Létó

Full text search

Létó – görög istennő, Koiosz titán és Phoibé lánya. Zeusz beleszeretett, őt is és magát is fürjjé változtatta, és úgy nemzett vele két ikergyermeket. Féltékeny haragjában Héra a Püthón kígyót uszította a várandós ~ ra, aki a fél világon át menekült üldözője elől. Végül Déloszra jutott, s ott, a Künthosz hegyén, kilenc napi vajúdás után adott életet fiának, Apollónnak és leányának, Artemisznek (Héra ugyanis megtiltotta lányának, Eileithüiának, hogy segítsen a szülésnél). Más hagyomány szerint viszont Artemisz már néhány nappal korábban, a Délosz közelében fekvő Ortügia szigetén világra jött, maga Délosz pedig, amely addig ide-oda hányódott a tengeren, Apollón megszületése után rögzült a tengerfenékhez; legtöbben egyébként úgy tudják, hogy Ortügia csupán korábbi neve volt Délosznak. Az ikrek odaadó gyermekei voltak anyjuknak. Egy ízben, amikor Delphoiba ment a fia által alapított szentélybe, útját állta Titüosz óriás és erőszakot akart tenni rajta, s csak gyermekei közbelépése mentette meg ettől. Niobén, aki anyai büszkeségében sértette meg, ~ ugyancsak gyermekei közreműködésével vett szörnyű elégtételt. Az istennőt a rómaiak Latona néven tisztelték. – ~ szülésének történetét a Homérosznak tulajdonított Apollón-himnusz beszélte el legelőször. – Egy ép és egy töredékes szobor maradt fenn ~ról az ókorból néhány vázaképpel, domborművel és metopéval együtt; az újkorban Tintoretto és Brueghel festményein szerepel. II C1

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me