dézsmaváltság

Full text search

dézsmaváltság: a földesúri szőlődézsma egyszer s mindenkorra kártalanítással történő megváltása. Az egyházi tizedet az 1848-as törvények eltörölték, de a földesúri borkilenced, a dézsma ( bordézsma) továbbra is érvényben maradt. Az 1853. évi úrbéri pátens szerint csak azok a szőlők estek állami kártalanítás alá, amelyeket a jobbágytelek tartozékának tekintettek, tehát a kertszőlők. A többi szőlőbirtok után továbbra is fizetni kellett az 1848 előtt érvényben levő szolgáltatásokat mindaddig, amíg a birtokos meg nem váltotta a földesúrtól. A pátens lényegében tehát a kertszőlők kivételével minden szőlőt majorsági birtoknak tekintett, és a megváltás összegét szabad alku tárgyává tette a szőlőbirtokosok és a feudális tulajdonjoggal rendelkező földesúr között. A pátens által meghatározott elv alapján dolgozták ki a szőlőbirtok után járó tartozások megváltásáról szóló, vagyis a dézsmaváltság-törvényt (1868: 29. tc.). A változás mindössze annyi, hogy a törvény lehetővé tette az „országos közvetítést”, amennyiben a váltságkötelezett nem tudná egy összegben kifizetni az egész tartozást. A másik jelentős előrelépés az volt, hogy a törvény a megváltást kötelezővé tette. A korábbi feudális szolgálmányi viszony a két fél kölcsönös megegyezése alapján sem volt tovább fenntartható. A dézsmaváltsági per indítására a dézsmaszedésre jogosult felet kötelezte. A dézsmaváltság összegét az 1856–1867 közötti tíz év átlagtermésének a hússzorosában állapították meg. A törvény azonban késve érkezett: 1868-ig a szőlősgazdák nagyobb része már megváltotta vagy legalábbis egyezséget kötött. Ezekre pedig a törvény hatálya nem terjedt ki, ill. csak mindkét fél hozzájárulásával lehetett perújrafelvételt indítani. Már a pátens megjelenése után a sajtóban országos vita alakult ki a szőlődézsma úrbéres vagy nem úrbéres minőségéről. A szenvedélyes és hosszú vita érthető, hiszen a bordézsma a legfontosabb földesúri szolgáltatások egyike volt. A dézsmaváltság módozata mind a dézsmaszedésre jogosultak, mind a borárutermelésből élők számára súlyosan esett a latba. Egy hold szőlő váltságösszege országos viszonylatban 60–140 Ft között mozgott. A váltságösszeghez jött még különböző címeken 8% kamat. A törlesztés időtartamát 22 évben állapították meg. Ha számításba vesszük, hogy az 1848-tól kezdve gyakori dézsmamegtagadásból származó összeget is felszámították tartozásként, felmérhetjük, hogy milyen súlyos terhet jelentett a parasztság számára a dézsmaváltság. A kor nem egy szakírója ebben látta fő okát a szőlő- és bortermesztés hanyatlásának. A parasztgazdaságok számára nagy megterhelést jelentő dézsmaváltság éppen ezért hosszan el is húzódott. A kérdésre végül a filoxéravész tett pontot oly módon, hogy az 1895: 14. tc. egyszer s mindenkorra eltörölte a még fennálló dézsmaváltsági tartozásokat. – Irod. Für Lajos: Jobbágyföld – parasztföld (A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában, I., szerk. Szabó István, Bp., 1965); Feyér Piroska: Szőlő- és borgazdaságunk történetének alapjai (Bp., 1970).
Égető Melinda

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me