Írásmagyarázat

Full text search

Írásmagyarázat Azon tudományága a teológiának, amely az ÓSZ-i és ÚSZ-i kánonban előttünk álló Szentírással mint egésszel, s annak egyes irataival külön is foglalkozik abból a célból, hogy azt megértse, részleteiben és összefüggéseiben értelmezze, és a felismert értelmet, üzenetet összefoglaló módon, korszerűen közvetítse. Elnevezése a szakirodalomban: exegézis (a g. exégeomai = részletezni, leírni, ábrázolni igéből), melynek jelentése »magyarázat«, »értelmezés«.
Az írásmagyarázat feltétele a magyarázandó irat kanonikus jellege, azaz hogy az irat a hit és a mindennapi élet területén eligazító, útmutató tekintéllyel bírjon. Az írásmagyarázat elsőrendű célja ezért az, hogy a szent irat tartalmazta isteni eredetű üzenet érthetővé téve és rendszeresen kifejtve eljusson a mindenkori olvasóhoz. Ezzel a céllal írta az ókorban FILÓN a maga írásmagyarázatait az ÓSZ könyveihez, és ezzel a céllal íródott a qumráni közösség Habakuk-kommentárja, a legrégibbnek számító írásmagyarázati mű (ld. QUMRÁN).
Természetesen a térben és időben változó kultúrviszonyok, a nyelv stb. megnehezítik az iratok megértését, sőt sokszor lehetetlenné is tehetik azt. Ilyenkor szükséges a fordítás és a magyarázat együttes alkalmazása.
A keresztyén teológia legelső életmegnyilvánulásai az írásmagyarázati művek voltak. A kezdetektől napjainkig azonban sokat változtak az írásmagyarázat elvei és módszerei. A hagyományos, allegorizáló írásmagyarázattal (Alexandriai Kelemen, Origenész) először a reformátorok (Luther, Zwingli, Kálvin) szakítottak, előtérbe állítva az Írás szó szerinti (sensus literalis, tkp. »betű« szerinti értelem) értelmét. A felvilágosodás korától egyre nagyobb mértékben érvényesül az iratok történeti szemléletmódja, egybekapcsolódva a modern tudományos módszerek kritikai szempontjaival. Az így kialakult, és »történeti-kritikainak« nevezett módszer napjainkban, legalábbis a teológiai fakultásokon, egyeduralkodóvá vált. Mellette azonban jelentkeznek egyéb irányzatok is (»pneumatikus« írásmagyarázat; a strukturális nyelvészet, mélylélektan stb. szempontjainak alkalmazása), jelezvén a módszer hiányosságait és határait.
Az írásmagyarázat szempontjainak elméletével a HERMENEUTIKA tudománya foglalkozik.
Az egyes B-i könyveket folymatosan és összefüggéseiben értelmező írásmagyarázati műveket kommentárnak nevezi a teológiai szaknyelv. (Ld. még BIBLIATUDOMÁNY)
VG

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me