Prófécia

Full text search

Prófécia 1. Isten üzenetének átadása. Bár a próféciától nem idegen a JÖVENDÖLÉS, ez alapjában véve nem feladata. Amennyiben beszél a jövendőben bekövetkező eseményekről, az is a jelen érdekében történik.
a) Jelet ad arról, hogy a próféta egyéb mondanivalói is beteljesednek (ld. PRÓFETA 8d).
b) Az előzőhöz nagyon hasonló, amikor a próféták a szavuknak ellenállókat érő ítéletet jövendölik meg (Jer 28,15-17; Ám 7,16k).
c) Megmondják, mi lesz a nép magatartásának a következménye. Ha hallgat a próféciára, akkor Isten megkegyelmez, ha nem, akkor büntetés következik.
d) Vigasztalásul, hitbeli tájékozódásul beszélnek a próféták a távoli jövőről, a később bekövetkező üdvkorszakról. Ezzel is kortársaikat biztatják. Ugyanabból a jövendölésből (Ézs 2,1-5; Mik 4,1-5) két próféta különböző módon, de lényegében azonos következtetést von le kortársai számára: »Járjunk az Úr világosságában« (Ézs) és »Mi az Úrnak, a mi Istenünknek nevében járunk mindörökké«.
2. A korabeli követek, akár szóban, akár írásban kapták meg az utasításukat, mindig azonos formulával kezdték meg a rájuk bízott üzenet átadását (ha tehát pl. levelet olvastak fel, az is így kezdődött) : »Így szól« vagy »Ezt mondja« - ez után következett az üzenet (levél) küldőjének neve, utána maga az üzenet, egyes szám első személyben, tehát mintha nem a követ, hanem megbízója beszélne. (Példák az ÓSZ-ből: 1Móz 32,5k; 45,9kk; 1Kir 20,3.5.) Az ókori diplomáciai levelezésből hasonló példák maradtak ránk.
Ezért kezdődnek olyan gyakran a próféciák az »Így szól az ÚR« formulával, amely után Isten beszéde következik: Mózes (2Móz 4,22), Sámuel (1Sám 10,18; 15,2), Nátán (2Sám 7,5.8; 12,7.11), Gád (2Sám 24,12), az ún. író próféták számtalan helyén. Hasonló szerepet tölt be a »Jahve mondása ez« záróformula (nö'úm jahveh), amely összesen 365-ször fordul elő a prófétáknál (pl. Ám 2,16). Sajnos a fordítások nagy része összemossa más kifejezésekkel.
Az üzenet átadójának nem szabad mást mondani, csakis azt, amit rábíztak. Nátán jószándékkal helyesli Dávid szándékát, amikor azonban megszólal az Úr, vissza kell mennie és egészen mást kell mondania (2Sám 7,3kk). Jeremiás útjára megy Hananjával történt szóváltása után (Jer 28,11), csak akkor folytatja a vitát, amikor újabb utasítást kap Istentől. Az Úr ítélete sújtja azokat, akik a saját gondolatukat prófétálják (Jer 23,25-40; Ez 13,2kk. 17kk).
A próféta legitimációját szolgálják a címiratok, amelyek hangsúlyozzák, hogy Istentől van az, ami a könyvbe foglaltatott (ld. VÍZIÓ); a régebbi prófétáknál az eksztatikus elem (ld. PRÓFÉTA 1), a későbbieknél a látomások (Ez; Ám 7,1kk; 8,1kk; 9,1kk), főleg az elhívási látomások. Az Úr adja az igét a szájába (Jer 1,9; Ez 3,1). Ha egyszer megkapta, akkor szólni kell (Jer 1,17; 4,19; Ám 3,8).
3. A prófécia lényege tehát az IGE, a továbbadandó isteni szó. Amikor ez »lett« a prófétához, azaz valamilyen élmény nyomán biztos abban, hogy Isten adta neki a kijelentést, attól kezdve mindent meg kell tennie azért, hogy az üzenetet célba juttassa. A próféciák nagy része KÖLTÉSZET, tudvalévő, hogy a régi ember erre sokkal érzékenyebb volt a mainál. A prófétai beszéd mindig érthető, válaszút elé állít, ha kell, személyre szabott példázattal (2Sám 12,1kk; Ézs 5,1-7). Jelképes cselekmények kísérik a próféciát (1Kir 20,35kk; Jer 13,1kk.12kk; 18,1kk; Ez 5,1kk; 12,3kk; 21,2.11kk.23kk). Sokszor a próféta magánélete is jelképpé válik: Hóseás parázna nőt vesz feleségül (Hós 1; 3), Jeremiásnak nem szabad családot alapítania (Jer 16), Ezékielnek hirtelen meghal a felesége, és még gyászolnia sem szabad (Ez 24,15kk). A prófécia továbbadása életveszélyessé is válhatott. Jeremiás állandó életveszélyben van, Urijját meg is ölik (Jer 26,20kk), Ámóst összeesküvéssel vádolják.
4. Az eddigiekből is kiderül: A megkapott ige a prófétára van bízva. Egyénisége nem hal el, a továbbadás módjáról részben magának kell gondoskodnia. Az egyes próféták stílusa, szókincse megkülönböztethető. Különbség van abban, ki mennyi jelképes cselekményt, a figyelmet fölkeltő példázatot, jelképes elbeszélést alkalmaz. Beszédük gyakran a bűnök ostorozásával kezdődik, majd egy megokoló »ezért« következik, ezután jön az »így szól az ÚR«, vagy hasonló bevezető formula és Isten szavának egyes idézete. Máskor az ítélet meghirdetése után következik annak részletezése. Ez általában természeti katasztrófa, vagy ellenséges pusztítás, meg a belőlük fakadó keservek.
A megokolást tehát a kapott üzenet alapján a prófétának kell megfogalmaznia. »Népem megvizsgálójává, kutatójává rendeltelek« - mondja Jeremiásnak (6,27), Ezékielnek pedig »Őrállóvá tettelek« (3,17). A prófécia kéretlen - és általában nem szívesen fogadott - föllépés a bűn ellen.
Ezzel vált Izráel megtartójává. A szerencsétlenséget, a vereséget úgy is át lehet élni, hogy elhagyott az Isten. A politeizmusban úgy élték át: a mi istenünk bizonyult a gyöngébbnek. A prófécia azt hirdette: a bajt Isten hozza ránk Izráel bűneiért. Amikor a szerencsétlenség bekövetkezett, különösen pedig a nemzeti önállóság végleges elvesztése és a fogság, akkor ez a korábbi próféciák alapján istenbizonyítékká vált: az következett be, amit Isten megmondott a próféták által, Ő hozta ránk. A vereség tehát az Úr történelemformáló erejét mutatja. Innen indulhatott a vigasztalás.
5. A prófécia az addigi hagyomány helyes irányban történő továbbfejlesztése. Nincs szó a »papi« és »prófétai« vallás különbségéről vagy ellentétéről, a próféták újat hozó vallási géniuszáról. A kijelentés egy korábbi fokán még nem ad választ - legalábbis nem mindenki számára érthető választ - a később támadó problémákra. Ezt a helyes választ adták meg a próféták, anélkül, hogy gyökeresen »újat« kellett volna mondaniuk.
Izráel döntő istenélménye megtörtént, Isten megszabadította Egyiptomból, népévé fogadta, védte, óvta, vezette, hazát adott neki és megparancsolta, hogy más istene ne legyen. A honfoglalás után azonban új körülmények közé került, új kultúrával ismerkedett meg. Az ókori gondolkodás szerint azonban minden lényeges területnek külön istene van. A földművelést a kanaánitáktól tanulta Izráel, szinte természetes volt, hogy átvegye vele a terület illetékes istenét a termékenységet adó Baalt. Egy részük ezzel nem akarta megtagadni eddigi vezető URát, abban a funkciójában továbbra is őt akarta imádni, a termékenységet azonban Baaltól várta. Ezt bizonyítja Illés kérdése: »Meddig sántikáltok kétfelé?« (1Kir 18,21). Ez volt az első lépés, hogy Izráel elveszítse sajátos jellegét, beleolvadjon a környezet politeizmusába, majd azzal együtt tűnjön el később a történelem színpadáról. A karmel-hegyi istenítélet ettől óvta meg.
Még Hóseás is küzd ellene. Izráel »szeretőitől« (célzás a Baal-vallás szexuális jellegére) várja a termékenységet, nem tudja, hogy Jahve adta neki. Isten úgy bizonyítja, hogy mindent Tőle kapott, hogy mindent elvesz tőle (2,7-15). A könyv nagy része a termékenységvallás elleni küzdelem (4,11-14). Természetesen több prófétánál is visszatér (Ézs 1,29-31), vagy módosul egyéb bálványok elleni küzdelemmé.
6. Világos a »Ne lopj« parancsolat, és világosak a törvény szociális rendelkezései. A Kr. e.-i 8. szd. folyamán átmeneti nyugalom és jólét köszöntött Izráelre és Júdára, fejlődött a termelés, részesült a nemzetközi kereskedelem hasznából. Egyesek meggazdagodtak, ezzel lehetővé vált a »lopás« új formája: ravasz manipulációkkal nyomorba dönteni a küszködő, tőkével nem rendelkező kisembereket, fölvásárolni ingatlanaikat, bérlőkké és bérmunkásokká tenni őket hajdani házukban, földjükön. A bonyolultabb élet lehetővé tette a hivatalban ülők számára, hogy a törvényt a hozzá nem értők, a védtelenek ellen alkalmazzák. Jellemző: ezzel egyidejűleg lépnek föl az első írópróféták (Ézs 10,1-4; 5,8kk; Ám 3,10; 5,10- 12; Mik 2; Hós 4,1-3; 7,1- 3). Ettől fogva a szociális figyelmeztetés a prófécia elengedhetetlen része. Ebben a tekintetben is az eddigi törvény helyes alkalmazói.
7. Mivel a próféta kortársainak adja át Isten üzenetét, ezért jellemző a könyvek, sőt egyes próféciák datálása. Az idegen népek elleni próféciákról kimutathatók, hogy vagy azokat a bűnöket ostorozzák, amelyek Izráelben is megvoltak, vagy a meggondolatlan szövetségektől próbálják visszatartani Izráelt. Ne próbáljanak egy koalíció segítségével menekülni az ellenség képében jövő isteni ítélettől, mert a lehetséges szövetségesekre is pusztulás vár.
8. Az ÚSZ úgy értékelte az ÓSZ próféciáit, mint amelyek a maga korában teljesedésbe mentek (ld. PRÓFÉTA, PRÓFÉTÁL). Jézus ugyanazon Isten nevében szólt, aki a prófétákat küldte, neki nem volt szüksége elhívásra, mert szava azonos Istenével (Zsid 1,1-3), elhívás helyett a mennyei szó ezt deklarálja (Mt 3,17 par).
CP

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages