hajóvontató, gyalogvontató, hajóhúzó
hajóvontató, gyalogvontató, hajóhúzó: munkás, aki társaival → bandába állva elvállalta valamely hajónak a felvontatását. A hajóvontató bandáját mindig egy vállalkozó: a → bandagazda hozta össze. Ő alkudott meg a hajó tulajdonosával, és társai nevében elvállalta szakmányban (átalányban) a vontatást, és attól függően, hogy mekkora hajót kellett vontatni, teher alá mentek-é, vagy terhes hajót kellett felvonni (ebből is kétféle volt: egész- és félterhes), verbuválta, összeszedte a hajóvontatókat. Egy 30 vagonos hajót, közepes vízálláskor, 12 ember bírt elvontatni (ez 6 ló munkája volt), de ha egész teher alatt volt a hajó, akkor már 24 emberre volt szükség. – A hajóvontatók maguk gondoskodtak élelmükről. A munkát többféleképpen vállalták: vagy csak a célig való vontatásra szegődtek, vagy vállalták a → kukázást, a támasztással való vontatást és a hajó megpakolását is, sőt nemegyszer azt is, hogy az ereszkedő hajón előadódó munkákban is részt vesznek, pl.: → siftelés, a lintával való evezés, dalladzás (→ evező) stb. munkákban. – A → hajóvontatást → emberhámmal vagy abranyicával végezték; rövid, lassú toporgó járással, huzamosan (egyenletes kötélfeszítéssel) vontatták a hajót. Így naponta 20–25 km-t tettek meg (lóval 30–35 km-t haladtak volna). A vontatás technikája ugyanaz volt, mint a lovas hajóvontatásnál; itt is mindig kellett preznyák, aki vezette a rudat, a többiek párosával csatoltak az alattságra (→ hajóvontató kötél), míg hátul – a part felől – mindig magánosan húzott a turtujás vagy kurtulás. Vontatás közben, ha nagyobb akadály, pl. élőfa került a vontató kötél útjába, a hajóvontatók is váltottak: lecsatoltak a kötélről, hogy kikerüljék az akadályt, és a cúgjárót (→ vontatók útja) követve, ők is gyakran átköltöztek egyik partról a másikra. – A hajóvontatók mind és mindig munkában voltak, nem úgy, mint lovas vontatáskor a kocsisok egy része; a hajóvontatónak csak → átköltözéskor és az étkezési szünetekben volt pihenőjük. Ennek ellenére sohasem örültek annak, ha a hajó szél miatt pihent; mert nekik az veszteséget jelentett, annyival is később értek célba, a veszteglés ideje alatt nem kerestek semmit, hiszen szakmányban vállalták a vontatást. A legnehezebb emberi munkák közé tartozó hajóvontatás korszakonként volt rabszolga-, rab- vagy kényszermunka. Nálunk 1848 előtt a földesúri robotszolgáltatások között is szerepelt, a víz menti, szállítóhajókkal rendelkező uradalmak pedig cselédeiket fogták be vontatni. Hagyományos alapokon a hajóvontató a tőkés vállalkozás időszakában vált hajómunkássá, a lovas, majd a gépi erővel történő hajózás időszakában pedig átalakult szállító- és → rakodómunkássá. Korábbi századokban folyóink mentén bizonyos távolságokra hajózási központok és kikötők alakultak ki (Győr, Komárom, Baja, Tolna, Szolnok, Csongrád, Szeged stb.), s ezek mellett a falvak zsellérnépe valósággal a vontatásra specializálta magát (pl. Baja mellett Báta, Tolna mellett Bogyiszló, Szolnok mellett Tiszaföldvár stb.), habár e munka sehol nem jelentett egész évi elfoglaltságot. A hivatásos hajóvontatók napszámban vagy átaljában vállalták a húzást. (→ még: hajóvontató banda, → kaparás, → vándormunkás) – Irod. Tömörkény István: Vízenjárók és kétkezi munkások (Szeged, 1902); Tömörkény István: Szegedi vízenjárók (Népr. Ért., 1906); Betkovszki Jenő: Adatok a szolnoki hajósok életéből (Ethn., 1954); Takács Lajos: A dunai hajóvontató út Tolna megyei szakasza (1831) (Népr. Közl., 1958, 4. sz.); Juhász Antal: A deszki hajóvontatók (Móra Ferenc Múz. Évkve, 1964–1965, Szeged, 1966).
Gyalogvontatók (a 19. sz. második felének eleje)
K. Kovács László–Katona Imre
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
