18,12kk-ban leírtak ráillenek e kikötőre). Aszárazföldi utak is itt futottak össze Galáciából, Mezopotámiából, Szmirna felől, és innen vezetett a fő útvonal - hajóúttal kombinálva - Róma felé (Ignatius »a mártírok főútjának« nevezte Efezust). Joggal kapta ezeket a megtisztelő elnevezéseket: Ázsia piaca, K kapuja, sőt egy római író szerint lumen Asiae.
A múltja is gazdag volt a városnak. A g.-ök és a perzsák is birtokolták; Nagy Sándor is volt ura a városnak. A legendás gazdagságú király, Krőzus építtette a paloták szép díszítésű oszlopait. Hosszú története folyamán hétszer is leégett, de mindig szebbé építették újjá, mint amilyen volt.
Időszámításunk első szd.-ában, amikor a keresztyénység elérte a várost, a Diana - vagy ARTEMISZ - templomnak köszönhette népszerűségét és gazdagságát. E templomot, mint építészeti remeket, az antik világ hét csodája egyikének tartották. A templom méreteivel is lenyűgöző volt. Alapterülete 150 m hosszú, 70 m széles volt; az épületet kb. 150 db 20 m magas oszlop tartotta (a legenda szerint mindegyik egy király ajándéka volt). 66 sorban 24 000 ülőhely várta Artemisznek, a K-i misztériumvallások népszerű istennőjének messze vidékről idezarándokló híveit. A rómaiak is átvették imádatát, és Diana néven tisztelték. A város megkapta a »neokorosz« kitüntető címet (templomőrző, vö. ApCsel 19,35). Jeruzsálem és Athén mellett az ókor »legszentebb« városává lett, vagyis vallási központtá. Artemisz ott levő szobráról azt tartották, hogy az égből szállt le. Eredetét, ill. korát titokzatossága miatt senki nem firtatta. Fekete fából készült; sokemlőjű alakot ábrázolt, s így megtermékenyítő s tápláló istennőként tisztelték. Alsó testét sok állatfej fedte, utalva arra, hogy az állatvilág istennője is. Fekete fából készült múmiaszerű képe arannyal volt bevonva.
Az Artemisz-kultusz szinte az egész városnak jó megélhetést biztosított. A templomhoz gazdagon termő földterület tartozott; a papság kezében tartotta a nagy jelentőségű halászatot. Pénzmegőrzéssel is foglalkozott a templom: akkoriban a világ legnagyobb bankjának tartották. Múzeumként is híres volt képeivel és szobraival. A kézművesek nagy számban szolgálták készítményeikkel az odazarándokló tömegeket, és meggazdagodtak mesterségük nyomán. Híresek voltak az »efezusi levelek«, amulettek és szobrocskák, amiket betegségek ellen csalhatatlan gyógyszereknek tartottak, vagy azok viselése a gyermektelen asszonyoknak termékenységet ígért. Különböző vállalkozásokat akkor tartottak reményteljesnek, ha innen indultak el azokra.
Ez a népszerű világváros a különböző bűnök révén is híressé tette magát. A misztériumkultusszal együtt járt, hogy hivatásos papnők, mint prostituáltak, a testi örömök házává is alkalmassá tették a templomot. Ezenkívül a templomnak volt egy része, mely védettséget jelentett a világ bármely helyéről odamenekülő, bármilyen gonosztettet elkövető számára. Heraclitusnak, az ókor e nagy filozófusának mellékneve: a síró filozófus. Úgy magyarázta ezt a melléknevét, hogy senki nem tudna úgy élni Efezusban, hogy ne sírna annak romlottságán.
Ha Artemisz egyeduralmát a keresztyénség terjedése meg is gyengítette, még tovább élt és szolgálta papjai és hívei vallási, kereskedelmi és szórakozási igényét. Kr. u. 262-ben azonban leégett; ekkorra már annyira meggyengült befolyása és népszerűsége, hogy nem építették fel. Nemcsak a templom, maga a város is kezdte elveszteni régi rangját és vonzását. 100 év múlva hanyatlásnak indult, szép köveit elhordták. A 14. szd.-ban a törökök rombolták le teljesen a már jelentéktelen települést. (A templom romjainak, alapjainak feltárását 1863-1874-ben végezték a British Museum megbízásából.)
2. Nincs megbízható adat arra nézve, hogy mikor alakult a keresztyén gyülekezet Efezusban. Az ApCsel 18,18kk-ből tudjuk, hogy Pál a második missziói útja során megállt itt is. Fogadtatása és marasztalása arra enged következtetni, hogy már ismert volt ott a Jézus ev-a. Akkor tovább sietett innen Pál, de megígérte, hogy vissza fog térni. Akvila és Priszcilla, majd Apollós tanították a gyülekezetet és végezték ott missziói munkájukat. A harmadik missziói útja alkalmával visszatért Pál hozzájuk (ApCsel 19,1) és meglátva, hogy milyen jelentős hely Efezus egész Kisázsiára nézve, több mint két évig ott maradt közöttük.
Először a gyülekezetben tapasztalták meg szolgálata nyomán az addig még nem ismert áldást: a Szentlélek elnyerését (ApCsel 19,6). Majd meghasonlás támadt a zsidókkal; megkeményítették magukat, ezért Pál szakított velük, otthagyta zsinagógájukat, és egy Tirannosz nevű ember iskolájában tanított (ApCsel 19,9). Gyógyítások és ördögűzések kísérték Pál prédikálását. Egyre többen hallgatták őt zsidók és g.-ök is, sőt Efezus nagy idegenforgalma következtében más városok lakóit is megismertette Pál tanításával. Nem is maradt el ennek következménye. Az Úr Jézus neve miatt tömegesen hagytak fel a varázslásokkal, babonákkal és Jézus neve mellett semmisnek bizonyuló okkult mesterkedéseikkel; az ilyen »szakkönyveiket« elégették nyilvánosan. Látva a keresztyén hit ilyen előretörését, egy ötvös, Demetriosz, féltve megélhetésüket, fellázította az Artemisz templomában élőket, és már Pál és társai meglincselésére készültek. A város jegyzőjének közbelépése csendesítette le őket (ApCsel 19,35).
ApCsel 20,17kk bizonysága annak, hogy milyen szoros kapcsolata volt Pálnak az efezusi gyülekezettel. Szinte riportszerűen írja le ez a szakasz búcsúzásukat. Utalások vannak arra, hogy Pál itt börtönt is szenvedett, és egyre valószínűbb, hogy »börtönleveleit« innen írta (és nem Rómából). Talán vadállatok elé is vitték - vagy akarták vinni? - az itteni - erről is híres - arénába (1Kor 15,32).
A gyülekezet későbbi történetéről nem sokat tudunk. A hagyomány szerint János apostol itt töltötte utolsó éveit, mint a gyülekezet vezetője. A Jel-ben is találunk egy levelet az efezusi gyülekezethez címezve (Jel 2,1-7). Eszerint már erősen mutatkoznak a hanyatlás jelei a gyülekezetben. Kr. u. 341-ben még zsinatot is tartottak itt, később azonban a várossal együtt a gyülekezet is megszűnik. (Ld. még EFEZUSI LEVÉL).
BGY
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
