Rácz Lajos

Full text search

Rácz Lajos (Endrőd, 1900. okt. 7.Gyoma, 1983. febr. 8.): kisparaszt, kisgazdapárti politikus. Szülei uradalmi cselédek voltak, akik kivándoroltak Amerikába, majd hazatérve 7 hold földet vásároltak, s azon gazdálkodtak. Négy elemit-végzett. Az I. világháborúban katona. Szülei földjét művelte, majd 1935-ben – az országban egyedülálló módon – földművestársaival kézbevették báró Huszár István 1200 k. holdas póhalmi birtokát, amelyet 1938-ban 63-an – állami kölcsönnel – megvásároltak és felparcelláztak. A 20-as évek elején bekapcsolódott a helyi baloldali mozgalmakba, az SZDP-vel és a Kossuth Párttal volt kapcsolata. 1934-ben belépett Bajcsy-Zsilinszky Endre Nemzeti Radikális Pártjába, 1936-ban csatlakozott a Kisgazdapárthoz. 1941-től a párt orsz. vezetőségének tagja. 1944. márc. 20-án a csendőrség letartóztatta és Nagykanizsára internálta; onnan aug. végén szabadult. 1944. dec. 21-től az ideiglenes nemzetgyűlés tagja. 1945. aug. 20-tól az FKgP Intéző Bizottságában foglalt helyet. 1945. nov. 4-től ngy.-i képviselő, 1946. máj. 16-án kinevezték az Orsz. Földbirtokrendező Tanácsba. 1946. szept. 7-től az FKgP PB tagja, a balszárnyhoz tartozott. 1947. febr.-ban a párt főtitkárát, Kovács Bélát helyettesítő négy politikus egyike; 1947. jún. 6-tól jún. 15-ig főtitkárh. 1948. ápr. 17-től a párt alelnöke. 1949. febr. 1-jén lemondott mandátumáról, pártfunkcióiról, s hazament gazdálkodni. 1951-ben felajánlotta földjét az államnak. 1953-tól a Talajjavító Vállalat dolgozója, innen ment nyugdíjba 1968-ban. 1956 után – bár az októberi eseményekben nem vett részt – pár hétre internálták. 1968-tól 1972-ig a Hazafias Népfront Orsz. Tanácsának tagja. – F. m. Parasztsors, 1945-47 (Történelmi Szle, 1982. 2. sz.). – Irod. Vida István: A Független Kisgazdapárt politikája 1944-1947 (Bp., 1976).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages