Per, pereskedik

Full text search

Per, pereskedik H. ríb. Izráelben a peres ügyeket és a jogvitákat a vének, azaz a nemzetségek vezetői intézték el. A város kapujánál ültek, ahol egyébként is a közösség minden fontosabb, nyilvános eseménye lejátszódott (1Móz 23,10.18; Jób 29,7; Péld 24,7; 31,23; vö. 5Móz 19,12; 21,19; 22,15; Ám 5,10.12; Zak 8,16). A Ruth 4,1-12 szemléletes képet fest az ilyen típusú bíráskodásról. Ha az ítéletek kimondásával büntetés is járt, ebben az esetben a büntetést is a vének szabták ki (5Móz 22,18k). Halálbüntetés esetében a jelen lévő tanúknak a büntetést azonnal végre kellett hajtaniuk (5Móz 21,21; 22,18-21). Az ilyen típusú bíráskodásról Nábót története ad szemléletes képet (1Kir 21; vö. 2Móz 22,17; 3Móz 19,35; 24,14). A törvények általában tiltják a hamis tanúzást, és intik a bírókat a helytelen igazságszolgáltatástól, ill. megvesztegetéstől (2Móz 23,1kk.6kk).
Izráelben hivatásos bírák is voltak, akiket a király nevezett ki (elődeikről ld. 2Móz 18,23-26). Róluk csak a deuteronomista törvény szól (5Móz 16,18kk; 19,16kk). Az 5Móz 17,8kk szerint a véneknek vagy a helyi bíráknak a hatáskörüket túllépő eseteket magasabb fórum elé kell terjeszteniük. Ezután további fellebbezésnek helye nincs. A fenti helyek arra utalnak, hogy Jeruzsálemben olyan magasabb jogi fórum volt, amely vallási és világi perekben egyaránt döntést hozhatott. Az 5Móz 16,18kk és a 17,8-13 előírásait Jósáfát király reformjával lehet kapcsolatba hozni, aki bírákat jelölt ki minden megerősített városba és Jeruzsálemben királyi törvényszéket állított fel, amely papokból, lévitákból és izráeli nemzetségfőkből állott (2Krón 19,4-11). Jósáfát reformrendelkezései papokat is említenek. Nyilván volt papi igazságszolgáltatás is, hiszen az ókori K-en ebben az időben a polgári és a vallási törvénykezés még nincs szétválasztva. Sámuel 3 szenthelyen is gyakorolta bírói funkcióit (1Sám 7,16). A Szövetség könyve istenítéletekről is tud (2Móz 21,6; 22,6kk; 5Móz 21,1-9). A papok általában döntéseket hoztak (tórót) Isten nevében és ez az 5Móz 33,10 szerint a papok kizárólagos joga volt (vö. 3Móz 10,10k; 13-14; 1Krón 23,4; 2Krón 19,11; Ez 44,23k; Hagg 2,1-11k; Zak 7,3). Az ÚSZ-i korban a Nagytanács (Szanhedrin) papokból, laikusokból és írástudókból állott. Vezetője a főpap volt, a legfelsőbb jogi fórumként funkcionált.
A törvénygyűjtemények csak nagyon kevés felvilágosítást adnak az ítélkezés módjáról. A jogi perrendtartást csak a szétszórt utalásokból lehet rekonstruálni. Itt nagy segítségünkre vannak olyan B-i szakaszok, amelyekben Isten az emberek fölött szabályos jogi eljárás mintájára ítélkezik. A bírósági eljárás nyilvános volt, a városkapunál (5Móz 21,19; Ám 5,10), vagy egy szent helyen, esetleg a szentélyen belül ment végbe (2Móz 21,6; Bír 4,5; 1Sám 7,16; Jer 26,10). Salamon királyi palotájában volt egy »ítélethozatal csarnoka« nevű terem, ahol a király ítélkezett (1Kir 7,7). Ide mindenki szabadon bemehetett. A jogi eljárást rendszerint egy magánszemély, a vádló kezdeményezte (5Móz 25,7k; Jób 9,19). Blaszfémia vagy bálványimádás esetében a törvényszék az üggyel feljelentés alapján foglalkozott (1Kir 21,10k).
A tárgyalás ideje alatt a bíró ült (Ézs 16,5; Dán 7,9k). Csak az ítélet kihirdetésekor állt fel (Zsolt 76,10; Ézs 3,13). Az érdekelt felek álltak (Ézs 50,8). A vádló (szátán) a vádlott jobbján állt (Zsolt 109,6; Zak 3,1), és a védő is ott állt (Zsolt 109,31). A védő nem annyira ügyvéd, mint inkább mentőtanú volt. Mindegyik fél a maga ügyét védte.
A vádat legtöbbször élő szóban adták elő (Ézs 65,6; Dán 7,10; de lásd: Jób 31,35k), ezután következett az ügy kivizsgálása (5Móz 13,14; 17,4; 19,18). Mindkét fél tanúkat sorakoztatott fel (1Kir 21,10.13; Péld 14,25; Ézs 43,9k). Halálos ítélet esetén legalább két vádló tanút ír elő a törvény (4Móz 35,30; 5Móz 17,6). Az 5Móz 19,15 szerint minden peres ügyben szükséges volt a két tanú jelenléte. Ők vállalták a felelősséget az ítélet kimondásáért, és halálos ítélet esetén ők dobták az első követ az elítéltre (5Móz 17,7). A terhelő tanúk vallomásának hihetőnek kellett lennie. Hamis tanúzást ugyanazzal a büntetéssel büntették, amely a vád beigazolódása esetén a vádlottra lett volna kiszabva (5Móz 19,18k). Ennek ellenére természetesen Izráelben is volt igazságtalan bíráskodás (Zsolt 27,12; 35,11; 1Kir 21,10). Josephus Flavius zsidó történetíró szerint nők és rabszolgák nem lehettek tanúk.
Fontosak lehettek a tárgyi bizonyítékok is, pl. állati tetemek maradványai stb. (2Móz 22,13; Ám 3,12). A bíró szerepe nem annyira a büntetés kiszabása volt, hanem az, hogy vitás kérdésekben döntsön és az igazságnak érvényt szerezzen.
Ha egy vizsgálatot nem lehetett lezárni, vagy a vádlott nem tudott mentőtanúkat állítani, akkor Isten előtti esküvésre került sor (vö. 2Móz 22,6kk). Az esküvés már önmagában is Isten ítéletét jelentette (4Móz 5,11-31; 1Kir 8,31; vö. 2Móz 32,20.35). Isten ítéletének másik formája volt a sorsvetés. Így állapították meg, hogy egy csoport tagjai közül ki a bűnös (Józs 7,14; 1Sám 14,38kk).
VG

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages