Admétosz

Full text search

Admétosz – pherai király, Pherész1 és Periklümené fia. Hős és derék uralkodó volt, Zeusz az ő szolgálatába rendelte Apollónt, amikor a küklópszok megöléséért vezekelnie kellett. Apollón meg volt elégedve munkaadójával (Kallimakhosz egy himnusza szerint szerelmes is lett belé), s hálából megsegítette ~t, amikor a szép Alkésztisz kezéért vetélkedett. A lány apja, Peliasz ugyanis csak olyannak adta lányát, aki egy medvét és egy oroszlánt együtt fog be egy kocsiba. Az isten segítségével ~ megállta a próbát, s elnyerte Alkésztiszt, de a nász előtt elmulasztotta az Artemisznek járó áldozatot, ezért az istennő kígyókat küldött a nászszobába. Mivel félő volt, hogy Artemisz haragja további bajokat okozhat, Apollón még azt is kieszközölte ~ számára a Moiráktól, hogy nem kell meghalnia, ha valaki hajlandó helyette az alvilágba menni. Mikor eljött ennek az ideje, sem barátai, sem öreg szülei nem vállalták az áldozatot, csak felesége volt kész meghalni ~ helyett. Alig hunyta le szemét a hű hitves, Héraklész érkezett látogatóba. ~ gyászát is titkolva, illendően megvendégelte a hőst. Amikor a lakomázó Héraklész megtudta a valót, megküzdött a halottért érkező Thanatosszal, a halál istenével, és visszaadta az önfeláldozó asszonyt vendéglátójának. – Euripidész korai drámája, az Alkésztisz férj és feleség megható búcsújával indul, és Héraklész mulatozásának komikus jelenetén át jut el a boldogító befejezésig. Az újkorban, tragikus és burleszk elemek vegyítésével, Hans Sachs, Wieland, Herder, Hofmannsthal, Wilder és, áttételes módon, T. S. Eliot állította színre a történetet. – ~ és feleségét ókori vázaképek, falfestmények és sírdomborművek, az újkorban Domenichino, Claude Lorrain és mások festményei örökítették meg. A hős zenei portréja Lully és utóbb Gluck Alkésztisz c. operáiból és Händel egy operájából bontakozik ki.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me