Jegyző

Full text search

Jegyző Mezopotámiában és Egyiptomban a kormányzás és a közigazgatás fejlődése szükségessé tette az írásbeli munkák elvégzése céljából az erre a feladatra kiképzett jegyzők, írnokok alkalmazását (Ezsd 4,8; Eszt 3,12; 8,9). Ilyen képzettséggel rendelkezett az a szukkóti ifjú is, akit Gedeon elfogott, és aki feljegyezte a szukkóti vezető emberek névsorát (Bír 8,14). Szerepük volt a polgári és katonai közigazgatás adminisztrációjában (Ézs 33,18; 2Krón 34,13). Utóbbi helyen hangsúlyos, hogy egyéb bizalmi munkakörökkel együtt ezt a feladatot is léviták látják el. 1Krón 2,55 arra enged következtetni, hogy a jegyzőség, ill. írnokság munkaköre családon belül öröklődött.
Az írnokoknak, mint erre a célra kiképzett embereknek rendkívül jellegzetes szerepük volt a szent iratok írásba foglalásának folyamatában, ill. a kéziratok másolásának elvégzésében. Jeremiás szavait az ő diktálása nyomán Bárúk rögzítette írásba (Jer 36,4kk). A leírásban közreműködő írnokok szerepe a páli levelek leírásában is jelentősnek tekinthető (vö. SAJÁT KEZŰ LEVÉLZÁRADÉK). Az írnoki feladatokat ellátó emberek közül kerültek ki az idők folyamán az ÍRÁSTUDÓK.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me