Salamon László, Salló Tamás

Full text search

Salamon László, Salló Tamás (Nagyvárad, 1891. júl. 10.Kolozsvár, 1983. okt. 16.): romániai magyar költő, publicista, esszéíró. Középisk.-it szülővárosában végezte, Juhász Gyula is tanította. A bp.-i Pázmány Péter Tudományegy. m.-latin szakán folytatta tanulmányait, csatlakozott a szocialista diákok szervezetéhez. 1913-ban a Nagyváradi Naplónál kezdte újságírói pályáját. Az I. világháború alatt frontszolgálatot teljesített, majd sebesülten leszerelték. A forradalomban való részvétele miatt évekre börtönbe került. 1922-ben tért vissza Nagyváradra. 1924 elején Kolozsvárra költözött, az Új Kelet szerkesztőségének belső munkatársa lett. Írásait a Temesvári Hírlap, A jövő társadalma c. folyóirat közölte. Dienes László oldalán részt vett a Korunk alapításában. A Szociáldemokrata Párt napilapjának, a Munkás Újságnak belső munkatársa lett. 1931-ben megalapította az első baloldali szociáldemokrata folyóiratot A Másik Út címmel. A II. világháború alatt a Népszava közölte írásait. A Gestapo elfogta, deportálták a dachaui koncentrációs táborba. 1945-ben tért haza. Az Erdély c. napilap, 1948-tól az Igazság szerk.-je volt. 1950-től 1954-ig, nyugdíjazásáig az Állami Irodalmi Könyvkiadó kolozsvári szerkesztőségének belső munkatársa. F. m. Első áldozás (versek, Nagyvárad, 1914); Eros oltárára (versek, Bp., 1916); Rettenetes Adolf (tragikomikus eposz, Kolozsvár, 1933): Ember, hol vagy? (versek, Bp., 1943); Versek (gyűjteményes kötet, Bukarest, 1966); Május kék madara (esszék és publicisztikai írások 1923-1943, Bukarest, 1971). – Irod. Jancsó Elemér: Kései elismerés, Gáll Ernő: Köszöntő post festam, Jordáky Lajos: A nyolcvanéves S. L. (Utunk, 1971, 28. sz.); In memoriam S. L. Bálint Tibor (Utunk, 1983. 43. sz.); Pomogáts Béla (Élet és Irod., 1983. 45. sz.).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages