András

Full text search

András – görögül Andreasz ('férfias') a tizenkét apostol egyike, Jónás fia és Péter fivére. A kafarnaumi halászember előbb Keresztelő Jánosnak, majd Jézusnak a tanítványa lett. A hagyomány szerint Kis-Ázsiában és görög földön térített. Fivérével együtt az apostolok belső köréhez tartozott, Péterrel és János1sal hallgathatta Jézus jövendölését az utolsó ítéletről; ezenkívül azonban csak néhány apróbb epizódban (pl. az egyik csodálatos kenyérszaporítás kapcsán) említik név szerint az evangéliumok. – Jacobus de Voragine Legenda Aurea c. középkori gyűjteménye szerint ~ Akhaia helytartójának feleségét is megtérítette, mire a férj kereszthalálra ítélte őt. A nép felháborodására a helytartó visszakozott volna, de ~ nem szállt le a keresztről, ragaszkodott a vértanúsághoz, s így halt meg Patraszban X alakú kereszten („András-kereszt”). Halála után is csodák kísérték; egy ízben zarándoknak öltözve megmentett egy püspököt attól, hogy a szép nő alakját felöltött Sátán rabságba ejtse érzékeit. – A képzőművészetben a róla elnevezett kereszt csak a XV. század óta általános, és a görögös Khrisztosz névalak első betűjére (X, azaz 'khi') utal. Megfeszíttetésén kívül, amelyet főleg a keleti egyházban ábrázoltak gyakran (de Rubens, Murillo és Maulbertsch is), az újkori festészet három mozzanatot kedvel történetéből: Keresztelő János tanítványul hívja őt bátyjával együtt (Ghirlandaio, Vasari, Vos, Jordaens); ugyanaz megmutatja neki és Péternek Jézust (Caracci, Rosa, Locatelli), ill. Jézus meghívja kettőjüket tanítványának (Luca Giordano, Longhi, Jordaens).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me