Makkabeusok

Full text search

Makkabeusok Eredetileg Mattatiás pap harmadik fiának, Júdásnak a mellékneve (1Makk 2,4), ami aztán később annak a családnak lett a megjelölése, akik Kr. e. 167-63 között függetlenségi harcot folytattak a szíriaiak ellen. A név eredete vitatott. A legvalószínűbbnek az a felfogás látszik, hogy a »makkabaiosz« (= kalapács) szóból származik és Kalapácsost jelent, Júdásnak az ellenségre mért kemény csapásai miatt. Mivel a Makkabeus név a rabbinikus irodalomban sehol sem fordul elő és Josephus Flavius zsidó történetíró Mattatiást és az utódait mindig Hasmoneusoknak nevezi, úgy tűnik, hogy Júdás melléknevét csupán a keresztyén írók kapcsolták a család többi tagjához is és jelölték vele a testvérek által uralt időszakot. Egyébként maga Mattatiás és a fia kezdettől fogva egy Hasmoneus nevű ősükről Hasmoneusoknak nevezték magukat.
IV. Antiokhosz Epiphanész, Szíria királya (Kr. e. 175-163) hellenizálni akarva a zsidó népet, görög szokásokat próbált rákényszeríteni Palesztinára. Ezt azzal kezdte, hogy megszüntette a jeruzsálemi templomi áldozatokat, a szenthelyet átalakította Zeusz Olympiosz templomává és az oltáron disznóhúst áldoztatott. Megtiltotta a zsidó törvények megtartását, a körülmetélést és a szent iratok olvasását. Ez ellen az elnyomás ellen a Modinban, Liddától mintegy 10 km-re DK-re lakó Mattatiás nevű öreg pap mert elsőnek fellépni. Öt fia - János, Simon, Júdás, Eleázár és Jónátán - és a helybeli férfiak segítségével megölte a szíriai megbízottakat, akik bálványimádásra akarták kényszeríteni őket, lerombolta a bálványoltárt és követőivel együtt a hegyekbe menekült, ahonnan gerillaháborút kezdett a megszálló szírek ellen.
Mattatiás nem sokáig bírta a tábori életet. Halála előtt a vezérséget harmadik fiára, Júdásra bízta (166-160). Júdás Mispánál összegyűjtötte a felkelőket, hogy rendezett hadsereggel vehesse fel a küzdelmet a szírek ellen. Sikerült is elérnie, hogy 166/165-ben Liziász három vezérét Emmaus mellett megverte, majd 165/164-ben Bét-Cúr mellett maga Liziász felett is nagy győzelmet aratott. Ezután Júdás Jeruzsálemet is visszafoglalta - a vár kivételével -, és a szent helyet megtisztítva visszaállította a naponkénti áldozatokat. Kr. e. 165 decemberében újból felszentelték a templomot, aminek emlékére a zsidók mind a mai napig megünneplik a templomszentelés ünnepét (Jn 10,22). Ez a HANUKKA. - Jóllehet Liziász egy újabb hadjáratban 163/162-ben Bét-Zakaria mellett győzött, az új helyzeten nem tudott változtatni, mivel Szíriában magának is nehézségei támadtak, így a hadjáratot abba kellett hagynia. A zsidóknak pedig engedélyezte a teljes vallásszabadságot. Ezzel a Makkabeus-felkelés elérte az első célját. Ekkor Júdás nekilátott a zsidó hatalom megerősítéséhez Palesztinában, és kiterjesztette zsidó országa határát a szomszédos országok felé. A harmadik célja a nemzeti párt megerősítése volt az Alkimus-vezette szíriabarát hellenizáló párttal szemben. 161-ben Adasa mellett sikerült is megvernie azt a Nikánór vezette szíriai hadsereget, amelyet a hellenista párt megsegítésére küldtek. Végül diplomáciai úton szövetségest keresett a rómaiakban, akikkel sikerült is baráti szerződést kötnie. A római segítség azonban elkésett és Júdás az Elasa melletti csatában 160 tavaszán elesett.
Az öt testvér közül ekkor már csak hárman éltek. Eleázár, a negyedik fiú még 162-ben elesett a Bét-Zakaria melletti csatában, amikor azzal tette kockára az életét, hogy megöljön egy elefántot, amelyről azt hitte, hogy ezen ül V. Antiokhosz szíriai király. A vezérséget az ötödik testvér, Jónátán vette át (160-143). Mivel a katonai vereség miatt a nemzeti pártnak az ereje meggyöngült, Jónátánnak ki kellett térnie a harcok folytatása elől. Ugyanakkor a belpolitikában sikerült a tekintélyét megszilárdítani és a népből sokan mögéje álltak. Nem sokkal Júdás halála után János, a legidősebb testvér, a szírek elől kitérő taktikának megfelelően megkísérelte, hogy a csapatát a nabateusoknál biztonságba helyezze. A nomádok azonban csapdát állítottak neki és egy kelet-jordániai rablótörzsnek a tagjai, a Jambri fiai megölték még 160-ban (1Makk 9,35-38).
