halál

Full text search

halál: a halál beálltát megelőző és követő cselekmények mindegyikének hagyományos rendje alakult ki. E cselekmények részint a halottal kapcsolatos, többé-kevésbé a gyakorlati szükségszerűség megszabta teendők, részint a hozzátartozók viselkedésére és a halottas házra vonatkozó rendszabályok ( előírás, tilalom) megtartásai. Mindezek hátterét a halottal és a halállal kapcsolatos igen régi, Európa-szerte általánosan elterjedt hiedelmek adják. Ezek kialakulását és fennmaradását elősegítette részint a halál tényének megmagyarázhatatlansága még a 20. sz.-i paraszt szemében is, részint a eset által kiváltott rendkívüli pszichikai állapot a hozzátartozókban. Mind a hiedelmek, mind a hiedelem-hátterű cselekmények nagy része igen régi és tájilag – egész Európa viszonylatában is – igen kevéssé variált. A halotti szokások hagyományos rendjébe tartozó cselekmények egy részének hiedelem-háttere ma már nem világos, nem tudatos, más részéhez másodlagosan fűződött hiedelem-jellegű magyarázat. Mégis kikövetkeztethetők azok az alapvető elképzelések, amelyeken a közelmúltból ismert, halállal és halottal kapcsolatos cselekmények és hiedelmek alapulnak: A halál nem hirtelen, hanem fokozatosan következik be; a holttest egy ideig az élő sajátságaival rendelkezik. A halott lelke egy darabig a testben vagy a test közelében tartózkodik, majd a túlvilágra távozik, ill. maga a halott él tovább a sírban ( lélek). A halott minden tartozéka tisztátalan. Mindezekkel összefüggésben a halottat tisztelet és félelem övezi (tehát el kell látni a neki járó dolgokkal, de visszajárását meg kell akadályozni; a halált meg kell könnyíteni és siettetni kell). A temetkezés mint társadalmi szokás elsősorban a tiszteletet tartja életben, a félelem már inkább csak értelmét vesztett gesztusokban nyilvánul meg. A magyar nyelvterületen a halálesettel kapcsolatban a következő eljárások és hiedelmek a legelterjedtebbek: Országszerte ismert hit, hogy tollas párnán, tollon nehéz meghalni. Ennek megfelelően szokás volt, hogy a párnát kivették a haldokló feje alól, vagy letették őt a földre. Szintén általános hit volt, hogy sem a haldoklót, sem az éppen elhunytat nem szabad sajnálni, siratni, mert nehezen halna meg; visszasírnák (újra feléledne és másodszor sokkal nehezebben halna meg). A halál megkönnyítése érdekében sok helyen szentelt gyertyát adtak a halott kezébe. Annak az elterjedt nézetnek megfelelően, hogy a halott az élőket magával viheti (azok utána halnak), előfordult, hogy a haldoklót vagy az éppen meghaltat kérték, hogy vigye magával özvegyét, árváit. Néhol a szopós gyereket a halott anya mellén megszoptatták, hogy utána haljon. Csecsemő halála esetén gyakori volt, hogy az anya arcába fejt egy kis tejet, hogy az elapadjon. – A halál beálltakor a legelső tennivalók közé tartozott az ablak kinyitása, az óra megállítása és a tükör letakarása. Az ablaknyitás célja még a 20. sz.-i hit szerint is az, hogy az eltávozó léleknek szabad útja legyen. A tükör letakarását (bármivel, újabban fekete kendővel) mai napig életben tartotta az iszonyat attól, hogy a tükörben is lássák a halottat. Szerepe volt annak a törekvésnek is, hogy a halott ne lássa meg saját magát – ez megnehezítené távozását. Ma e két motívum mellett sok egyéb indokolás is ismert (pl. ha valaki belenézne a tükörbe, sárgaságot kapna stb.). Az óra megállítása újabb keletű szokás; valószínűleg a kézenfekvő analógia (élet megszűnése – óra megállása) hozta létre. Mindhárom cselekmény hasonló formában és magyarázatokkal Európa-szerte elterjedt. A halottal kapcsolatos teendők nagy részét a gyakorlati szükség hívta létre. Az áll felkötése általános volt, hogy a halott rendes arckifejezése megmaradjon. Az állfelkötő kendőt leoldás után különböző mágikus célokra használták, pl. a boszorkányperek tanúsága szerint elterjedt szerelmi varázsló eszköz volt. A lábak összekötése a normális testhelyzetben történő megmerevedést célozta. A szemlezárás általánosan elterjedt szokását (két hüvelykkel, gyakran pénzérmékkel; Kisküküllő megyében e célra készített cserepekkel) is részint ilyen törekvés tartotta életben, valamint a halott merev tekintetétől való iszonyodás. Országszerte – és Európa-szerte – elterjedt hit, hogyha a halott szeme nyitva marad, „vár valakit maga után”. A halott lemosása kötelező érvényű, általánosan elterjedt szokás volt. Általában nem családtag, hanem rokon vagy szomszédasszony végezte; néhol a férfi halottat férfiak mosdatták. Sok helyütt működött a lemosást különböző juttatásért végző halottmosó asszony. A halott szakállát leborotválták; arcát gyakran ecetes ruhával „húzták le”, hogy szép színe legyen. A halottal érintkezésbe került valamennyi tárgyhoz tilalmak és előírások fűződtek. Azt a ruhát, amelyben meghalt, családtag nem használta tovább; általában a szegényeknek adták. A szalmát, gyékényt stb. elásták, elégették, a halottmosó vizet járatlan helyre öntötték; a szappant, fésűt eldobták vagy eltemették a halottal. A fésűtől a hit szerint a haj kihullana, a szappantól, halottmosó víztől sárgaságot kapnának stb. Az állfelkötő kendőt gyakran szintén eltemették a halottal; ugyanígy a szemlezáráshoz használt pénzt is. A halottnak és a földben talált maradványainak egyaránt mágikus erőt tulajdonítottak; ennek elsősorban a népi gyógyászatban van szerepe. Így pl. a gugás vagy golyvás betegnek a hit szerint háromszor meg kell érintenie a halott kezét, hogy meggyógyuljon; a reumás testrészt halottcsonttal kell dörzsölni; magtalanság ellen porrátört csontot kell enni. Az egész Alföldön általánosan használták a koponyát ijedtség gyógyítására. – Irod. Róheim Géza: Magyar néphit és népszokások (Bp., 1925); K. Kovács László: A kolozsvári hóstátiak temetkezése (Kolozsvár, 1944).
Pócs Éva

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages