Varannai Aurél

Full text search

Varannai Aurél (Bp. 1900. szept. 13.Bp., 1989. dec. 16.): író, műfordító. Az I. világháborúban katonatiszt volt. 1920-ban kezdte meg tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegy. jogi karán. 1921-ben Párizsban a Sorbonne-on tanult, ahol esztétikai licenciátust szerzett. Tanulmányai közben tudósításokat küldött Bp.-re Az Újságnak. Hazatérése után (1922) Az Újság belső munkatársa, és ezzel egyidőben az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés (OMKE) titkára volt. A lapban főleg közgazdasági cikkeket írt, de megjelentek novellái és kritikái is. 1935-től a londoni Economist mo.-i tudósítója. Az Economist-ban támadta Imrédy Béla politikáját, Az Újság vezércikkében Bethlen István pénzügyi intézkedéseit. 1939-ben rövid időre internálták, a II. világháború alatt katonai fegyház és büntetőtábor foglya volt. 1946-tól 1948. aug.-ig a Reuter hírügynökség mo.-i tudósítója. Ekkor hűtlenség vádjával állították bíróság elé, de a vádat sajtó útján elkövetett rágalmazásra változtatva nyolc hónap után kiszabadult (1949. ápr.). Állás nélkül maradt. 1951 nyarán kitelepítették, a kitelepítés alatt klerikális izgatás vádjával került bíróság elé. 15 évi börtönbüntetést szabtak ki rá. 1956 szept.-ében szabadult. A forradalom alatt a New York Times tudósítója volt. 1957-től esszé- és tanulmánykötetei jelentek meg. Az angol-m. kulturális érintkezés számos eddig ismeretlen értékére hívta fel a figyelmet. Cikkeiben a miszticizmus, a szürrealizmus, az egzisztencializmus nyomait kísérte végig a hatvanas évek amerikai irodalmában. Számos műfordítása jelent meg (Harald Pinter Beckett, Arthur Miller, Gabrielle Colette).– M. A letört nemzedék (Világirodalmi Figyelő, 1963. 3. sz.); John Bowring és a magyar irodalom (Bp., 1967); Angliai visszhang (Bp., 1974); J. A. Blackwell: Rudolf of Varosnay. Tragédia (ford., Bp., 1977); Toll és bilincs (önéletrajz, kéziratban, OSZK). – Irod. Hunyadi István: A nyolcvanéves V. A. köszöntése (Élet és Irod., 1980. 37. sz.); „… Én nem hamisítottam meg a történelmet. ” V. A.-lal beszélget Vezér Erzsébet (Mozgó Világ, 1989. 11. sz.).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me