egyke
egyke: 1. eredeti népnyelvi jelentésben testvér nélküli egyetlen gyermek. – 2. az irodalomban és a szaktudományban használatos műszó, amely egész életformát jelöl, annak gazdasági-társadalmi hátterével együtt. – A magyar paraszti társadalomban már a 19. sz. közepén elkezdődött a tudatos → születésszabályozás, amely igen gyorsan az egyetlen utóddal rendelkező család társadalmilag is elfogadott formájához vezetett. Egyik legnevezetesebb egykés terület a D-Dunántúl volt (Baranya, Somogy, Tolna m.). Az egyke a paraszti életfeltételek s az ezekkel együtt járó életforma, értékrendszer, erkölcs megváltozásában gyökerezik. A földtulajdon megnövekedett értéke, a munkaszervezeti formák és módok változása, az öröklési rend megszilárdulása, az igényesebb élet utáni vágy, valamint a paraszti rétegek új, a vagyon nagysága szerinti újraértékelése mind az egykerendszer kialakulását támogatták. – Miután az egyke mint családforma társadalmilag elfogadott lett, divatba jött s végül erkölcsi normává merevedett; megvetették, lenézték, erkölcstelennek tekintették azokat a családokat, ahol több gyermek született. A fiatal asszonyok nagyon vigyáztak arra, hogy ne essenek teherbe házasságuk első éveiben, s ha fiúgyermekük született, a további terhesség vagy gyermek ellen fogamzásgátlással, a terhesség megszakításával védekeztek (→ vetélés); arra is van példa, hogy a férj inkább szeretőt tartott. Az egykéző vidékeken nagyon elkényeztették a gyermekeket, sok figyelemmel nevelték. – Az egykés társadalomra jellemző, hogy mivel a nők is mint egyetlen utódok az egész vagyon örökösei lettek, egyenrangúvá nőttek fel, sőt gyakran az asszonyi vezetés érvényesült családon belül. Az egykézés egyik tipikus területén, a zárt, ref. vallású ormánsági falvakban nagymérvű bevándorlást vont maga után. Oka a születéscsökkenéssel fellépő munkaerőhiány volt. Felesbe, részbe, napszámba jártak ide a környező és távolabbi vidékekről dolgozni. Az egykés közösségekben gyakori volt a → vőség, mivel az egykelányok nem mind találtak vagyonilag magukhoz illő legényt, így más helységből, alacsonyabb paraszti rétegből választottak maguknak férjet. – A vőség másik változatában, amikor az egyke lány volt, és az apja meghalt, vagy más okok miatt a gazdag egykefiú költözött a lányos házhoz vagyona gyarapítására. A házassági szerződések tanúskodnak arról, hogy mennyire pusztán gazdasági megfontolások alapján történtek a házasságok. Az Ormánságban a bevándorló és letelepült lakosság általában r. k. vallású volt, néhány évtized alatt többé kevésbé e vidék néprajzi képét átformálta. Az egykéző vidékeket egyébként is a közösségi hagyományoktól való elfordulás, nagymértékű individualizálódás jellemezte. Az életforma kifelé forduló, önmutogató lett. Az erkölcsi normák meglazultak, az élvezetek és az esztétikai tényezők iránti túlzott fogékonyság általánossá vált. – Az egyke a két világháború között a magyar irodalomban, szociográfiában és a társadalomtudományokban mint égetően sürgős kérdés, a nemzetpusztuláshoz vezető gond jelentkezett. Az akkori tudományosan feltételezett okok (pl. az egykés társadalom és a vallás összefüggése) nem minden esetben fedték a valóságot. – Irod. Elek Péter–Gunda Béla–Hilscher Zoltán: Elsüllyedt falu a Dunántúlon (Bp., 1936); Illyés Gyula: Magyarok (Bp., 1936); Kodolányi János: Baranyai utazás (Bp., 1940); Bónis György: Egyke és jogszokás a Garam völgyén (Társadalomtudomány, 1941); Kotta János: Az Ormánság népesedése (Pécs, 1958); ifj. Kodolányi János: Ormánság (Bp., 1960); Kalász Márton: Egy ormánsági falu 1960-ban (Hazai Kis Tükör, Bp., 1961).
Morvay Judit–Tátrai Zsuzsanna
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
