Éjjel, éjszaka

Full text search

Éjjel, éjszaka A B-i kor embere számára az éjszaka alapvetően a teremtett világ alkotórésze, melynek Istentől rendelt szerepe és feladata van. »És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának nevezte« (1Móz 1,5). »Nappal szeretetét rendeli mellém, éjjel éneket ad számba az Úr; imádságot életem Istenéhez« (Zsolt 42,9).
1. Az éjszaka a nappal párjaként és ellentéteként Isten örök rendjét hirdeti. Nappal és éjszaka soha meg nem szűnik (1Móz 8,22), a nappal és éjszaka egyaránt Istené, mindkettő Isten alkotása (Zsolt 74,16; Ézs 45,7) mindketten Isten örök szövetségét hirdetik (Jer 33,20).
2. Isten tetteivel kapcsolatban egyaránt lehet Isten ítéletének vagy szabadításának ideje és jele az éjszaka.
Isten szabadítása sokszor éjszaka történik, mint Egyiptomban (2Móz 12,29kk), Gedeon ekkor érzi meg Isten szabadító erejét (Bír 7), a zsoltáros is erről vall (Zsolt 139,11-12). Az ÚSZ-ben különösen két éjszaka hirdeti Isten szabadítását: Jézus születésének éjszakája (Lk 2,8kk), és a földön töltött utolsó éjszakája (Mt 26 és par.) Ugyancsak éjjel élik át az apostolok Isten szabadító közbelépését (ApCsel 5,19).
Isten ítéletének is jele az éjszaka. Isten haragjában sötétséggé változtatja a nappalt (Ám 5,8); látomás és jövendölés nélküli sötétség bünteti az engedetlen népet (Mik 3,6); Jézus példázataiban a külső sötétség az ítélet kifejezése (Mt 8,12; 22,13; 25,30). Isten végső ítéletének jele a Hold és csillagok harmadának lehullása is (Jel 8,12).
Ugyanakkor a sötétségnek, éjszakának megszűnése hirdeti azt, hogy Isten megszünteti a büntetést és kegyelmet gyakorol: a sötétség utáni világosság a kegyelem jele (Ézs 9,1; 58,8; 60,1-2), mely új tettekre is sarkall (Róm 13,12; Ef 5,8). Az utolsó időben nem lesz többé éjszaka (Zak 14,7; Jel 21,23 és 21,25).
3. A nappal és éjszaka ellentéte több esetben jelképezi az emberek beállítottságát és sorsát. Ha valaki éjjel jár, megbotlik (Jn 11,10); a világosság fiai ellentétben állnak a sötétség fiaival (1Thessz 5,4-5), aki gyűlöli a testvérét, tulajdonképpen a sötétségben van (1Jn 2,8-9).
4. Az éjszakának sajátos tennivalói is vannak: az éjszaka a pihenés ideje (Mk 1,32kk; Lk 21,37; Jn 9,4). Ugyanakkor az állatok számára az élelemszerzés alkalmas ideje (Zsolt 104,20-22). A derék asszony éjszakai munkája a szorgalom jele (Péld 31,18). Az éjszaka is (mint általában a teremtett világ) Istenről tanít (Zsolt 19,3). Ugyanakkor maga Isten is tanít az éjszaka által. (Vö. ÉJSZAKAI LÁTOMÁS).
5. Az éjszaka mint sajátos lelkiállapot alkalma. Különös alkalom az imádkozásra (Zsolt 42,9; 77,7; Ézs 26,9; Lk 6,12), a meditációra, beszélgetésre (Jn 3,2). Sok esetben az éjszaka a gyötrődés ideje (Eszt 6,1; Jób 30,17; Zsolt 6,2; 22,3; 77,3; Ézs 21,4).
6. Ugyanakkor az éjszaka alkalmat ad a bűnre és cselvetésre is: Sodoma lakóinak bűnére (1Móz 19,1kk), Lót leányainak bűnére (1Móz 19,32kk; hadicselre (Jós 8,3; Bír 9,32; 16,2; 2Sám 2,29; 17,1), gyilkosságra, tolvajlásra (Jób 24,14; Jer 49,9), pusztításra (Jer 6,5), éjszakai lopással vádolják Jézus tanítványait is (Mt 28,13).
7. Végezetül az éjszaka az őrködés ideje is: (Zsolt 134,1; Ézs 21,8.11; 62,6). (Vö. ÉJSZAKAI ŐRSÉGVÁLTÁS).
HP

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages