Sallai Imre

Full text search

Sallai Imre (Erdőfüle, 1897. dec. 17.Bp., 1932. júl. 29.): magántisztviselő. A középisk. elvégzése után Szabó Ervin előadásait hallgatta. Beiratkozott a Pénzintézeti Tisztviselők Orsz. Egyesületébe. Közeli kapcsolatba került Korvin Ottóval, akivel közösen szervezték az antimilitarista mozgalmat. 1918 jan. 1-jén katonákhoz intézett röpiratokat adtak ki, amelyekben az orosz forradalom példájára buzdítottak. A továbbiakban ezek a röpiratok „Forradalmi Szocialisták” aláírással jelentek meg. 1918. máj. 6-án a rendőrség letartóztatta. Az 1918. okt.-i polgári demokratikus forradalom szabadította ki a börtönből. Részt vett a Vörös katona c. hetilap szerk. bizottságában. A Tanácsköztársaság alatt a belügyi népbiztosság politikai o.-nak vezetője volt. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsben kidolgozta a magyar ifjúmunkás mozgalom szervezési feladatait. 1928-ban Moszkvában a Marx-Engels Intézetben a Nemzetközi Vörös Segély kimunkálásában vett részt. Magyarországra hazatérve az illegális sajtó feladatait dolgozta ki és ezidőben a párt agrárpolitikáját is. 1932. júl. 15-én a KMP titkárságának többi tagjával együtt a rendőrség letartóztatta. Minthogy a biatorbágyi merénylet ürügyén a kormány életbe léptette a rögtönítélő bíráskodást Fürst Sándorral együtt statáriális bíróság elé állították és 1932. júl. 29-én gyorsított eljárással meghozták és végrehajtották rajtuk a halálos ítéletet a nemzetközi és a m. tiltakozás ellenére. – Irod.: Domokos István: Sallai István és Fürst Sándor pere (Bp., 1962); – Szi. Mesterházi Lajos: A haza – Hősök voltak (elbeszélésgyűjtemény a magy. munkásmozgalom történeteiből, Bp., 1956); Illyés Gyula: Micsoda alkony; Radnóti Miklós: Tört elégia (vers); Pesold Ferenc: Újpesti ház (r., Bp., 1981); Máté György: Távirat éjfélkor (r., Bp., 1962); Nádass József: Sallai (vers, Márciusi szél Bp. 1959)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me