Engesztelés napja

Full text search

Engesztelés napja Izráel évenként megtartott, jelentőségében egyre növekvő ünnepnapja (h. jóm hakkippurim). Minden esztendő 7. hónapjának (Tisri = szeptember/október) 10. napján ünnepelték, 5 nappal a sátoros ünnep előtt (3Móz 23,26-34; 4Móz 29,7-12). Az ünnepi egybegyülekezésnek, bűnbánatnak és böjtölésnek (3Móz 16,29kk; ApCsel 27,9), a teljes nyugalomnak (3Móz 23,32) a napja.
Ez volt az egyetlen böjt, melyet határozottan előírt, ill. elrendelt a törvény, valamint minden évben csupán ezen a napon léphetett be maga a főpap is a kárpit mögé, a Szentek Szentjébe (3Móz 16,2k; vö. Zsid 9,7). A B szerint Isten Áron két fia halála után rendelte el Izráelnek, hogy évenként ünnepeljék meg az engesztelés napját (3Móz 16,1k). »Nádáb és Abihú, Áron fiai, fogták a maguk szenesserpenyőjét, tüzet tettek bele, füstölőszert raktak rá és idegen tűzzel áldoztak az Úr előtt, amilyet ő nem parancsolt nekik. Ekkor tűz csapott ki az Úr színe elől és megemésztette őket; meghaltak az Úr színe előtt« (3Móz 10,1k).
Lassanként az év legszentebb ünnepének számított, úgyhogy a későbbi időkben a rabbik egyszerűen csak a »nagy nap«-ként, ill. »a nap«-ként emlegették.
1. Az ünnepnap rituáléja
Az engesztelés napjának teljes rituáléját a 3Móz 16,2-34 tartalmazza, mely szerint az a következőképpen zajlott le: a főpap először is vízben alaposan megmosakszik, teljesen megtisztálkodik, majd a díszes főpapi öltözék helyett tiszta fehér, egyszerű gyolcsruhát vesz magára (gyolcsból készült köntös, nadrág, öv és süveg). A ceremóniánál mindvégig a főpap a legfontosabb személy, egyébként is csak neki szabad belépni a Szentek Szentjébe. A főpap a szertartás során önmagáért és a papságért (16,6.11.17.24), a népért (16,10.17) és a szent helyért: szentély, a kijelentés sátra és az oltár (16,20) engesztelési cselekményt mutat be. A magát rituális cselekményhez fölkészített főpap először is vesz egy bikát, mint a maga vétekáldozatát és engesztelést szerez magáért és háza népéért, valamint égőáldozatul vesz még egy kost. Majd népéért bemutat két kecskebakot vétekáldozatul és egy kost égőáldozatul. A két kecskebak között sorsot vet, s az egyik Jahvéé, a másik pedig Azázélé lesz. Valószínűleg az Azázél szó személynév, egy démon neve (vö. Ézs 13,21; 34,11-14). Az Azázél számára szánt bak nem áldozati állat.
A főpap legelőször magának és háza népének szerez engesztelést a kiválasztott bika vétekáldozatként való bemutatásával. Majd szenesserpenyőt vesz magához és abba parazsat vesz az Úr oltáráról és arra két tele marok porrá tört illatos fűszerfélét hint, és kezében tartva azt, belép vele a kárpiton belülre, vagyis a Szentek Szentjébe. Az így keletkező füstfelhő beborítja a »bizonyság« (szövetségláda) fölött levő »fedelet« (h. kappóret), melyet Jahve jelképes trónjának, jelenléte helyének tartottak. A füstfelhő egyfelől eltakarja Isten jelenlétét, nehogy az Isten közvetlen látása elpusztítsa a főpapot, másfelől pedig ceremoniális földi megfelelője annak a felhőnek, amely mint az Úr dicsősége, jelenlétének bizonysága feltűnni szokott a szent hajlék fölött (vö. 2Móz 40,34k).
Aztán a bika véréből ujjával egyszer a fedél felső K-i széle felé hintett, hétszer pedig a fedél elé. Majd a bika levágását és feláldozását követi a baknak a levágása és a nép vétekáldozataként való bemutatása. A bak vérével pedig ugyanazt kell tenni, mint a bikáéval, azzal a különbséggel, hogy itt már a fedélre is hull a baknak a véréből. Ezzel a főpap elvégzi az engesztelést a szentélyért a nép tisztátalansága, vétke miatt. Így került sor egymást követően a főpap önmagáért, valamint házanépéért, a papságért, a népért, a szent hajlékért bemutatott engesztelő áldozati cselekményre, melynek nyomán megtisztult az a hely, melyet Isten az ő népével való találkozásnak a helyéül rendelt. Így a rituálisan megtisztított szent helyen ismét közösségre léphet népével a szent Isten. Az előbbiekben fölvázolt ceremóniához kapcsolódott az ősi bűnbakrítus, melynek vallástörténeti párhuzamai nem ismeretlenek.
A szentélyből kijövő főpap, miután a nagy oltáron is elvégezte a vérrel történő engesztelést, veszi a sorsolással Azázélnek jutó bakot és odavezeti a nagy égőáldozati oltár elé, s ráteszi mindkét kezét az élő bak fejére és fölötte megvallja Izráel minden bűnét és minden vétkes hitszegését, vagyis kézrátétellel liturgikus szöveg mondása közben ráruházza Izráel vétkét a bakra, majd kivezetteti egy emberrel a pusztába, a démonok tartózkodási helyére, és ott szabadon engedi. Ez a szimbolikus erejű cselekmény mintegy arra utal, hogy a bűn menjen vissza a származási helyére, kerüljön oda, ahová való. Amikor mindezzel elkészül a főpap, a szent helyen ismét megmosakszik, leveti a gyolcsruhákat és most már díszes főpapi öltözékét ölti magára és így lát hozzá a maga meg a nép égőáldozatának elkészítéséhez. A vétekáldozat kövérjét is el kell füstölögtetnie az oltáron. A vétekáldozati bika és a vétekáldozati kos bőrét, húsát és ürülékét a táboron kívülre viszik és ott égetik el. Aki ezeket elégeti, annak meg kell vízben mosakodnia és ruháját is ki kell mosni, s csak ezután térhet vissza a táborba. Ugyanezt kell tennie annak is, aki elvitte az Azázélnak szánt bakot. Az ünnep rendkívüli jelentőségét mutatja a h. sabbat sabbatón (szombatok szombatja) elnevezés is, ami egyébként a teljes nyugalomra, a munkálkodás szigorú tilalmára utal. Az engesztelés napi ünnepi szertartás gazdag papi cselekményekben, a gyülekezet aktív részvételét pedig a mózesi törvények által csak erre a napra előírt böjtölésnek a megtartása és a teljes nyugalom biztosítja.
2. Az ünnepnap kialakulása
Némelyek arra való hivatkozással, hogy az engesztelés napját nem említik sem a prófétai, sem a történeti könyvek, azt állítják, hogy ez az ünnepnap késői eredetét bizonyítja.
Ez az érvelés azonban megalapozatlan, hiszen ha valamiről nem beszélnek, akkor azt egyáltalán nem biztos, hogy azért teszik, mert az a bizonyos valami nem létezik. A bűnbakrítus egészen bizonyosan régi eredetű. Tehát feltehetően egészen régi szertartási elemek egészültek ki az idők folyamán kései, fogság utáni motívumokkal. Egyébként is elgondolkodtató, hogy ha ez az ünnep kései eredetű volna, akkor miért állna a rítus a szövetségládával kapcsolatban, ami a fogság utáni időkben már nincs is meg.
3. Az »engesztelés napja« fogalom ÚSZ-i előfordulása
A Zsid párhuzamot von az engesztelés napjának rituáléja és Jézus Krisztus engesztelő halála között, s a különbözőségeket főleg a következőkben látja: Jézus nem bikák és bakok vérével, hanem a sajátjával megy be a szentélybe, hogy engesztelést szerezzen (9,12), Jézus áldozata nem szorul évenkénti megismétlésre (9,25k), Jézus nem a földi szent sátorba lépett be, hanem a mennyeibe (9,24), nem az ÓSZ, hanem az ÚSZ közbenjárójaként (9,15). (Ld. még ÜNNEP, ÜNNEPEK).
DI

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages