Vadász Elemér

Full text search

Vadász Elemér (Székesfehérvár, 1885. márc. 1.Bp., 1970. okt. 30.): geológus, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1948, r. 1954), Kossuth-díjas (1948, 1952), a Magyarhoni Földtani Társulat örökös díszelnöke. A bp.-i tudományegy. bölcsészettudományi karán tanult. Egyetemista korában főleg az állattan és az ásvány- és kőzettan érdekelte. Prinz Gyulával tett ázsiai utazása után doktori szigorlatot tett (1907). Gyakornok, majd tanársegéd (1911) és adjunktus (1913) lett az egy. földtan-őslénytani tanszékén. Doktori értekezésében a bp. – rákosi vasúti bevágásban feltárt mediterrán rétegek gazdag faunáját dolgozta fel. 1909-ben a Földtani Intézet geológusi állására, 1911-ben magántanári habilitációra vonatkozó kérelmét elutasították. Mecsek-hegységi kutatásait Papp Károly mellett kezdte meg. Részletesen tanulmányozta Mo. több szénlelőhelyét, a muraközi, tatabányai, felsőgallai, vértesi, dorog-tokodi és a borsodi szénmedencéket. – Az 1918-as polgári demokratikus forradalom hónapjaiban az elsők között szorgalmazta a természettudományos kutatás és oktatás reformját. A Tanácsköztársaság idején a földtan, majd az őslénytan egy.-i tanárává nevezték ki. Tagja volt a Tudományos Társulatok és Természettudományi Múzeumok Direktóriumának. A Tanácsköztársaság bukása után az egyetemről távoznia kellett, a M. Ált. Kőszénbánya Rt. (MÁK) geológusa a II. világháború végéig, amikor nyugdíjba vonult, majd gyári munkásként rejtőzni kényszerült. – 1946-tól a bp.-i tudományegy. földtani tanszékének professzora volt végleges nyugdíjba vonulásáig, 1965-ig. Közben a természettudományi kar első dékánja (1948–49) s a Pázmány Péter Tudományegy. utolsó rektora (1949–50) volt. Kiterjedt irodalmi munkásságot folytatott. Kutatásai, publikációi 1919-ig főleg a földtan, őslénytan és a rétegtan problémáival foglalkoznak. Később e témák mellett a szén- és bauxitképződésnek a hegységképződéssel való kapcsolatát és a magyar szenek hamufajtáit is vizsgálta. 1920–1945 között foglalkozott bauxitkutatással, erről számos kisebb-nagyobb publikációban számolt be. A hazai bauxittelepeken kívül a bihari, dalmáciai, karinthiai, görögo.-i és franciao.-i telepeket tanulmányozta. A szén- és bauxitkutatásban elért eredményeit két maradandó értékű monográfiában foglalta össze. Megbízásból Egyiptomban vasércet kutatott. Vizsgálatai kiterjedtek a hazai szénhidrogénkutatás lehetőségeinek átfogó vizsgálatára és a dunántúli karsztvíz földtani értékelésére is. A Mecsek hegységben végzett kutatásait 1935-ben megjelent monográfiájával zárta le. Munkái elvezették a tektonikai összesítésekhez: nyersanyagkérdések szerkezeti megközelítése, regionális tektonika és az ország szerkezetének ismételt vizsgálata több publikációjának témája. Jelentősek a földtan oktatására és általában a természettudományok felsőoktatására vonatkozó szakcikkei. – A Magyarhoni Földtani Társulatnak elnöke (1949–58), majd örökös díszelnöke. Magyarország földtana c. összefoglaló kézikönyvét Szabó József-emlékéremmel jutalmazták (1954). Elnöke a Természetvédelmi Tanácsnak (1958–63) és a Magyar–Szovjet Baráti Társaságnak (1958-61). Tagja volt az MTA elnökségének (1949–64) és elnöke Földtani Bizottságának (1949–65). – F. m. Magyarország mediterrán tüskésbőrűi (Geologica Hung. I. Bp., 1914); A geológus munkája (Pécs, 1928); A Mecsek hegység (Magyar Tájak Földtani Leírása I., Bp., 1935); Kőszénföldtan (Bp., 1951); Bauxitföldtan (Bp., 1951); A bakonyi mangánképződés (Az MTA Műszaki Tudományok Osztályának Közl., 1952); Magyarország földtana (Bp., 1953, 1960); A földtan fejlődésének vázlata (Bp., 1953); Elemző földtan (Bp., 1955); A magyar földtan útja. Szabó József nyomában (Bp.-i Műszaki Egy. Központi Könyvtára, Tudománytörténeti Kiadványok 16., Bp., 1967). – Irod. Dr. h. c. V. E. (Földtani Közl., 1971); Fülöp József: Dr. V. E. akadémikus emlékezete (Földtani Közl., 1971); Bendefy László: V. E. (Bányászat, 1971); Fülöp József: V. E. (Magy. Tud., 1971. 4. sz.); V. E. ünnepi ülés (Földtani Közl., 1978. 4. sz.).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me