csapóhorog, csáphorog, lazahorog

Full text search

csapóhorog, csáphorog, lazahorog: partba szúrt erős karóról zsinóron alácsüngő egyetlen erőteljes, kovácsoltvas horogszem, mellyel főleg a folyók örvényes helyein, ill. áradás idején a zavaros vízben halásznak. Élő halat tesznek rá csalétekül, s ez a víz színéhez közel úszkálva magára vonja a ragadozó halak figyelmét. Gyakran kolompot, csengőt kötnek a karóra, hogy az – a horogra akadt hal rángatása miatt megszólalva – figyelmeztesse a halászt. Elnevezése országosan csapóhorog (ill. ennek alakváltozata: csáphorog). A Felső-Tisza vidékén viszont a lazahorog név az általános (a csapóhorog terminus újabban terjed), s így neveznek egyéb, partba szúrt s egy-két horogszemmel vízbe eresztett horogféléket is (pl. fenéklaza). A szerbeknél (prepon) és románoknál (visila, hapca) szintén használatos a csapóhorog, ez azonban nem jelenti az átvétel irányát, hiszen hasonló, egy szem horogból álló horogfélék Európában széles körben elterjedtek ( még: csukahorog, kolomposhorog, lábóhorog). – Irod. Ecsedi István: Népies halászat a Közép-Tiszán és a tiszántúli kisvizeken (Debrecen, 1934); Solymos Ede: Dunai halászat (Bp., 1965).
Szilágyi Miklós

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me