játékvégző

Full text search

játékvégző: énekes gyermekjátékok, néha egyéb gyermekjátékok gyakori befejező része, néha szoros tartozéka, sokszor a cselekmény csattanója. Önállóan nem játszott formula. Különböző játékokhoz csatlakozhat, néha azonban egy másik játékvégzőhöz is. Dallama nincs, csak párbeszédből és mozgásból áll. – 1. Angyal–ördög: A bújós játékokban a kaputartó lányok a dallam végén lehajtják, „lezárják” a kaput, azaz a karjukat, s aki előtt lezárták, azt magukhoz veszik: a két kapus suttogva megbeszéli, milyen nevet választanak, pl. egyikük aranyalma, másikuk aranykörte vagy valamilyen virág. Azután megkérdezik a „vám”-ként elviendőt, hogy kihez megy, aranyalmához vagy aranykörtéhez. Akit választ, a mellé áll. Amikor mindenkit elvittek, a két sor „angyal” és „ördög” lesz, aszerint, hogy pl. elneveti-e magát a kapus az utolsó mondókáján, vagy ő határozza el, hogy ki mi lesz stb. Végül az angyalok húzzák az ördögöket, míg valamelyik csoport el nem esik, vagy próbatétel következik. – 2. Próbatétel: vesszőfutás; csipkedés, ütögetés. Az angyalok és ördögök két sora között mindenki végigfut, míg ütögetik vagy csipkedik, vagy szanaszéjjel futás közben teszik ugyanezt. – 3. Mi csörög a padláson? Párbeszédes, a tagokat megszöktető tartalmú játékok (pl. „Gyertek haza ludaim!”) végén a tolvajjal folytatott párbeszéd után az elbújtatott játékosok zajonganak, s a kérdező játékvezetővel együtt megkergetik a tolvajt. – 4. Nevettető5. Zálogosdi6. Kígyó, rétes: leginkább a fogyó-gyarapodó körjátékok végén a „kérő”, aki vezeti a kört, összehúzza csigavonalba, szorosra a játékosokat. A középsőt megcsipkedik, az igyekszik kibújni a karok között. Mondókája már majdnem dallamos. Mindezeket a játékvégzőket tekintve felmerülhet az az elképzelés, hogy avatási szokások középkori büntetés, istenítélet stb. emlékeit őrzik. Mindenesetre a paraszti nevelésben bizonyos fegyelmező szerepük van. – Irod. Lajos Árpád: A magyar nép játékai (Bp., 1940); Komlósi Sándorné: Magyar–délszláv–német népi gyermekjátékok Baranyában (Pécs, 1958).

Játékvégző (Szék, v. Szolnok-Doboka m.)
Igaz Mária

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages