kakasütés

Full text search

kakasütés: különböző alkalomkor előforduló népszokás, amelynek során egy vagy több kakast, esetleg tyúkot ölnek meg: agyonütik, lemetszik a fejét vagy lelövik. Ismeretes a farsang, a húsvét, a lakodalom, az aratás hagyományában. A szokás menete helyenként változó volt. A brassói Hétfaluban húsvét harmadik napján az iskolás gyermekek a község játékra alkalmas helyén bizonyos távolságra egymástól két cöveket vernek a földbe. Az egyikhez egy hizlalt kakast, a másikhoz egy hizlalt tyúkot kötnek. A fiúk a kakas, a leányok a tyúk irányába helyezkednek el. A feladat az, hogy a cövekhez kötött kakast a fiúk agyonlőjék (kakaslövés), a tyúkot pedig a leányok agyonüssék. A fiúk a halálos ítéletet nyíllal, a leányok egy bottal hajtják végre. Közben egy sajátságos éneket énekelnek, amelyben a kakas szomorú sorsát panaszolja el ( kakasének). Brassó megyében néhol nem a kakasokra, hanem egy táblára rajzolt kakas ábrájára lőttek nyíllal. Aki a tábla közepére festett fekete pontot eltalálja, az a győztes. A két állatot a versenylövés után megölik, elkészítik és elfogyasztják. Baranyában húshagyókedden a legények a kocsma udvarán cövekhez egy kakast kötnek. A kakastól mintegy húsz lépésnyire bekötik a legények szemét, kezükbe csépet adnak. A cél az, hogy bekötött szemmel a kakashoz találjanak, és azt cséppel agyonüssék (kakascséplés). A szatmári Felsőbányán lakodalom alkalmával a vőlegény feladata volt, hogy a násznép jelenlétében, bekötött szemmel egy cövekhez kötött kakast agyonüssön egy doronggal. Miskolcon, Borsod és Gömör megye némely falvában a kakast szintén lakodalomban ölték meg. A kakasra „bírósági” végzéssel mondják ki a halálos ítéletet, és karddal vagy késsel lemetszik a fejét (kakasnyakazás). Kolozsvár környékén aratáskor egy kakast a gabonaföldön beásnak a földbe, csak a fejét nem temetik be. Egy legénynek a kakas fejét kaszával egyetlen suhintással le kell metszenie. Ha ez nem sikerül, az emberek megrettennek, a legényt egész éven át vörös kakasnak nevezik, és úgy vélik, hogy az aratás a következő évben rosszul sikerül. A kakasütés ismeretes a szlovák, cseh, lengyel, német, osztrák és más nép hagyományából. – Irod. Ujváry Zoltán: Az átadás-átvétel és a funkció kérdései egy népszokásban (Műveltség és Hagyomány, 1961). Zíbrt Čeněk: Veselé chvile v zivote lidu ceského (Výsehrad–Praha, 1950).

A kakasütés céltáblája (Apáca, v. Brassó m.)

Kakasütés (Apáca, v. Brassó m.)

Kakasütés. A nyilazó játékos (Apáca, v. Brassó m.)
Ujváry Zoltán

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages