Jancsó Vilmos

Full text search

Jancsó Vilmos (Bp., 1902. jún. 17.Bp., 1981. szept. 1.): kertészmérnök. Középisk. tanulmányait a Toldy Gimn.-ban, a felsőfokút a Kertészeti Tanintézetben folytatta 1920-1923 között. Ezt követően kertépítő vállalatot alapított, majd 1925-től 1929-ig külföldön dolgozott. Visszatérése után 1949-ig a Fővárosi Kertészetnél dolgozott; majd 1970-ig a Budapesti Városépítési Tervező Intézetnél (BUVÁTI) (nyugdíjba vonulásáig), ahol a zöldterületi osztály vezetője volt. Nevéhez fűződik Bp. zöldterületeinek korszerűsítése a 30-as évektől (Tabán, Városmajor mellett több kisebb tér), 1945 után a főváros parkjainak helyreállítása. Később feladata az egész ország tekintetében a városépítészet és a kertépítészet együttműködésének megvalósítása volt. Osztályát az ország vezető kertépítészeti tervezési intézményévé fejlesztette. A szervezés, irányítás mellett kiemelkedő műve a gellérthegyi Jubileum Park, a Feneketlen-tó környékének és a Duna-kanyar rendezésének zöldterületi tervezési munkája. – M. Növények és virágok a lakásban (Bp., 1937). – Irod. Preisich G.: J. V. 1902-1981 (Városépítés, 1981. 6. sz.). B. J.: J. V. 1902-1981 (Magy. Építőműv., 1982. 3. sz.).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me