Szabó Gyula

Full text search

Szabó Gyula (Bp., 1907. jún. 8.Losonc, 1972. máj. 25.): festő. Losoncon végzett középisk. tanulmányok után 1933-ban Turócszentmártonban és Prágában tanult plakáttervezést. Prágai Mintavásár és Újság c. plakátja első díjat nyert egy pályázaton. Küzdelmes évek után 1937-ben került sor első kiállítására Pozsonyban, a M. Tudományos és Művészeti Társaság rendezésében. Több képét megvásárolták, és ösztöndíjat kapott, amelynek segítségével Párizsba ment, ahol a Julian Akadémián folytatott tanulmányokat. Festményeit Pozsonyban állította ki, rajzait Párizsban, Theodor Fried segítségével. Losoncra tért vissza, majd a negyvenes években többször járt Bp.-en, részt vett több fővárosi kiállításon, vásárolt tőle a Fővárosi Képtár és a Szépművészeti Múzeum. A II. világháború után súlyos betegségéből felépülve újrakezdte művészi munkásságát, 1949-ben Pozsonyban nyílt egyéni kiállítása fametszetsorozatából. Ezt újabb grafikai szériák követték (Föld népe, 1954; Emberek a hegyen, 1956–57; Asszonyok, 1956; Emberek, vigyázzatok, 1959; Forradalom–élet, Forradalom–szerelem, 1962; Ecce vita, 1963). 1957-ben, a Szlovákiai Képzőművészek Szövetsége jubiláris kiállítást rendezett alkotásaiból Pozsonyban. Ugyancsak a szlovák főváros adott otthont 1966-ban kiállított műveinek. – Festészetében a látható valóság minél tökéletesebb rögzítésére, a külső világ ábrázolására törekedett, de megjelenítette egyes műveiben a szubjektív valóságot, a belső összefüggéseket, szimbólumokat, fétiseket is. Késői grafikái meditatív jellegűek (Kozmosz és forma, 14 lap, 1969; Csontfigurák, 21 lap, 1970). Mégis élni kell c. sorozatáért a Csehszlovák Kommunista Párt megalakulásának 50. évfordulója alkalmából hirdetett pályázaton a grafikai nagydíjat kapta. – Irod. Klara Kubičkova: Sz. Gy. (Bp., 1972); Sz. Gy. (Magyar Nemzet, 1972. máj. 28.).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages