gyertyaszentelő

Full text search

gyertyaszentelő: a r. k. egyház Szűz Mária tisztulásának (Purificatio B. Mariae Virginis) ünnepeként febr. 2-án tartja. A rómaiak Februus, ill. Pluto tiszteletére ebben az időben égő fáklyákkal járták körül a várost, s vesszővel igyekeztek egymást a bűnöktől megtisztítani. Ezzel párhuzamosan ezen a napon a keresztények gyertyás körmeneteket tartottak. A 7. sz.-ban Ildefons toledói püspök írja, hogy „a keresztények Mária tisztulása napján gyertyákkal a kezükben, dicsőítő énekeket és zsoltárokat énekelve a templomok és a szent helyek környékén körmeneteket tartanak”. A gyertyák megszentelése ( szentelés) azonban későbbi eredetű. A szertartáskönyvekben a 10. sz. előtt nem fordul elő. Európai elterjedése a 12. sz.-ra tehető. A Pray-kódex szerint nálunk ezen a napon először a tüzet áldották meg, és ennél a tűznél gyújtották meg a gyertyákat. Mint más szentelményekhez, a szentelt gyertyához is számtalan hiedelem fűződött. A r. k. családok gyertyaszentelő napján több gyertyát is vittek a templomba megszentelni. A szentelt gyertyákat otthon a falra akasztották, vagy a ládafiában, a szekrényben tartották, s vihar idején vagy a haldokló mellett meggyújtották ( halál); gyógyításra ( népi gyógyászat) is használták: Göcsejben a felpuffadt gyomrú beteg köldökére a szentelt gyertyából egy égő darabot tettek, s azt üvegpohárral borították le. A néphit szerint a kialvó láng kiszívta a betegséget. A Székelyföldön a beteget „megkerítették” vele, hogy meggyógyuljon. – Irod. Koren, Hans: Volksbrauch im Kirchenjahr (Salzburg–Leipzig, 1935); Bálint Sándor: Népünk ünnepei. Az egyházi év néprajza (Bp., 1938); Pascher, Joseph: Das liturgische Jahr (München, 1963).
Manga János

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages