Baranyi János

Full text search

Baranyi János (Galsa, 1891. szept. 18.Bp., 1971. nov. 14.): zongoraművész, pedagógus, karmester. A bp.-i Zeneak.-n Szendy Árpádnál zongoratanári diplomát szerzett, majd a berlini Hochschule für Musik növendéke volt és Dohnányi Ernőnél művészi oklevelet nyert. 1916-ban a szegedi Városi Zeneisk. tanára lett. A Tanácsköztársaság alatti politikai magatartásáért nem igazolta a kormányzat, ezért 1921-ben külföldre távozott. Spanyolo.-ban élt és hangversenyezett. 1924-ben visszatért Szegedre, magánzeneisk.-t nyitott. A szegedi tudomány-egy.-en államtudományi doktori diplomát szerzett. 1933–1943 között a debreceni Városi Zeneisk. ig.-ja volt. 1934. jún. 10-én ő szervezte meg Kodály Zoltán Háry János c. daljátékának bemutatóját, amelyen a szerző is részt vett. 1943-ban a zsidótörvény végrehajtásának megtagadása miatt fegyelmi úton nyugdíjazták. Ekkor ismét Szegedre költözött. 1944 okt.-ében a háború befejezése után a Városi Színház újjászervezésével és igazgatásával bízták meg. 1946-ban újjászervezte az új Szegedi Állami Zenekonzervatóriumot, 1950-ig az isk. ig.-ja volt. Kézbántalmai miatt a hangverseny-szereplésekről egyre inkább le kellett mondania. 1950-ben a bp.-i zenei gimn. és Erkel Ferenc Konzervatórium ig.-ja lett. 1954-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főisk.-n tanított nyugdíjba vonulásáig (1957). Hangversenyein és a rádióban főként Liszt Ferenc és új m. zeneszerzők műveit adta elő. – Irod. Virány Gábor: V. J. (Muzsika, 1971. 9. és 10. sz.).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages