Rábai Miklós

Full text search

Rábai Miklós (Békéscsaba, 1921. ápr. 18.Bp., 1974. aug. 18.): koreográfus, Kossuth-díjas (1952), érdemes művész (1967). Vegytan–természetrajz szakos középisk. tanár volt Békéscsabán. A gimn.-ban tanítványaiból alakította első amatőr csoportját (1946), a Balassa Együttest. Csoportja az 1948-as kultúrversenyen, Gyulán első helyezett lett. 1949-től Bp.-en tanított a Testnevelési Főisk. néptánc tanszakán, és az egy.-i és főiskolai hallgatókból válogatott MEFESZ (Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége, utóbb DISZ Központi Együttes) táncegyüttest vezette. Már ekkor készített koreográfiákat (Drágszéli szvit, Békési lakodalmas, A nagyot mondó, Bíró Szép Anna, Lúdas Matyi). Az 1951-ben megalakult Áll. Népi Együttes koreográfusa és a tánckar művészeti vezetője lett. Az együttes bemutatkozásán (Ecseri lakodalmas) korábbi kísérleteit összegezte. E műsorban jelent meg először az ún. triós műfaj első színpadi kísérlete (Kállai kettős), az ének–zene–tánckar együttes közreműködése az adott produkción belül. Később a folklór ihletésű táncszámok közé egy-egy népdal és népi hangszeres muzsika ékelődött. 1958-1961 között szviteken, zsánerképeken, mese- és történeti játékokon, balladákon és tánc-drámákon keresztül új formát, a népi balettet alakította ki. (Vujicsics T.: Kádár Kata, Szokolay S.: Jóka ördöge), ill. a Kisbojtár (Gulyás L., 1956) c. háromfelvonásos mesejáték. 1960-tól modern, forradalmi témákat próbált a néptánc nyelvén megfogalmazni (Petrovics E.: Hajnalodik). Utolsó jelentős táncjátéka – az Utak – a korábbiakhoz képest már stilizáltabb szerkezete a szimfonikus táncformáláshoz közelített. Az Áll. Népi Együttes ig.-ja lett (1971). Működése alatt az együttes hét koncertprogramot mutatott be, amelyek többségét ő maga koreografálta. Együttese öt világrész több mint 30 országában lépett fel. Koreográfiáiról számos filmfelvétel készült (Ecseri lakodalmas, Este a fonóban, Üveges tánc, Pontozó stb.). Banovich Tamás egész estét betöltő táncfilmjének, az Életbe táncoltatott lánynak egyik epizódját is ~ alkotta. A Magy. Televízió megörökítette a Kisbojtárt, s portréfilmet készített Egy óra Rábai Miklósnál c.-mel (1971). Koreográfiái közül több is megjelent kinetogrammal kiegészítve a Néptáncosok Kiskönyvtára sorozatban. A M. Táncművészek Szövetségének haláláig elnöke volt. 1973-ban SZOT-díjjal tüntették ki. – Irod. Maácz László: A Magyar Állami Népi Együttes tánckarának krónikája (Bp., 1964); A Magyar Állami Népi Együttes (Bp., 1974); Vitányi I.–Maácz L.: Tanulmányok a magyar táncmozgalom történetéhez (I–II., Bp., 1964); Körtvélyes Géza: Búcsú R. M.-tól (Muzsika, 1974. 11. sz.).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me