Hikszosz

Full text search

Hikszosz Nép a Kr. e. 2. évezredből, melynek emléke azért maradt fenn, mert két évszd.-ig Egyiptomban uralkodtak. Nevüket sem tudjuk, mert a hikszosz nem népnév. Manetho egyiptomi történetíró »pásztorkirályok«-nak magyarázza, valószínűbb, hogy az »idegen országok uralkodói« jelentésű egyiptomi szóra megy vissza. Nyelvük nem maradt fenn (az egyiptomit használták), etnikai összetételükre neveikből következtetnek. Ezek között sémi, hurri és indoeurópai fordul elő, úgy azonban, hogy korszakuk elején túlnyomó a sémi nevek aránya. Így hát nem is egy nép, hanem bevándorlók több hulláma. Egy feliratuk szerint az egyiptomi Sét istent tisztelték, akit Baallal azonosítottak.
A középbirodalom végén Palesztina felől nyomultak be Egyiptomba, mely ekkor hanyatló korszakát élte, szétesett Alsó- és Felső-Egyiptomra. Fokozatosan átvették a delta feletti uralmat, fővárosuk Avarisz lett, a delta ÉK-i részén. Uralmuk Thébáig terjedt, ez a város talán még adófizetőjük volt egy darabig. Ők az egyiptomi XV. és XVI. dinasztia (1800-1550), úgy azonban, hogy a XVII. dinasztia velük egyidejűleg uralkodott Felső-Egyiptomban. Ennek utolsó uralkodója, Kamosze kezdte őket visszaszorítani, egyelőre a deltavidékre, majd a XVIII. dinasztia első uralkodója, Ahmosze űzte ki őket Palesztinába. A kiszorítás uralmukra vonatkozik, a régészeti leletek szerint a népesség megmaradt a delta területén.
A múlt évtizedekben több nagy kiterjedésű földvárat tártak fel az izráeli ásatások (Hácór, Jerikó, Tell Beit Mirszim). Lejtős, döngölt falakkal és árokkal voltak körülvéve. Ezeket a hikszoszok erődeivel azonosítják, mert őket a ló és harci kocsik első alkalmazóinak is tartották. Lovas egységeiket fogadhatta be a nagyméretű vár. Ez azonban még kérdéses.
Josephus Flavius ókori zsidó történetíró Józseffel és Izráel fiaival azonosítja a diadalmasan betörő hikszoszokat, kiűzésüket az Egyiptomból való kivonulással. (Ld. még EGYIPTOM)
CP

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me