Hála a szírek közötti trónviszályoknak, Jónátán az időhúzásával komoly sikereket ért el. Ugyanis a hatalomért versengők mindegyike szerette volna megnyerni magának Jónátán támogatását, amit ő engedmények kicsikarására használt fel. Mikor aztán 153-ban Alexander Balast nevezték ki főpapnak, ezzel megszűntek a hellenista pártnak nyújtott kedvezmények is. Ezzel el is tűntek a történelem színpadáról. 150-ben kinevezték Jónátánt katonai és politikai vezetővé és az uralkodási területe valószínűleg Júdea volt. 147-ben megkapta Ekront, majd 145-ben II. Demetriosztól újabb területeket kapott Efraim vidékén és elnyerte az egész terület adómentességét. Egyetlen még élő testvérét, Simont pedig kinevezték a palesztinai határvidék parancsnokának. Jónátán végzetét az okozta, hogy Tryphont támogatta II. Demetriosz ellenében. Tryphon ugyanis árulással tőrbe csalta és Kr. e. 143-ban meggyilkoltatta.
Most már csak egy élt Mattatiás fiai közül: Simon (143-135; 1Makk 9,23-11,9; Josephus zsidó történetíró A zsidók története c. műve 12,1-6). Neki sikerült végül II. Demetriosztól, Tryphon ellenfelétől teljes adómentességet kapni, amivel gyakorlatilag megvalósult a szírektől való teljes függetlenség. 143-ban a saját időszámításukat is bevezették. Mivel Tryphon még jelen lévő katonai erejével szemben Simonnak meg kellett erősítenie a saját pozícióit, ezért elűzte Jeruzsálem várából a szíriai megszálló csapatokat és visszahódította Joppét, Gazarát és Bét-Cúrt. Végül 142-ben az utolsó szíriai csapatok is elhagyták Palesztinát. A hálás nép Simont 140-ben egy ünnepélyes népgyűlésen azzal tisztelte meg, hogy a családjában a főpapi és a fejedelmi rang öröklődő lesz »mindaddig, amíg egy megbízható próféta támad« (1Makk 14,41). Ezzel kezdődött a Hasmoneus-dinasztia uralma.
Kr. e. 135-ben Simont a saját veje, Ptolemaiosz meggyilkoltatta, ugyanakkor két fia, Júdás és Mattatiás is életét vesztette. De a középső fia, János megmenekült és átvette a hatalmat. A történelem őt János Hyrcanus néven ismeri. Hosszú (135-105) uralkodása alatt szerencsés volt, még az edómitákat is hatalom alá hajtotta. Az ő idejében élte a Hasmoneus-dinasztia a fénykorát. De mintha az a kezdeti lelkesedés, ami az első Makkabeusokat hajtotta, megcsappant volna. - Fia, I. Arisztobulosz (105-104) alatt tovább csökkent az uralkodóház lelki háttere. Már apja is inkább a szadduceus pártra támaszkodott, akik a hellenizáló görög párthoz tartoztak és nyitottak voltak a görög kultúra előtt. Így aztán Arisztobulosz a királyi címet is felvette. - Korai halála után testvére, Alexander Jannaeus követte a trónon (104-78). Uralkodása alatt heves pártharcok folytak a farizeusok és a szadduceusok között. A király a farizeusok ellen fordult és sokakat kivégeztetett közülük. Mivel elhunyt testvére özvegyét, Alexandrát vette feleségül, a halála után Alexandra uralkodott (Kr. u. 78-69), aki viszont a farizeusok felé hajlott.
Alexander Jannaeusnak és Alexandrának két fia volt: II. Hyrcanus és II. Arisztobulosz, akik nem tudtak megosztozni a hatalmon. A helyzet úgy alakult, hogy a politikai hatalom 69-63 között Arisztobulosznak jutott, ugyanakkor Hyrcanus a főpapi méltóságot viselte. A rómaiak azonban kihasználták kettőjük viszályát, és a rendcsinálásra érkezett Pompeius Kr. e. 63-ban meghódította Jeruzsálemet. Arisztobuloszt az uralkodói székből elmozdította és magával vitte Rómába, Hyrcanus viszont 63-tól 40-ig nemcsak főpap, hanem római fennhatóság alatti uralkodó maradt.
Hyrcanus azonban nagyon gyenge uralkodó volt és így sikerült az edómita Antipaternak lassanként egyre nagyobb befolyást szereznie. A rómaiak kinevezték Hyrcanus alatt Júdea procuratorának, tehát helytartójának, ahol aztán azon igyekezett, hogy két fiát, Phasaelt és Heródest befolyásos állásokba helyezze. Hyrcanus Rómába hurcolt bátyjának a fia, Antigonus a pártusok segítségével betört ugyan még egyszer az országba és 40-37-ig magát tekintette királynak, de a rómaiak már Kr. e. 40-ben kinevezték Heródest - akinek az apja és a testvére időközben meghaltak - Júdea királyává. Heródes, akit edómita származásáért és erőszakos természetéért a zsidók nem szerettek, úgy próbálta elfogadhatóvá tenni magát, hogy feleségül vette az utolsó Hasmoneus király, II. Hyrcanus szép unokáját, Mariamnét, s aztán Kr. e. 37-ben elfoglalta Jeruzsálemet is. Ezután a Hasmoneus család még élő tagjait sorban meggyilkoltatta. Így végződött a Makkabeusok története. Mindez részletesen megtalálható az apokrif Makkabeusok könyveiben.
BF

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me