István

Full text search

István A név jelentése: »koszorú«.
Az első keresztyén mártír neve, akiről a legmegbízhatóbb hagyomány anyagát az ApCsel 6,1-8,1-ig terjedő szakasza őrzi.
G.-ül beszélő, a diaszpórából (Ciréné?) való hellénista zsidó, aki Jeruzsálemben keresztyénné lett és kegyelemmel, erővel telve nagy csodákat és jeleket tett a nép között (ApCsel 6,8). Egyike volt annak a hét férfinak, akiket az asztalok körül való szolgálatra, diakóniai munkára az ősgyülekezet kiválasztott (ApCsel 6,1-7).
A keresztyének szószólója lehetett a vitatkozó zsidók csoportjával szemben (ApCsel 6,9). Ellenfelei a Nagytanács elé hurcolták, és hamis tanúkat állítottak ellene. A lefolytatott, gyűlöletből induló per a Jézus perére emlékeztet. István még ekkor is rendkívüli szabadsággal hirdeti az ev-ot. Szavai nyomán elszabadultak az indulatok, s halálra kövezték a zsidók, jogkörüket átlépve. Ellenségeiért imádkozva halt meg (ApCsel 7,59k). A kivégzéssel egyetértett Saul, a későbbi Pál apostol is (ApCsel 8,1; 22,20).
István halála után nagyarányú üldözés indult a jeruzsálemi keresztyén gyülekezet ellen, s ennek következtében szétszóródtak Júdea és Samária területére, sőt eljutottak Föníciáig, Ciprusig és Antiókhiáig (ApCsel 11,19). Így, míg egyfelől a jeruzsálemi misszió István halálával megszűnt, másfelől viszont elkezdődött az ev hirdetése a diaszpórában élő zsidóság és minden nép között.
DJ

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me