Alexits György
Alexits György (Bp., 1899. jan. 5. – Bp., 1978. okt. 14.): matematikus, az MTA tagja (l. 1948, r. 1949), Kossuth-díjas (1951), Állami díjas (1970). Alexics György nyelvész fia. Középisk.-it Bp.-en végezte. 1917-ben érettségizett és beiratkozott a bp.-i tudományegy.-re; még ebben az évben katonai szolgálatra hívták be és a frontra vezényelték. A Tanácsköztársaság alatt a Szocialista Diákszövetségben tevékenykedett. A Tanácsköztársaság bukása után kizárták az egy.-ről, emigrálni kényszerült. Grazba ment, ahol beiratkozott az egy.-re. Kezdetben az elméleti fizika problémái foglalkoztatták, s ezen keresztül érdeklődése mindinkább a matematika felé fordult. 1924-ben a grazi egy.-en doktorrá avatták, egy, a Laplace-egyenlettel kapcsolatos problémának a megoldását tartalmazó doktori disszertációja alapján. Hazatérve doktorátusa, egy.-i végzettsége semmit sem ért. 1919-es tevékenysége miatt tanári álláshoz nem juthatott. Dolgozott a Statisztikai Hivatalban, különböző biztosítótársaságoknál újságíróskodott, zenei kritikákat írt. 1926-ban Romániába ment, egy évig Giurgiuban tanított, és amellett tanársegédként előadásokat tartott a bukaresti egy.-en. 1928-ban engedélyt kapott arra, hogy tanári oklevelet szerezzen. 1929-ben lett matematika–fizika szakos tanár. 1930-ban mint polgári iskolai h., majd mint r. tanár kapott állást. Ez időben kezdett kutatómunkához, görbeelmélettel foglalkozott. Eredményei alapján meghívást kapott a bécsi egy.-re. Ekkor már itthon is felfigyelnek rá, középisk. tanári kinevezést kapott és előadási lehetőségeket a bp.-i műegy.-en. Doktorátusát Kolozsvárott honosíttatta, s ez után magántanári címet kapott. Az ellenállási mozgalomban kifejtett tevékenységéért 1944-ben Dachauba, majd Spaichingenbe vitték. 1945-ben tért haza. Tudományos munkája mellett majd másfél évig gimn.-i ig., utána közoktatásügyi államtitkár, egy évig a Tudományos Tanács főtitkára, majd az újjászervezett MTA első főtitkára. Közben egy.-i tanári kinevezést kapott a BME Vegyészmérnöki Karának matematikai tanszékére. Tudományos tevékenysége a matematika számos részterületére terjed ki (görbeelmélet, függvénytan, geometria), de legjelentősebb eredményeit az approximáció-elméletben és a Fourier-sorok elméletében érte el. Sokoldalú, közvetlen egyéniségével, szakmai lelkesedésével népes iskolát teremtett. Több monográfia és 88 szakcikk szerzője vagy társszerzője. – F. m. Az új görbeelmélet. Homogén racionális görbékről (Bp., 1937); Bolyai János (Bp., 1952); Fourier-sorok, harmonikus analízis (Bp., 1953); Konvergenzprobleme de Orthogonaireihen (Bp., 1960; angolul New York–Oxford–Paris, 1961); Approximation Theory (Bp., 1983). – Irod. Tandori Károly: A. Gy. (Magyarok a természettudományok és a technika történetében, OMIKK, 1986); A. Gy. (Matematikai L., 1976–79. 27. sz.); A Gy. (Bp., 1979., Bolyai János Matematikai Társ., Szeged). – Irod. Magyar Tudomány, 1979.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
