Jósiás reformja

Full text search

Jósiás reformja 1. A reform előzményei: Jósiás olyan korban kezdi el uralkodását, amikor Asszíria hatalma már erősen meggyengült, s nem tudott beleszólni vazallusai belső ügyeibe. Így jutott abban az időben Júda is egyre nagyobb önállósághoz, melyet még jobban elősegített Jósiás szilárd jelleme, akaraterős, koncepciózus uralkodói stílusa, valamint a széles néprétegekben újból feltámadó hazafiság. A politikai események kedvező alakulása felébresztette Jósiásban azt a reménységet, hogy itt van az ideje a régi dávidi királyság helyreállításának (vö. 2Kir 22,2; 2Krón 34,3). Jósiás politikai ambíciói - éppen a dávidi eszmény felelevenítésével - szükségszerűen vallási következményekkel is jártak, vagyis a Jósiás-féle reform átfogó politikai és kultuszreform. E reform előkészítői között kell nyilvántartani még a korabeli Júda két prófétáját: Zofóniást és az ifjú Jeremiást, akik ostorozták a Manassé uralkodása alatt elhatalmasodott kultuszi és erkölcsi bűnöket, s meghirdették Jahve ítéletét (Zof 1,4-6,8kk; 3,1-4,11; Jer 1,2; 2,5-13; 3,1kk stb.). Jósiás reformtörekvéseinek határozott lökést és végső irányt adott a törvénykönyv - a Deuteronomium könyvének (5Móz) valamely korai változata lehetett - megtalálása (2Kir 22,8-20; 2Krón 34,14-28).
2. A reform tartalma: Jósiás elrendeli a jeruzsálemi templom renoválását, ill. megtisztítását (2Kir 22,3kk; 2Krón 34,8kk), Jeruzsálembe hívja az egész népet, hogy megújítsa a néppel együtt az Úrral való szövetséget (2Kir 23,1kk; 2Krón 34,29kk), megszünteti az idegen kultuszokat és vallásgyakorlatokat. Nemcsak a Jahvétől idegen kultusztárgyakat távolíttatja el, hanem megszentségtelenítés által kultikus használatra alkalmatlanná teszi az áldozóhalmokat is, kiirtatja a jövendőmondás és varázslás gyakorlatát. Az egész ország kultuszát Jeruzsálemben központosítja, s a vidéki papokat a jeruzsálemi templom papsága közé sorolja be. A kultuszreformot nemcsak Júdában, hanem a későbbi fennhatósága alá került területeken is (az egykori É-i országrész, Samária, a Földközi-tenger némely területe) végrehajtja.
3. A reform jelentősége: a reform elsősorban is vallásos jellegű volt, jótékony hatásai azonban nemcsak a kultusz területén érződtek, hiszen Jósiás a deuteronomiumi törvényt az állam alaptörvényévé tette, s ezzel jelentősen megjavultak a közállapotok, a közerkölcs, a jogszolgáltatás. De Jósiás közbejött korai halála miatt a reform tartós, mélyreható változást nem tudott hozni (5,20-31; 6,16-21 vö. 2Kir 23,32.37).
DI

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages