Badari László

Full text search

Badari László (Jászberény, 1897. jan. 11.Bp., 1970. okt. 19.): földmunkás, szakszervezeti vezető, ogy.-i képviselő. Kétéves mezőgazdasági szakisk.-t végzett. 1918 őszén Jászberényben egyik megszervezője volt a Földmunkások Orsz. Szövetsége helyi csoportjának, később a KMP helyi szervezetének. A Tanácsköztársaság idején is ott tevékenykedett. A tanácshatalom bukása után bebörtönözték, szabadon bocsátását követően rendőri felügyelet alá helyezték. A Magyarországi Földmunkások Orsz. Szövetsége központi számvizsgáló bizottságának (1928), utóbb a Központi Vezetőségnek tagja lett (1932). Részt vett a jászberényi MKP szervezetének megalakításában (1944. dec.). 1945 után Szolnok megye ogy.-i képviselője volt. Az egyesülési kongresszuson (1948. jún. 12–14.) az MDP Központi Vezetőség póttagjává, majd r. tagjává választották (1951–56), 1958-ig a Földmunkások és Kisbirtokosok Orsz. Szövetségének (FÉKOSZ), később a Dolgozó Parasztok és Földmunkások Orsz. Szövetségének (DÉFOSZ) h. főtitkára. Több áll. gazdaság élén segítette a nagyüzemi gazdaság erősödését. 1958-tól haláláig a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezetének (MEDOSZ) alelnöke. – Irod. Timmer József: Fáradt szemmel múltról, jelenről (Népszava, 1966. dec. 31.); Búcsú B. L.-tól (MEDOSZ Lapja, 1970. nov. 2.); B. L. (Népszabadság, 1970. okt. 21.).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me