ékszer | Magyar néprajzi lexikon

Full text search

ékszer: 1. a legszorosabb értelemben: anyaga és megmunkálása folytán értékes vagy legalábbis tetszetős, többnyire kisméretű dísztárgy, melyet az ember a testén visel. A magyar népi ékszerek fajtái, aszerint, hogy a test melyik részére erősítik: → fülbevaló, → gyűrű, → karkötő, → nyakék. Az ékszer ragyogásával, művészi hatásával kiemeli valamelyik testrészt, ünnepélyesebbé teszi viselője megjelenését, jelzi vagyoni helyzetét, társadalmi rangját és gyakran → amulett- vagy gyógyító szerepet is tulajdonítanak neki. Mindezekkel a funkciókkal hangsúlyozottabban rendelkezik, mint a ruházat. – Az ékszer az őskor óta minden népnél elterjedt. Szinte megelőzte, később pedig kiegészítette a ruházatot. Férfiak is, nők is folyamatosan viselnek ékszert napjainkig, változó intenzitással. A magyar nép 19–20. sz.-i ékszerei általában polgárosultabbak, mint a viselet, viszonylag kevés a régies, nem ipari előállítású ékszere. Csak gyermekek és néha pásztorok készítenek ékszert természetes anyagokból: növényi szár, termés, csiga, lószőr, szaru stb. Kész ipari elemekből helyi ízlés szerint házilag előállított ékszer több is van (pl. → gyöngysor). A házi készítésű ékszereket inkább a régiesebb kultúrájú szláv, román, cigány nemzetiségek és főként délszláv szomszédaink kedvelik. Specialista pásztor és cigány rézművesek termékei viszont elterjedtek a magyarságnál az Alföldön és Erdélyben. Legjellegzetesebb az ötvösművű ékszer: a 19. sz.-ban és a 20. sz. elején ezüstből, később aranyból készült a parasztságnak is. Dísze gyöngy, opál, türkiz, de inkább utánzataik; piros, kék, ritkábban zöld üveg- vagy porcelánkövek, továbbá színes zománcok. A korall szerepe a környező népekéhez képest csekély. Egyes ötvösközpontok vásárkörzetében (pl. a Duna mentén) helyi stílusjegyek figyelhetők meg, és fellelhető a régi híres magyar ötvösmű-, ékszerkultúra és pompaszeretet emléke. De a magyarság általában kevésbé ékszerkedvelő, mint pl. a délszlávok. – 2. tágabb értelemben vett ékszerek: az öltözetdíszek. – 3. a legtágabb értelemben ékszernek számít minden díszes, elsősorban ötvösművű kisebb-nagyobb személyes használati tárgy, amelyet az ember ruháján vagy kezében visel; pl. különféle csüngők, keretek kis képpel, dobozkák amulettel, óra lánccal, stb. Ezek a magyar népviseletekben nem jelentősek, nem mutatnak különösebb helyi jellemvonásokat. – Irod. P. Alcsuti Katalin: Régi magyar ékszerek (Bp., 1940); Kuźel, V.: Das Buch vom Schmuck (Praha, 1962); Héjjné Détári Angéla: Régi magyar ékszerek (Bp., 1965).