Vágó Artúr

Full text search

Vágó Artúr (Bp., 1896. aug. 12.Bp., 1970. nov. 13.): gépészmérnök, egyetemi tanár, a műszaki tudományok kandidátusa (1952). Tanulmányait 1914-ben kezdte meg a bp.-i József Műegy. gépészmérnöki karán. 1916-ban katonai szolgálatra hívták be, 1917-ben orosz fogságba esett és csak 1921-ben került haza. Egy.-i tanulmányait anyagi okokból megszakítással folytatta, egy évig a Csepeli Posztógyárban kisegítő technikusként dolgozott. Oklevelét 1925-ben szerezte meg. Pályáját az Egyesült Izzólámpagyár mechanikai osztályán kezdte, ahol vasúti biztosító berendezések és távbeszélőközpontok tervezésében vett részt. Az ebből az osztályból 1928-ban kialakult Standard Villamossági Rt.-ban dolgozott mint mérnök, cégvezető főmérnök, 1949-től műszaki alig. A különböző alközpontok fejlesztési osztályát vezette, ő irányította az alközpontok szerelési munkáit, valamint a külföld számára készülő központok gyártását. 1950-ben a Távközlési Kutató Intézet távbeszélőtechnikai osztályának vezetője lett. Ugyancsak 1950-től kezdve oktatott az Áll. Műszaki Főisk.-n, 1951-től a bp.-i műszaki egy.-en meghívott előadó. 1951-től tanszékvezető egy.-i tanár a vezetékes híradástechnikai tanszéken. A műszaki egy. villamosmérnöki karának dékánja volt (1951–54), ez idő alatt alakult át az Áll. Műszaki Főisk. az egy. esti tagozatává, és indult meg a karon a műszerszakos képzés. Tevékenyen részt vett a Híradástechnikai Tudományos Egyesület munkájában, melynek alapításától elnökségi tagja volt és több éven át vezette a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) bp.-i szakosztályát. – 1968-ban Puskás Tivadar-emlékéremmel tüntették ki. – F. m. Helyközi távbeszélő központok (Bp., 1953); Távbeszélőtechnika (Bp., 1954); Telefonalközpontok (Bp., 1955). – Irod. (N. n.): Dr. V. A. (Híradástechnika, 1970. 12. sz.).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me