Szondi Lipót

Full text search

Szondi Lipót (Nyitra, 1893. márc. 11.Küsnacht, Svájc, 1986. jan. 27.): idegorvos, pszichiáter, a sorsanalízis, a Szondi-teszt megalkotója. Apjának egy szegény cipésznek második házasságából tizenkettedik gyerekként született. Ötéves korában került családjával Bp.-re, itt végezte középisk. tanulmányait. Orvos fivére hatására az orvosi hivatást választotta. Az I. világháborúban szanitéc, csapatorvos. Diplomájának megszerzése után az Apponyi Poliklinika Ranschburg Pál vezette pszichológiai laboratóriumának munkatársa volt. 1919-től pszichológiai, endokrinológiai magánpraxist folytatott. Tudományos kutatásai során alkattani, örökléstani és hormonális kérdésekkel foglalkozott. 1927-től a Gyógypedagógiai Tanárképző Főisk.-n pszichopatológiát oktatott, és vezette a főisk. kórtani és gyógytani laboratóriumát. A laboratóriumban folytatott széles körű családfakutatása alapozta meg sorsanalitikával kapcsolatos kutatásait. 1936-tól 1944-ig tartott a sorsanalízis első korszaka. Első sorspszichológiai közleménye (Analysis of Marriages) az Acta Psychologicában 1937-ben jelent meg. 1941-ben a zsidótörvény következtében elvesztette állását. 1944. júl. 30-án egy cionista mentőakció keretében, szervezett csoporttal elhagyta Mo.-ot majd 1944. dec. 7-én a Bergen Belsen-i táborból Svájcba került. Zürichben telepedett le véglegesen, itt építette ki maga körül a Szondi-kört. Pszichiátriai, pszichológiai praxist folytatott, továbbfejlesztette a Mo.-on megkezdett tudományos elméleti és gyakorlati kutatásait. 1947-ben megalapította a Kísérleti Ösztöndiagnosztikai és Sorsanalitikai Munkaközösséget, 1958-ban létrejött a Sorspszichológiai Nemzetközi Kutatási Központ, 1961-ben a Svájci Sorsanalitikus Gyógytársulat. 1969-ben egy sikeres sorsanalitikus terápia után a gyógyult páciens családjának adományából jött létre a Szondi Intézet (Stiftung-Szondi-Institut). 1981-ben a Sorbonne díszdoktorrá avatta. A zürichi Szondi Intézet Alapítvány 1987. jan. 17-én ünnepi ülésen emlékezett meg ~ ról. – M. A fogyatékos értelem (Bp., 1925); A családkutatás és ikerkutatás módszertani elemei (Kalocsa, 1935); Az ember meghatározása az ösztönök tapasztalati rendszerében (Bp., 1942); Az én kísérleti elemzése (Bp., 1943); Schicksalsanalyse (Basel, 1948); Lehrbuch der experimentellen Triebdiagnostik (I-III., Bern, 1948); Triebpathologie (Bern, 1952); „Ich-Analyse”. Die Grundlage zur Vereinigung der Tiefenpsychologie (Bern, 1956); Achicksalsanbalytische Therapie. Ein Lehrbuch der passiven und aktiven analytischen Psychotherapie (Bern-Stuttgart, 1963); Kain Gestalten des Bösen (Bern, 1969); Moses Antwort auf Kain (Bern, 1973); Die Triebentwischten (Bern, 1980); Die Triebvermischten (Bern, 1984); Káin a törvényszegő, Mózes a törvényalkotó (Mérei Vera fordítása, Bp., 1987).– Irod. Beszélgetés Sz. L.-tal (riporter Deák Judit, Magy. Pszichol. Szle, 1983. 5. sz.); Benedek István: Sz. L. emlékezete (Magy. Hírlap, 1986. febr. 21); Pressing Lajos: A Sz.-mítosz (Élet és Tudomány, 1986. 15. sz); Buda Béla: A sorselemző sorsa. Portréfilm Sz. L.-ról (Filmvilág, 1986. 10. sz); Huth Werner: Sz. L. élete és műve (ford. Mérei Vera, Magy. Nemzet, 1987. febr. 16); Hegedűs Géza: Lélek a mítoszban, mítosz a lélekben. Sz. L. kultúrfilozófiájáról (Világosság, 1988. 2. sz.); Vargha András: Sz. L. (tanulmány, Pszichol., Szle, 1988. 1., 2. sz.; 1989. 4. sz.); Találkozás 25 év után. Sz. L. és László Károly beszélgetése (Kapu, 1991. 2. sz.); Benedek István: Sz.-anekdotárium (Valóság, 1991. 2. sz.).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages