Szemiramisz

Full text search

Szemiramisz – mítikus babiloni királynő, a monda szerint Derkétó szíriai tavi istennő (Asztarténak egy helyi változata) szülte; nemzőjét megölte, a gyermeket pedig kitette a tó partjára. Galambok táplálták, mígnem pásztorok találták rá és felnevelték. A szép, okos és bátor lányba beleszeretett Ninosz király egyik főembere, Onnosz, és feleségül vette. Amikor a király hiába ostromolta Baktria városát, az épp táborában tartózkodó ~ ügyes hadicselt javasolt, sőt egy csapat élére állva maga végre is hajtotta, elfoglalta a város fellegvárát, és ezzel eldöntötte az ütközetet. Ninosz erőszakkal elvette a nagyszerű nőt férjétől (aki bánatában megölte magát), és királynévá tette, halálakor pedig utódjául jelölte ki. ~ mint királynő új, pompás várost alapított, Babilont, amelynek állítólagos függőkertjei az ókori világ hét csodája közé számítottak. Számos hadjáratot vezetett Ázsia-szerte, és nemcsak győzelmeket aratott, hanem a meghódított városokat palotákkal és szökőkutakkal ékesítette. Járt Egyiptomban is, ahol olyan jóslatot kapott, hogy fia, Ninüasz vet véget uralmának. Amikor ~ India meghódításába fogott, vissza kellett fordulnia, mert híre jött, hogy fia összeesküvést szőtt ellene. A királyné átengedte a trónt Ninüasznak, és eltűnt, a legenda szerint galambbá válva az égbe szállt, és istennő lett. – Akárcsak férje, ~ is merőben mondai alak, s ebben állítólagos istennő-anyjának vonásai dominálnak (akinek galambot volt szokás áldozni). Kétségtelen történelmi tény, hogy III. Ramman Nirari babiloni király (Kr.e. VIII. sz.) anyja, Szamur Rammit egy ideig régensként uralkodott kiskorú fia helyett, és több sikeres hadjárat fűződött a nevéhez; valószínűleg ekörül alakult ki később a mondai anyag, amelyet Hérodotosz műveiből ismert meg az ókor.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me